Ülünk tegnap a relax-hintában ketten. Beszélgetést kezdeményezek:
- Jó kis Anya-Fiú hintázás ez, mi?
- Aha. Te vagy a Fiú? Hehehehe...
Ezzel csak az a gond, hogy ha nagy ritkán "tanulunk" és mondjuk rákérdezek, hogy melyik kavics nagyobb, ez vagy ez, tuti a kisebbre mutat és röhög. Egy idő után baromi idegesitő, ráadásul zavar, hogy ha ezt mással is megcsinálja, azt fogják hinni, hogy buta. Mert én tudom, hogy csak viccel, de egy idegen nem biztos. Lesznek még itt cifra dolgok, ha suliba kerül, érzem.
Jut eszembe, ma egy barátnőm megkérdezte, izgulok-e már, milyen lesz két gyerekkel, mire ledöbbentem, hogy atyaég, ez még eszembe sem jutott eddig, hogy nehéz is lehet, mert annyira lefoglalnak a napi dolgok, hogy el sem jutott még az agyamig, hogy ketten lesznek. Sajnos ugyanigy voltam P. születése előtt is és tessék, hogy jártunk. Most is úgy képzelem, hogy fél kézzel megoldom majd a dolgokat, haha.
Jaj, ilyeneket Léda is csinál, hogy megkérdezi jó hangosan a Tesco közepén, hogy "ana, én kisfiú vagyok?", holott pontosan tudja, hogy nem...
VálaszTörlésAzért P. már elég okos és értelmes ahhoz, hogy tudjon neked segíteni, ha megszületik a kistesó, nem egy kétéves ösztönlény (én most speciel felkötném magam, ha ketten lennének, az tuti...)
:))) De aranyos! :)))
VálaszTörlésHát igen, 2 év korkülönbség szerintem nagyon kevés, mi nem véletlenül nem gondolkoztunk előbb a másodikon... Mondjuk ha nem lett volna Amerika, valószinűleg már októberben-novemberben babáznánk, no de 2 hónap ide-oda már tök mindegy végülis. De már most ezerszer értelmesebb P., mint 2 évesen volt és ha a még korábbi időszakokkal hasonlitjuk össze, hát akkor végképp ég és föld. Ösztönlény amúgy most is, de rengeteget számit egy év még ilyenkor.
A pszichológia amúgy 3 évet mond, mint a legjobb korkülönbség (legalábbis én ezt veszem figyelembe), igaz, ekkor a legnagyobb a testvérféltékenység is állitólag. Hát meglátjuk.