Rémálom a Pöttyös utcában

Hát ez a mai nap... Furcsa volt. Tegnap este kinéztem, hogy az Aréna Plázában Bóbita fesztivál lesz és mivel ezer éve terveztem, hogy P.-t el kéne vinni valami magyar gyerekkoncertre és úgy láttam lesz még egy-két izgi program a helyszinen, gondoltam vágjunk bele. Eredetileg vonattal akartam menni Kispestig, majd onnan két metróval a Keletiig, de Apu rábeszélt, hogy nem-nem, elvisz ő, ne csalinkázzunk. Én hülye mindig belemegyek ezekbe a könnyebb(nek látszó) utakba, igy bár most is tudtam, hogy lesznek gondok a parkolásnál (Apu fosik a mélygarázsoknál, totál pánikba esik, hogy jajaj, ő ilyen helyeken nem tud tájékozódni és különben is, ez a szar kapitalista világ blablabla), gondoltam majd én navigálok vagy max átülök vezetni haha, mert engem holmi mélygarázsok már nem rettentenek. A gondok viszont hamarabb jöttek, már a gyorsforgalmin. Az út ugyanis le volt zárva. Baleset. Király. Fejre állt autó (őszintén, mennyivel megy valaki, aki fejre áll egy kocsival?!), dugó ezerrel. Fél órán át araszoltunk a Gyömrői úton, majd mikor láttam, hogy hohó, Kispesten vagyunk, felcsillant a szemem, hogy no most már nincs messze... Ehhez képest újabb fél óra elteltével látom, hogy ott vagyunk - az Örsön. Az Örsön bakker! Azt nem értem, hogyha nem tudjuk, hogy a Kerepesi út 9, azaz az Aréna Pláza hol van, akkor mi a jó istenért nem lehet bekapcsolni a gps-t? Azt a hülyének találták ki talán? Ekkor már negyed 12 volt, az én agyam pedig szokás szerint forrt, miután P. már ásitozott a hátsó ülésen - hogyne unta volna magát, mikor másfél órája autóztunk. Végül nagy nehezen megtaláltuk az Arénát, végigmutogattam, merre kell menni a mélygarázsba (ki van táblázva), majd miután sikerült a legtávolabbi ponton letenni a kocsit, kiderült, hogy Apu nem hozott igazolványokat... (Tudom, hogy tökéletes vagyok, de én még az életben soha nem hagytam otthon a jogsim, hát bazzeg hogy lehet mindenféle táska, irat nélkül elindulni bárhová?) Ekkor már csak legyintettünk Anyuval (egy egész kis kompánia kisért el, hiszen Amerikában és Ausztráliában is volt velünk 2-2 bébiszitter, akik támogattak) és mondtuk, hogy menjen inkább haza, ez egy ilyen nap, majd innentől boldogulunk, köszi az eddigieket.
Az Arénában odasétáltunk hát a mozihoz, ahol iszonyat hangzavar volt, de sebaj, buli van. A koncert nem nagyon izgatta P.-t, a kipakolt cuccokkal viszont szivesen játszott. Volt levegővel kilőhető rakéta, sok-sok szinező, egy nagy autópálya, néhány nagyobbaknak való játék a Csodák Palotájából - és nagyjából ennyi. Egy óránál többet nem maradhattunk (program sem volt igazán meg késő is volt már), igy lesétáltunk a kajáldákhoz ebédelni. No most bár mindenki tudja, hogy a magyarok egy az egyben szegények, senkinek semmi pénze nincsen, valami csoda folytán mégsem lehetett leülni enni, annyian voltak az éttermeknél. Anyu sem volt a helyzet magaslatán, mig én megvettem a Főzelékfalóban az ebédünket, ő keresett majd talált egy két székes asztalt és ennyi, várta, hogy majd odajutok. Bár a három tálcából kettőt varázsoltam, annyira azért nem voltam bátor, hogy a tömegben utat verve magamnak odacsalinkázzak a mini asztalunkhoz, ezért vártam-vártam és reméltem, hogy leesik neki, hogy nem tudom egyedül kivinni az ebédünket. Nagy nehezen miután rám pillantott, látta, hogy kétségbeesetten tartom fel a sort a pénztárnál (annyi hely nem volt ott, hogy az egyik tálcát ott hagyom és két körben szállitom le a kaját) és a segitségemre sietett, de ekkor már nem voltam a legnyugodtabb, bevallom. Gyorsan kértem hát egy szomszédos asztaltól még egy széket (ez is kimaradt valahogy) és leültünk enni, hogy mielőbb végezzünk... Tiz perc alatt bekaptuk az ebédet (ami csalódás volt, pár éve azért még minőségibb ételeket árultak, most konkrétan leves volt a főzelék, a rántott sajt negyede meg puszta bunda) és indultunk haza. A dög fáradt P.-vel odasétáltunk a Keletihez, ahol viszont kiderült, hogy a metró le van zárva. Fel a lépcsőkön (hiszen mi az nekem), nosza, keressük meg a metrópótló buszt. Bár a Keleti minősithetetlen módon fel van túrva, viszonylag hamar meglett a busz, ami persze tömve volt és végre elindulhattunk hazafelé. Azaz indulhattunk volna, ha az a szerencsétlen 35-40-es fickó nem pont akkor haldoklott volna a Rákóczi úton a rendőségi paraván mögött... Tudom, érzéketlen vagyok, hogy számomra ez a lényeg, de nem viccelek, fél órán át csoszogott a teljesen befülledt busz a Keletitől a Blaháig. P. majdnem elaludt, én azt hittem, kidobom a taccsot, mire fél 2kor nagy nehezen leszállhattunk a BKV remekéről - hogy meglássuk, hogy a Blaha is le van zárva. Na ekkor pattant el valami az agyamban és ekkor határoztuk el, hogy hazataxizunk - két napon belül másodszor, hiszen csütörtökön meg a hármas metró nem járt. (Eredetileg az volt a tervem, hogy veszek bérletet decemberre, de hülye leszek venni, ha egyszer nem lehet használni a tömegközelekedést vagy ezért vagy azért vagy amazért, marad a tömbjegy le van ejtve...) 2800 Ft-ért jutottunk haza, halleluja, ekkorra P. már olyan álmos volt, hogy lefejelte a WC-t és sirt, hogy zengett tőle a környék. (Nem láttam hogy történt a dolog, az orrnyergét ütötte be valahogy pisilés közben.) Negyed 5-ig aludt, ekkorra behivtuk Aput, mert biztos voltam benne, ha nekivágnánk a vonatnak, tuti, hogy felsővezeték-szakadás miatt rostokolnánk egy órát a nyilt pályán, mert ez egy ilyen nap. 6 körül értünk haza, itthon kiderült, hogy a mosógép bekrepált, nem mos, szuper napunk volt, na.