Tök megijedtem, mert az előbb a wc-ben egy kis barnázást fedeztem fel és ezzel egyidőben teljesen elszomorodtam, hogy fogjuk átvészelni az elkövetkezendő időszakot. Olvasgattam a mélyen fekvő méhlepényről tegnap este meg ma reggel is és rájöttem, hogy ez nagyjából konstans vetélés / koraszülés kockázatot jelent, pedig eddig én jóhiszeműen azt hittem, hogy túl vagyunk a 12 héten, nagy gond már nem lehet, a 30. hét meg még messze van, hogy a koraszülésen parázzam. Ehhez képest tessék. Netes olvasmányaim kapcsán egyébként újra és újra csak a szememet forgatom, milyen hülyék vannak (pl vki irta, hogy ez a gondja, de van 2 másik gyereke és különben is a 3.-on lakik és kénytelen lépcsőt mászni meg mozogni és erre osztják neki a többiek az észt, hogy "akarod te ezt a gyereket tulajdonképpen?" mondván, miért nem marad fenn a lakásban a fenekén a gyerekekkel akár...) és akinek van bármilyen segitsége, mennyire nem képes beleélni magát a másik helyzetébe, milyen, amikor hónapokon, éveken át egyedül vagy egész nap, mint az ujjad. Nem tudom, mit nem lehet azon felfogni, hogy egy apuka bizony nem otthonról dolgozik, hanem reggel elmegy, este jön; nagyszülők, rokonok nincsenek vagy távol és "házi segitőt" pedig az emberek 90%-a nem engedhet meg magának. Az ételkiszállitás sem opció mindenhol (arról nem beszélve, hogy azt sem mindenki birja kifizetni) és vannak olyanok, akik nem egy tiz perces séta-, busz-, autóútra laknak egy tökéletesen felszerelt, modern kórháztól...