Szokásos

Á, tudom, nem is kéne irnom most, mert úgyis csak szenvedni tudok, de mit csináljak, megpusztulok.
Nem is tudom, hogy részletezzem, egyszerűen minden perc ócska, minden óra pocsék, igyekszem jópofát vágni, nem a rosszat látni, hátha úgy nem vonzom be a szart, de nem tehetek róla, a szar porcukrozva és mosolyogva is szar.
Éjjelente rosszul alszom, a csipőcsontjaim iszonyatra fájnak most már 70 kilósan, ha nagy nehezen átfordulok, érzem, hogy nyomom szegény gyereket, aki felébred és mocorgásba kezd, pontosabban ringlispilbe, fel-le, le-fel egy órán át. P. hajnalban átjön, korán kel, kimegy Anyuékhoz ugyan, de két percenként visszanéz, felkeltem-e már, elkezd követelőzni (ma pl a vitaminját kérte, ami ott volt a táskám elejében, meg is mondtam Anyunak, hogy ott van, elöl, a cipzáras részben, ő persze nem találta (!), úgyhogy kirángattak, hogy egy mozdulattal kivegyem a dobozkát, ami természetesen ott volt), ami után már nem feküdtem vissza persze, csak káromkodtam, hogy k*rva nagy, hogy elvileg három felnőtt van egy gyerekre, mégis mindenhez én kellek (felöltözni sem tudtak Anyuval, kikészitettem a ruhákat, mint mindig, mégsem voltak képesek megoldani ezt a hihetetlen bonyolult feladatot), szóval ott vagyunk, ahol a part szakad, megspékelve azzal, hogy köszönhetően a ház remek elrendezésének, nincs arra mód, hogy 5, eh, 1 percre magam lehessek, mert bárhol vagyok, mindenki lát, mindenki hall, telefonálni csak mobilról tudok, az udvarról, ha nem akarom, hogy hallják, öltözni csak a WC-ben tudok, mert 1000%, hogy Apu akkor akar valamit mondani, ami mondjuk nem csoda, mert folyton beszél amúgy is, miért pont akkor hallgatna, mikor én a melltartómat veszem.
Beköltözni persze beköltözhetnék az albérletbe bármikor, de ott se net, se telefon, se tv, se semmi, a WC a pisitől eldugul és ráadásul ott aztán tényleg csak én lennék P.-vel nonstop, full time, ami úgy, hogy lehajolni pl már csak ünnepnapokon megy és egy csizmafelhúzás után öt percig lihegek, már nem olyan mókás.    
Ez az amerikai út is amúgy úgy kellett, mint a hátamra egy púp: ha beszélni akarunk, a hülye időeltolódás miatt 4 és 6.30 között a neten kell csüngenem, vagyis miután P. felkel, nem tudunk moccanni semerre, maximum 6-fél 7 után, ergo akkor tudunk csak elindulni az albérletbe is, mit ne mondjak irtó jó 7, fél 8 körül megérkezni egy pörgő gyerekkel az üres lakásba, ami akkora, hogy nem tudok megfordulni a konyhájában, úgyhogy csak tolatva férek ki (nem vicc)...
Tudom, hogy ez átmeneti állapot, el fog múlni, de ha tudtam volna, hogy ez ennyire fos lesz, esküszöm maradok Irországban, még ha beledöglök is.