Hétvége, hétvége

Ez a hétvége a szülinapozás jegyében telt.

Szombaton délelőtt Oaklandban jártunk, a Fairyland-ben. Háááát. Érdekes volt. Ez a vidámpark az 1950-es évek óta működik - és bizony azóta nem igazán nyúltak hozzá. Maga az alapötlet - már hogy rendezzünk be egy parkot, ahol lépten-nyomon egy-egy mese részletében találja magát az ember - szuper és a megvalósitás is világszinvonalú lehetett úgy jó 50 éve, de mintha az üzemeltetők nagylelkűen szemet hunytak volna afelett, hogy eltelt egy fél évszázad és igy bizony a park ma már igencsak avitt. A belépő ugyan nem volt sok, 8 dollár / fő, de ha hozzávesszük a parkolást (5 dollár) és azt, hogy ha meg akarod hallgatni a recsegő hangszórókból szóló meserészleteket, akkor plusz 3 dollárért még kell venned egy magic key-t, hát akkor az már nem olyan szimpi, főleg, miután összesen négy attrakció volt a kicsiknek (egy óriáskerék, egy körhinta, egy körforgó és egy kisvonat), a felnőtteknek meg egy sem... A parkban elszórt mesehősöket P. még nem tudta sehová tenni (a 7 törpe, Peter Pan, Noé vagy Alice semmit sem mondtak neki), a Jack & Jill Hill viszont tetszett neki és az egyik csúszdán is lecsúszott vagy ötször. Oakland egyébként nem lopta be magát a szivünkbe, lepukkant, elhanyagolt kis városnak tűnt pl Sunnyvale-hez vagy San Jose-hoz képest, ahogy átautóztunk rajta, no de lehet elfogultak vagyunk. (Itt jegyzem meg, hogy most tűnt fel csak, hogy a játszótereken egy deka graffiti nincsen és gyanús tinédzserek sem lézengenek a hinták körül estefelé - nem úgy, mint ugye Irországban. Hmmm.) A vidámparkot 2 felé hagytuk ott, elautóztunk ugyanis egy nagy boltba ebédet venni. A sietős evés után P. elaludt a kocsiban és egészen hazáig szunyókált. Itthon megebédeltünk normálisan, majd elmentünk a Fisher Parkba, Campbell-be. Itt történt egy kis baleset: P. ugyanis addig-addig nézegette a vizes játékot, hogy egyszer csak képen lőtte a szökőkút és éktelen visitásba kezdett, alig lehetett lenyugtatni. Sajnos mániája, hogy amint egy kis viz éri a ruháját, azonnal könyörög, hogy adjak neki új gúnyát, szóval miután nem vittem váltóruhát, volt szomorkodás rendesen, mivel most mind a gatyója, mind a pólója igencsak nedves lett. Egy idő után végül sikerült meggyőznöm, hogy nem a világ vége jött el, sőt, arra is sikerült rávennem, hogy vegye le a zokniját és mezitláb (!) mászkáljon a fűben. (Úristen!) Hazafelé beugrottunk egy játékboltba és előszülinapi ajándékként választhatott valamit magának: ez a valami pedig egy összeszerelhetős autó lett. (Egy elektromos kis csavarhúzóval lehet becsavarni a csavarokat meg felszerelni a kerekeket, nagyon menő, imádja.)

A vasárnapot későn kezdtük: fél 9-kor keltünk ugyanis. A reggeli és a telefonbeszélgetések után fél 11-kor indultunk el a Shoreline Parkba, ahol gyalog nekiindultunk a játszónak, majd AV visszaszaladt a kocsihoz, mondván, hogy ott hagyta a fényképezőgépét és a kisbicajjal a kezében tért vissza. P. teljesen odáig volt az ajándékáért: le sem lehetett vakarni róla, mint aki biciklin született, úgy nyomta. Egy órás cangázgatás után a Chicago nevű pizzázóban ebédeltünk, P. egy minipizzát kért vizzel és fagyival. Fél 3-kor aludt el, majd mikor felkelt, elmentünk az Alvarez Parkba Santa Clara-ba. (Ezt is ő választotta, mert ott volt az ásó-szerkezet, igaz, egy percet, ha használta, mert végig bicajozott...) Mikor hazaértünk, én elugrottam a boltba és vettem neki egy kis tortát, ami vacsora gyanánt ettünk meg, majd a napot némi Beugró nézéssel zártuk békésen, bár 10 perc után P. hevesen tiltakozott, hogy most már álljunk le, mert uncsi.
Hihetetlen amúgy, hogy már 3 éve született, Vénember.