Ha már úgyis most volt Anyák Napja, (Mollyhoz meg nem lehet kommentelni) ide illik, hogy szerintem ennek a "rossz anya vagy, ha magadra is gondolsz és / vagy nem hiszed, hogy az anyaság felhőtlen boldogság" itéletnek, ami árad az Elhivatott Anyukák felől azért megvan a másik oldala is, amit a Nyünnyögősebb Anyukák szórnak az Elégedettek fejére, nevezetesen, hogy "unalmas és kisstilű nő vagy, ha téged kielégit a gyereknevelés és a háztartás". Persze ez az utóbbi minősités legtöbbször nem jön ilyen tiszta és explicit formában, de a "hát sajnálom, engem idegesit a monotonitás, unom a folytonos kaki-szagot és különben is, én legalább bevallom, hogy vannak gáz részei is a gyerekezésnek"-ban azért van egy enyhe lesajnálás is szerintem és vastagon feltételezi, hogy aki csak a jó oldalt látja és nem panaszkodik, az hazudik és magának sem vallja be, milyen rossz neki.
Az a baj szerintem, hogy nagyon sokat foglalkozunk másokkal.
bevallom, erre még sosem gondoltam - mármint én tiszta szívemből nem sajnálom le ezeket a nőket,inkább irigylésre méltónak tartom, ha valaki tökéletesen boldog csak a gyerekneveléssel és a háztartással -, bár tényleg nehéz elképzelnem, hogy a gyereknevelés valakit teljesen kielégítene minden szempontból, főleg manapság, amikor a nők számára (is) annyira kinyílt a világ.
VálaszTörlésmost főleg azért éreztem megszólítva magam, mert elhangzott a nevem, de szóval nem, én nem sajnálok le senkit, sőt...bár az irigység se szép dolog, ha jobban meggondoljuk;)
azt viszont nem szeretem, ha a felhőtlen boldogságban úszó anya (vagy nem anya, az még jobb) elkezdi meg-/elítélgetni az én helyzetemet és ő sajnál le engem, mert hát mi az, hogy szerintem nem a boldogság netovábbja naponta kilencszázszor elolvasni Anna, Peti és Gergő kalandjait két éven át?!stbstb...
Szerintem ebben az esetben is valahol félúton van az igazság. Nem minden szép és a jó a gyereknevelésben, de nem is minden rossz. Az pedig, hogy ki melyiket éli meg jobban, függ a beállítottságtól, az anya helyzetétől (pl. hogy vannak-e segítő rokonok, barátok...), és a gyerektől is. Ha egy zen gyerekkel tölti az ember lánya a mindennapokat, nyilván kevésbé őszül. Nekem nem ilyen gyerek adatott meg, vannak igen kemény napok, mégis úgy érzem, hogy jó nekem itthon vele, kicsit sem vágyom el mellőle. Néha kiborulok, aztán megy minden tovább.
VálaszTörlésHallottam olyat, hogy amikor az anya visszament dolgozni a gyerek 2 éves kora körül (mert muszáj volt), azzal biztatta magát, hogy kilépve a monotonitásból egy nyugodtabb anyát kap a gyerek az együtt töltött időben. Azóta eltelt másfél év, és nagyon nem ez történt, de ez nem is tudom, hogy jött ide. Elkalandoztam.
Tulajdonképpen csak azt akartam, hogy egyetértek Parttal: túl sokat foglalkozunk másokkal, de szerintem ez már így marad.
mondjuk pont amire reagálsz - vagy amire én hiszem, hogy reagálsz -, az nagyjából olyan postokból született, amiknek a tartalmát azért írtam le, mert épp velem foglalkoztak túl sokat mások...;) - amúgy ezt a részt nem pontosan értettem, illetve nem pontosan értem, hogy miért olyan nagy baj, ha az ember foglalkozik másokkal, vagy elgondolkodik a véleményükön és az életükön - már miért ne tennénk? sokan vagyunk, van dolgunk is egymással sok, hát miért ne lehetne foglalkozni egymással? az más kérdés, hogy kevesen képesek ezt a legjobb indulattal és tejesen píszí üzemmódban tenni, én akkor már inkább azt mondom, hogy ezen kell fejleszteni, nem az egymással való foglalkozást visszaszorítani.
VálaszTörlésegyébként gondolkoztam ezen a háziasszony-anya, boldog-nem boldog dolgon: én három olyan anyát ismertem életemben, aki egyáltalán nem dolgozott (plusz a nagymamáimat). ebből egynek volt diplomája és sokszor panaszkodott, hogy nagyon ki van szolgáltatva a férjének. a másik, ő nagyon félénk volt és saját bevallása szerint azért voltak problémái szociálisan, mert sosem dolgozott és mindig a férje csinált helyette mindent. a harmadik, ő láthatóan tényleg nagyon jól érezte magát az anya és háziasszony szerepben, legfőbb szórakozása az volt, hogy akciókat vadászott boltokban. egyébként még a nagymamáim is mind azt mondták, hogy borzasztóan szenvedtek attól, hogy nem dolgozhatnak. ez persze nem kapcsolódik ide szervesen, de ugyanakkor meg a munka, szerencsés esetben, fontos része az ember személyiségének, meg aztán az hatalmas mérföldő a nőknél, amikor abbahagyják vagy elkezdik a munkát a gyerekvállalás körül és a munka maga lehetne szimbóluma ennek az otthonmaradó-nem otthonmaradó nőnek. persze nyilván van, aki szeret otthon lenni és végül muszáj visszamennie dolgozni - biztos nem egyszerű egyébként munka mellett gyerekezni, sokat gondolkodom ezen is. mármint azon, hogy biztosan visszasírom még a mostani szabad életünket a gyerekekkel.
Nem, nem, semmiképpen sem téged akartalak kóstolgatni. :) Így visszaolvasva, amit írtam, tényleg úgy tűnik, de nem. :)
VálaszTörlésCsak annyit akartam, hogy a gyereknevelés nem fenékig tejfel, csak másképp éljük meg, mindenkinek máshol van a tűréshatár. Én sem azért nem adom bölcsődébe, mert a nap 24 órája öröm és boldogság, hanem nem akarom. Megértem, ha bölcsődébe adják a gyerekeket és/vagy bébiszittert alkalmaznak, és lehet, hogy rajtam is segítene időnként, de inkább nem. Ezzel nem sajnálok le senkit. Nagyon nehéz úgy fogalmazni, hogy ne az süssön a sorokból, hogy aki nem úgy tesz, ahogy én, azt elítélem.
Annyi, hogy nekem nagyon nincs igényem visszamenni dolgozni, és amíg nem nagyon muszáj, addig nem is hajszolom. Ha majd nem tudunk mit enni, majd akkor...
Ági, félreérted, én a kommentemet Partnak írtam, nem neked:) és gondolom te nem olvasod a blogomat, annyi a története ennek az egésznek - vagyis én úgy képzelem, hogy ez a története -, hogy egy meddőségről szóló blogon valaki elkezdte szapulni háromgyerekes ismerőseit, akik panaszkodni mernek, hogy nehéz az életük, pedig nem, mert nekik már van gyerekük, na, több se kellett nekem, megvédtem a háromgyerekeseket, erre mindenki a torkomnak ugrott, szó szót követett, kiderült, hogy én egy szörnyeteg vagyok (mindegy, nem részletezem, már unom a témát) és akkor erre reagálva írtam mindenféléről pár postot, amiben többek között anyaságról, meg annak nehézségeiről - illetve nyilván azokról a nehézségekről, amiket én átélek - volt szó.
VálaszTörlésa bölcsi meg: hát, azelőtt én se akartam a gyerekeket bölcsibe adni, de annyira kapóra jött, hogy felveszik őket és nem kerül semmibe és csak napi négy óra, ráadásul amikor beadtuk őket, még nem beszéltek, gondoltuk szuper, akkor majd elkezdenek magyarul is meg olaszul is (így is lett). mondjuk én itt dolgozni nem tudok, de otthon már nagyon szeretnék, öt éve nem dolgozom, nekem hiányzik, dehát nem vagyunk egyformák.
ja és természetesen állatira élvezem azt a pár óra szabadságot, mielőtt még felemás lenne a kommentem.
VálaszTörlésén nem vagyok olyan mint te, én bizony sokszor elvágyódom a gyerekeim mellől - na ezt értik félre sokan és magyarázzák úgy, hogy nem szeretem őket, mondjuk az ilyen vádakra szerintem nincs is értelme reagálni -, sőt, szerintem ez tök természetes. ugyanakkor tudom, hogy nagyon gyorsan elmúlik ez a 'cuki kisgyerek' időszak és nyilván hiányozni is fog majd, de nekem most így sokkal jobb, hogy van néha időm magamra, mint teljesen elszigetelten élni sok-sok éven át.
Olvasom ;) (és erőt ad). Az megvan, hogy beszóltak, hogy nem szereted a gyerekeidet, ki is akadtam rajta. És de, néha én is elvágyódom, mostanában moziba járunk a szomszédasszonyokkal. Nekem ez elég. :)
VálaszTörlésolvasod? nem tudtam:)
VálaszTörlésmozi? hú, a fél karomat odaadnám valami moziért, élő emberekkel körülöttem:) - hát, asszem elég magányos vagyok, hogy ilyeneket mondok. persze egy szavam se lehet, mert én most járok olaszra, meg a gyerekek járnak bölcsibe, jobban is vagyok egyébként, csak hát...magányos ez a külföldi élet, meg néha annyira, de annyira fáradt vagyok - de gondolom ezzel mindenki így van, aki kisgyereket nevel.
ja, meg a vitáról: tudom, hogy a blog sokaknak furcsa vagy akár ingerlő lehet és el tudom képzelni, hogy egy meddő nőnek tényleg én vagyok az antikrisztus: spontán ikrekkel 35 fölött és még nyavalyog is, hát szörnyű. szóval, megértem én az ő oldalukat, csak hát én csak az én életemet tudom élni, ami sokszor tényleg nagyon nehéz, de rettentően igyekszem jobban boldogulni. meg aztán felemás egy ilyen blog: én pl nagyon nehezen írok az örömökről, viszont blogra hányni nagyon szeretek:)
szóval konklúzió nincs, szerintem jó ha foglalkozunk egymással mi, emberek, csak kicsit belátóbban és empatikusabban kéne, nem?
Hányni nekem is könnyebb, a jó dolgok olyan vázlatszerűek visszaolvasva. Főleg, ha nem azonnal írom le. :)
VálaszTörlésGyerek nélkül én is úgy képzeltem, hogy nincs is annál jobb, mint üldögélni a játszótéren a padon, miközben a gyerek(ek) önfeledten játszik/anak. Ennél valóban nincs jobb, a gond csak az, hogy a leír idill nem létezik, de ezt csak az tudja, akinek van gyereke. Én is bökhetem egyébként azok csőrét, akiknek nem sikerül a gyerek (még nem ismertük egymást 1 éve, amikor már gyerekünk volt, értelemszerűen nem nagyon görcsöltünk rá a témára, kimaradt a "babaprojekt"... én céda...)...
húha, az komoly. és nem volt abból nehézség, hogy a gyerekezés közben ismerkedtetek meg csak komolyabban? és fel s emerült, hogy ne tartsátok meg? tudom, csúnya kérdés, csak adja magát egy ilyen helyzetben.
Törlés