Oldalak

2013. november 27., szerda

Vegyes

Azon filóztam, ha 3 évvel idősebben ennyivel nehezebben tűröm a terhességet és ennyivel több gond* jön elő, akkor az a véletlen műve vajon vagy van abban valami, hogy a gyerekszülést a 30 éven aluliaknak találták ki. Lehet, be kéne vállalni 38 évesen egy harmadik gyereket, hogy kideritsem.

* Kezdődött a hematómával. Már nem emlékszem, 1 vagy 2 volt, a lényeg, hogy volt. Aztán jött, hogy a méhszájra lóg a lepény. Aztán volt némi barnázás. Aztán hogy a 20. hét óta alig tudok aludni a csipőnyomoromtól, fáj a gyomrom és nem kapok levegőt normálisan. Aztán most, hogy furcsán fekszik**. P.-vel semmi ilyesmi nem volt. Oké, a végén, a 36. hét után felment a vérnyomásom, de ott még nem tartunk, az még előfordulhat most is.

** Egyébként meg azon röhögök, hogyha megint közli valaki, milyen fiús a hasam (már hogy nem oldalra terjeszkedik, hanem csupán előre), akkor megmondom már, hogy ez nem fiús has, ez harántfekvéses has, ami a születendő gyerek nemétől ha jól tudom, független.

Az előbb hivtam amúgy a Klinikát, megvan a TSH eredményem: magas még mindig, hiába szedem a gyógyszert. Irtam a dokinak, emeljük-e a dózist, hát marha jó, komolyan, igy is 50 mg-ot szedek ezer éve. A terheléses cukrom viszont jó lett, 4,7 lett a cukros vizes itóka után, arról nem is irtam még, milyen volt. Úgyhogy most irok: jó volt. Továbbra sem értem a fanyalgókat, cukros limonádét megrendelésre inni szerintem szuper.

Aztán elgondolkoztam, milyen lehet(ett), amikor Anyuéknak vagy az itthoniaknak meséltem Ausztráliáról, Amerikáról. Olyan hihetetlen, hogy ami nekünk a Valóság, az Élet, azaz ami természetes és olyan magától érthetődő, mint a lélegzés, az mennyire messze van Magyarországtól, ettől az egész ködös, szürke országtól. Jó, tudom, hogy csak most szürke meg ködös, hogy november van, de ha elképzelem, hogy hogy hangozhat az mondjuk egy itt élő és a munkájáért rettegő pénztáros számára, hogy hát igen, mi jártunk itt meg ott (nem mintha előjönne ez, csak érted) akkor olyan hülyén érzem magam, hogy úristen, hát más a Balatonig nem jut el nyáron, mi meg úgy dobálózunk itt egymás között San Franciscoval meg Los Angelessel meg Manly-vel, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy az ember csak úgy elugrik ezekre a helyekre... És a durva, hogy bizonyos szempontból, a mi szempontunkból az is, már hogy természetes, de ez annyira megmagyarázhatatlan.

Ide kapcsolódóan, az osztálytalálkozón néztünk pár régi videót, amik most fenn vannak a neten is, igy néhányba belepillantottam és hát jézusom, ami egyszer a Mindenséget jelentette, milyen szűknek tűnik most 15 év távlatából, borzasztó. Durva, hogy 15 év telt el az érettségi óta, egyrészről hihetetlenül sok, elvégre majdnem több, mint amennyi a születésünktől telt el 18 éves korunkig, másrészről meg amilyen gyorsan elszállt, nem is tűnik annyira rettentőre soknak. Ugyanigy: ha belegondolok, mi történt 15 év alatt, hát semmi, de közben meg úristen, hát mi minden volt ezalatt, felsorolni is fárasztó lenne. No jó, befejezem, mert ez nem vezet sehová.

Hogy P.-ről is essen némi szó: nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy-hogy nem, itthon megoldódni látszik a kaki-gond. Elképzelésem sincs, mi van itt a levegőben vagy mi nincs, mindenesetre mióta itt vagyunk eddig még nem volt probléma a dologból, sőt, a legváratlanabb pillanatban jön az ihlet és már-már hasmenés-szerű. No ennyit erről. A kedvenc kérdései amúgy mostanság a rég lejárt Miért? korszak után (hiszen ő már mindent tud) az Ez honnan van? és az Ez mennyibe került?

Sajnos nagyjából egy hónapig nem csináltam hasfotót, a legutóbbi még november eleji... Az előbb nekiálltam és az eredmény ledöbbentett: meggyőződésem volt ugyanis, hogy kicsi, helyes hasam van és ehhez képest bakker majd hanyatt vágtam magam a fotó láttán*. Ez még csak a 33. hét, jajistenem, hát mi lesz velem még minimum egy hónap alatt?
* AV (aki egyébként itteni idő szerint olyan hajnali fél 5-kor szállt fel a San Francisco-London járatra, hogy 7 körül már Dublinból jelentkezhessen be) amúgy azt irta, nem is giga nagy, csak normálisan nagy - mindenért megbocsájtottam ezért neki. 

3 megjegyzés:

  1. Igen, eléggé furcsa ez a fajta élet. Furcsa számomra is olyan embereknek mesélni az esőerdei kiruccanásról, meg Párizsról, Provence-ról, akik ki sem mozdulnak a kisvárosból, ha rajtuk múlik.
    Illetve nekünk ez a természetes már, az ide s oda költözés pár évente. Magyarországon ez meg teljesen elképzelhetetlen...

    VálaszTörlés
  2. Én szeretem olvasni, ahogy repkedtek ide-oda (Bébi is, meg te is) :-) Elméletben már én is annyiszor elköltöztem, de én ilyen röghöz kötött fajta vagyok...

    A hasad pedig tényleg nem nagy, jó, persze, nagy ,dehát egy gyerek lakik benne :-))
    (Nekem is mindenki azt mondta, hogy fiús hasam van. Aztán, amikor egy néninek mondtam, hogy márpedig odabent lány van, még elkezdett vitatkozni, hogy higgyem el, fiú lesz, mert neki is ilyen hasa volt.).

    Cukros lötty: én csak azért utáltam inni, mert túlcitromoztam, iszonyú savanyú lett, és utána marta a gyomromat.

    VálaszTörlés
  3. Nekem az volt a fura, ahogy az osztálytalálkozón beszéltek a többiek... 36-ból 7-en vagyunk külföldön, páran vidéken, néhányan Pesten és basszus a maradék 15 ember kb még mindig ott, ahol 18 évesen. Nekem ez annyira hihetetlen.

    Fiús has - lányos has, szerintem hülyeség. Az anyán múlik, merre nő jobban szerintem...

    Nekem megcsinálták a cukros cuccot. :) Nem volt beleszólásom. :D

    VálaszTörlés