Gondolatok a pincéből

Egyébként teljesen elszomorit, hogy olyan rokonokkal vagyunk körbevéve, amilyenekkel.
AV nagymamája több, mint fél éve kórházban van, haza nem mehet, mert nincs aki ellássa. A lakása ott van, ahol nekünk kéne: metró mellett, anyósom közelében és anyuéktól sem túl messze. A január-februári időszakban tuti nem fog hazamenni (és nyilt titok, hogy ő már soha nem fog oda hazamenni), ehhez képest mikor anyósom vázolta, hogy milyen gondban vagyunk, hogy lakást kell találnunk, de rövid távra alig akarja valaki kiadni és egyébként is, keresgélni a kilencedik hónapban, kifizetni egy vagon pénzt úgy, hogy AV fizetés nélküli szabira kénytelen jönni, hogy otthon tudjon lenni, nem túl felemelő dolog (amellett, hogy oké, ki fogjuk birni, csak hát lesz elég egyéb nagy kiadásunk is), eszébe sem jutott sem a nagyinak, sem AV nagybátyjának, hogy héjj te, hát ott áll egy lakás üresen, minek mennétek máshová... Nem akarok bunkónak tűnni, valószinűleg el sem fogadtuk volna az ajánlatot, de az, hogy fel sem merült bennük a dolog, az azért kicsit fáj. Furcsa egy család egyébként, ez a sztori már csak hab a tortán, csak olyan elkeseritő, hogy ha nem lennénk ilyen anyagi helyzetben, biztosra veszem, hogy akkor sem segitenének. Azért ez szerintem elég gáz.