Életében először van alvóstársa: Cincin. Viszi a oviba is, újabban pedig beteszi a kabátzsebébe, hogy onnan kukucskáljon ki. A legviccesebb, hogy esténként, mikor kijövök (mert ez úgy van most, hogy Apa mesél, én váltom, kicsit benn vagyok (10 percet kb) és kijövök), mindig visszahiv, hogyaszongya: Cincin kitakarózott, nem tudom betakarni / képzeljem el, hogy Cincin az előbb hideg volt, de már bemelegedett / takarjuk be Cincin hasát is, ne csak a lábát / stb. Egyelőre röhögök nagyon ezeken, baromi aranyos szerintem.
Viselkedésileg amúgy a múltkori dicsérő szavaim óta meggárgyult: mindenre nem-et mond (későn érő tipus), olyan, mintha a Zimmer Feriből lépett volna elő, még ha nem is úgy gondolja, akkor is betesz egy nem-et a mondataiba az ellenség megtévesztésére. Valószinűleg a magasabb stresszszintünk miatt egyébként égetnivalóan rossz tud lenni mostanság: nem mos kezet, nem veszi le a cipőjét, nem öltözik fel, direkt nem csinálja, amit mondunk neki, ha viszont valamit megtiltunk, tuti, hogy elereszti a füle mellett és azért is csinálja. Baromi idegőrlő tud lenni, néha legszivesebben lekevernék neki egy pofont, úgy kihoz a sodromból (például mikor össze-vissza dobál a lakásban egy szigszalagot és hiába szólok rá ezerszer, akkor is folytatja, nekicseszi a tévének, az ablaknak, én meg tombolok - ha elveszem tőle, persze jön az üvöltés), néha nagyon nehéz kezelni ezeket a helyzeteket, bele sem merek gondolni, mi lesz, ha kettő lesz és külön-külön is rosszalkodnak meg még ráadásképp egymással is veszekszenek. Miután AV a munkahelyén nagyon rosszul érzi mostanában magát, nagyon nehezen viseli P. baromságait, pillanatok alatt össze tudnak veszni, mert AV türelmetlenebb, mint máskor, P. meg ugye szófogadatlanabb, mint máskor, szóval "remek" párost alkotnak ketten, ami azt jelenti, hogy nekem kéne inkább P.-vel lennem, hogy tompitsam a konfliktusokat, de én meg ugye szintén idegesebb vagyok, mint normál esetben, egyrészt, mert stresszel az előttünk álló feladattömeg, másrészt meg mert baromira feszélyez, hogy nem vagyok a régi, nehezen mozgok, nem tudok hajolgatni, guggolni, itt fáj, ott szúr, amott rúg, úgyhogy néha pocsék ám a hangulat mifelénk, de nincs mit tenni, ezt is túléljük majd valahogy, közben pedig imádkozom, hogy P. térjen vissza a valós önmagához és vegyen vissza az erőszakosságából, az ellenkezésből és a szófogadatlanságból végre. (Vannak jó napjai amúgy, hétfőn pl kifejezetten jól viselkedett, de tegnap már pl az idegeimre ment, ma meg olyan közepes eddig...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése