Az elmúlt napok megint rohanósra sikerültek, (melyikek nem?) nem is volt időm a dokumentációra.
Kedden AV megvette a kocsit - majd ahogy jött hazafelé, kiderült, hogy "furcsa a fék". Totál letargiába estem, hogy marha nagy, veszünk egy kocsit, amit az első napon szerelőhöz kell vinni illetve azért is, mert szegény P. teljesen rá volt izgulva, hogy jön az új autó és nem jött, úgyhogy minden baja volt, nyűglődött, szenvedett, sirt, hisztizett...
Szerdán délelőtt a Nutgrove Shopping Centre-ben voltunk, a játszóházban, amit teljesen átépitettek. Csak egy órát maradtunk, mert nem tudtam, hogy van a rendszer, de elég is volt, ezalatt P. kiugrálta magát. Utána bementünk a Tescoba, no ott kissé összevesztünk, mert rohangált és erőszakoskodott és minden csokit meg akart vetetni, jól berágtam rá. Dél után értünk haza, pedig a Dealz-be már be sem jutottunk, mert ott is folyton csokiért kuncsorgott, nem is értem, mi ütött belé. Délután 6ig lehetett elhozni a kocsit, AV elé mentünk fél 6-ra, hogy biztosan odaérjünk a délutáni dugóban - ő pedig 5.50-kor jött ki... Belülről tajtékoztam és elhatároztam, hogyha bezár a garázs és nem tudjuk elhozni a kocsit, én elmegyek este valahová, mert nem fogom másodszor is végighallgatni P. csalódott hisztizését, miután egész délután csak Az Autóról beszélt. Hálistennek - bár volt dugó - 6.10-re ott voltunk a szerelőnél és még éppen el tudtuk hozni a kocsit, mivel odatelefonáltunk, hogy várjanak meg, kicsit késünk. Itthon P.-vel kipróbáltuk, működött minden (értsd: indexek, lámpák, rádió, kormány, vészvillogó) és azzal az igérettel, hogy a kocsikulccsal alhat végre felmehettünk vacsorázni és folytatni az estét.
Tegnap mig P. oviban volt, én bementem a Lidl-be vásárolni és utána beugrottam a Mothercare-be a Blackrock Shopping Centre-be. Mázlim volt, mert pizsamát kerestem és találtam is egy leértékeltet, 36 euró helyett igy elhoztam 7-ért egy csinos darabot. Fél 12-re értem haza, akkor beleszaggattam a tegnap este 7 és 11 között (!) készült gulyáslevesbe a nokedlit, csináltam P.-nek egy kevés tojásos nokedlit és belapátoltam az ebédem, nevezetesen az életemben először készitett, nagyon jól sikerült Gulyáslevest. (Mióta terhes vagyok, rengeteg olyan ételt főztem, amit előtte soha, szóval P2 szerintem tuti valami szakács lesz, hihetetlen, mikre rá nem vettem magam az elmúlt 6 hónapban.) Negyed 1-kor elindultam P.-ért, 1-re hazahoztam, mert 1.50-re időpontom volt a kórházba, második vizitre. (Második, a 29. héten, klassz. Ha nem megyek magánúton sehová, másodszor lettem volna terhesgondozáson, már ha ez az.) Mivel negyed 2-kor már ott álltam a buszmegállóban, úgy döntöttem, nem taxizom, 35 perc alatt gyalog beérnék a kórházba, ha nem lennék terhes, úgyhogy nekiálltam várakozni. 1 óra 40-kor jött a busz, de 1.52-re igy is ott voltam a tetthelyen. (Igen, 25 percet vártam a buszra egy 10 perces távon.) Bár időpontra mentem, a recepción 20 ember mögé álltam be a sorba, szó szerint álltam, mert ülőhely már nem volt persze. 2 után jutottam sorra, megkaptam a kis paksamétámat és egy 52-es sorszámot, hogy azzal álljak be vérnyomásmérésre várók sorába. A váróteremben egy tűt nem lehetett leejteni, mindenhol óriási hasak álldogáltak (nem tudom, tudja-e a magyar kormány, mit propagál a szüljetek minél többet parancsával) és számkijelző hiján (itt nincs ám olyan, úri huncutság), mindenki feszülten próbálta meghallani, épp hányas sorszámnál járunk. Három nővér folyamatosan kiabálta a számokat, ők a vérnyomásmérésre várakozókat igyekeztek nyakon csipni, velük párhuzamosan pedig az orvosok asszisztensei is szólongatták a nőket, szóval teljes volt a káosz. 