Az a baj a két fiúval különben, hogy igy még ez az egyértelműnek tűnő dolog, hogy két gyerek elegendő, még ez sem biztos.
Nem tudom, másnak is vannak-e az életében durván visszatérő motivumok, nekem kettő van: az élet folyton rádöbbent arra, hogy más gondját ha ő nem akarja, én nem tudom megoldani, ezért egyszerűen nem szabad más problémáin sokat agyalnom, még akkor sem, ha az a más történetesen nagyon fontos nekem (érettségin is a Vadkacsát húztam Ibsentől, hehe), a másik pedig, hogy folyton két világ között mozgok, nem tudok semmit lezárni, nem tudom abszolút egyértelműen letenni a voksom semmi mellett, mert hiába mérlegelek, hiába latolgatok, soha nem jutok semmire, az idő csak telik, én meg várok az égi jelre, ami persze tojik jönni.  (Tipikus torn betwen the lover and the love you leave behind helyzetek sorozata az életem.)