3/4 3 körül sorra kerültem és kiderült, hogy 116/90 a vérnyomásom. Szuper. Mivel az előző leletemen alacsony volt a vasam, elküldött a nővérke vérvételre is, de figyelmeztetett, hogy vigyázzak, az orvosról le ne maradjak. Áttűztem hát a vérvételes részlegbe, 5 perc után levettek egy flaska vért (hiszen csak a vasszintet fogják nézni, mást nem), majd téphettem vissza az orvosokhoz. 3.10-kor jutottam be, egy nem tudom milyen nemzetiségű fickóhoz kerültem, aki megkérdezte, császárt vagy hüvelyi szülést szeretnék-e. (Semmi olyat nem kérdezett, jól vagyok-e, haha.) Miután mondtam, hogy császárt, rákérdezett, miért, én közöltem, hogy a hegrepedés miatt, mire ő úgy reagált, hogy dehát annak az esélye csak 1:200-hoz. Hm. Ennek ellenére ráirta a papiromra, hogy elutasitom a vbac-t és kért, hogy pattanjak fel az ágyra, megmutatja uh-n a babát. Szó szerint megmutatta: megkereste a szivét, dobog-e (hallani nem hallottuk), megnézte, hogy a feje és a feneke (feje a jobb bordáim alatt, a feneke a bal köldököm alatt), majd mindenféle méricskélés nélkül kikapcsolta a gépet, hogy ennyi volt. Esküszöm, egy percig nem tartott a vizsgálat. A bentlétem is véget ért ezzel, nagyjából 5 percet töltöttem a Szent Orvos előtt és kész, mehettem a dolgomra. A recepción újabb 20-25 percet vártam, mire leadhattam a papirjaimat, igy 3/4 4 körül léphettem ki a kórház ajtaján (ahol nagyhasú nők dohányoztak az utcán - áááááááááááá). 4 után értem haza pár perccel, fél 5kor levittem P.-t megnézegetni az új autót és egészen negyed 6-ig kocsiztunk. Utána vacsora, esti rutin és bár hulla fáradt voltam, fél 1-kor kerültem ágyba, nem is értem, hogyan.
Ma 9-kor (!) keltünk, úgyhogy turbóból készültünk, indultunk, de igy is csak 9.50kor tudtam leadni P.-t az oviban. Mivel üres volt a tank, elmentem a legközelebbi benzinkúthoz, majd onnan az nct központba bemutatni, hogy kicseréltük az autó egyik lámpáját, ami miatt múltkor nem ment át a vizsgán. 10 perc alatt végeztem, megkaptam a pecsétet és vidáman folytathattam az utamat a Supervalu-ba, mert szerettem volna egy gépi kávét. Hosszas nézelődés után beálltam a sorba azzal a néhány cuccal, amit vettem - és rádöbbentem, hogy a kávét elfelejtettem. Mivel sokan voltak, nem akartam kiállni a sorból, igy latte nélkül oldalogtam ki a boltból és indultam haza. Negyed 12-re már itthon is voltam, akkor leültem egy fél órát netezni, majd összecsaptam P.-nek némi ebédet és mentem vissza érte. Miután óriási dugók vannak - gondolom a hosszú hétvége miatt - majdnem fél 2 volt, mire hazaértünk, akkor ebéd és most szunya.
Igy leirva nem tűnik iszonyatnak a hét, de rengeteg minden apró hülyeség volt, hulladék vagyok. Emellett az is kikészit, hogy 3 hét és megyünk, teljesen kétségbeejt, hogy valami véget ér és ami volt úgy többet nem lesz semmi... Tudom, tudom, ilyet nem illik mondani, de tényleg olyan bejáratott most minden és hamarosan robban az egész... Szeretném most megállitani az időt, ebben a csendben, nyugalomban. Hahh.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése