A hét krónikája

Vasárnap este tehát AV elment osztálytalálkozózni, mi meg itthon buliztunk P.-vel. Sütöttünk linzert, nem túl sokat ugyan, de legalább jól kifáradtam a nagy álldigálásban. Miután egy darab 20x30 cm-es tepsink van, igy is lett legalább öt-hat tepsivel. (Ez a mennyiség két darab tányérra ráfért hehe.) Sütni egyébként nem is a fáradtság miatt nem sütöttem mást, hanem mert mondom, egyrészt utálok ebben a konyhában lenni, másrészt nincsen se kézi mixerünk, se konyhai mérlegünk (ezek számomra elengedhetetlenek), se tisztességes tepsink, a sütőn meg egy gomb van ugye, két állással: nagy láng, kis láng. És akkor a nyújtódeszka, sodrófa hiányáról még nem szóltam... Pedig szeretnék én sütni, komolyan, az itthoni lisztből és a sótlan margarinból (I love Rama - no mondjuk ez szar az ireknél, a mindig sós margarin és vaj) remekműveket tudnék alkotni úgy érzem, ez a linzer is tök jó lett, de az emlitett hátráltató tényezők miatt inkább neki sem kezdek semminek.
Hétfőn délelőtt valami borzasztó szorulásra ébredtem (elnézést), azt hittem meghalok, nagyon kivoltam. Ennek ellenére fél 1-re elvánszorogtam ctg-re (40 perc bkv + 20 perc séta), ott pihentem kicsit, aláirattam a papirkát az ügyeletessel és csörtettem haza. Eredetileg el akartam menni még a Westendbe, de úgy kivoltam, hogy inkább hazavillamosoztam / metróztam, miután a Lehel piacnál vettem három sütit, egy olajos lángost és némi sajtos pogácsát. A Pöttyös utcai metró lépcsőin már úgy jöttem fel, hogy egymás mellé léptem, mint az öregek, borzasztó volt, komolyan. Megkezdődött ugyanis az a szakasz (a szorulástól függetlenül), amit már P.-nél is utáltam: ha állok / megyek, hirtelen belenyillal valami alul a nemtudommimbe és az iszonyat rossz érzés, olyan, mintha egy ideg görcsölne be egy másodpercre, nagyon béna. Nem vagyok jó anatómiából, azt tudom elképzelni, hogy ilyenkor a gyerek feje / feneke / bármije lefelé nyomja a méhszájat, bár az is igaz, hogyha az ellenkező irányból piszkálja a doki, az nem ilyen érzés, szóval nem tudom. A lényeg, hogy ez már a vége, ehhez az érzéshez már az kell, hogy eléggé súlyos legyen a gyerkőc. No mindegy. Mire hazaértem, P. már aludt, igy gyorsan ettem egy kis túrós tésztát majd ledőltem, de 20 perc sem telt el, P. persze már anyázott, bár máskor van, hogy úgy kell ébreszteni... 3/4 4-kor jött egy futár, meghozta a 20 kilós plussz cuccunkat, amit már nem birtunk elhozni a bőröndökben meg elhozott két gitárt is a gyűjteményből - ingyen. 4-kor megérkezett Kata látogatóba, akit tökre szeretünk, nagyon aranyos lány, de az igazat megvallva arra számitottunk, hogy itt lesz 5-ig, fél 6-ig és utána még lesz időnk befaragni a délelőtt megszerzett fát a talpba és eljutunk a patikába is, mert kifogyott a magnéziumom. Ehhez képest negyed 8-ig volt itt, én már nagyjából bóbiskoltam a fotelben (nem fekszünk korán, de ez a nap pocsék volt, mint olyan, alig vártam, hogy aludhassak) és ugyan AV-ék átmentek a gyógyszertárba magnéziumért fél 7 körül, az mégiscsak hülyén jött volna ki, ha elkezdjük faragni a fát is, miközben vendégünk van... Szóval negyed 8-kor egy gyors vacsora után álltunk neki mindennek, én listát irtam, mit kell hozni még a boltból, AV elkezdte a szuperfánkat beilleszteni a helyébe (= úszott a szobánk a vizben és a gyantában), P. meg tombizott. Miután menet közben elintéztük az esti rutint és P. 10-kor végre elaludt, nekiálltunk becsomagolni az ajándékait (hálistennek mind dobozban volt, nem kellett szórakozni a hülye alakokkal) és egy kis pakolás után éjfélre mi is ágyba kerültünk, de én már azt hittem, meghalok, esküszöm.

Kedden délelőtt AV elment vásárolni (Spar, Lidl, DM), mi pedig P.-vel takaritottunk. Mikor AV megjött fél 12-kor, feldiszitették ketten a fát, majd délben átmentünk a Nagyihoz ebédelni. Rántott hús volt sült krumplival, semmi fakszni hálistennek, örültem, hogy nem kell főznünk. Ebéd után P. elaludt, mi meg becsomagoltuk egymás ajándékait is és AV visszaszökött betenni a dobozokat a feldiszitett fánk alá. Mikor P. felébredt, mint a csik, indult haza, szaladt, mit szaladt, repült megnézni, járt-e nálunk már Santa. A fő ajándéka, az autómosó volt a sztár természetesen, de emellett kapott egy orvosi szettet, egy Activity Book-ot, egy pingvines uzsonnástáskát és egy Tűzoltó Sam-es társasjátékot is. Utóbbi a napok előrehaladtával egyre népszerűbb lett, gondolom azért, mert társasozni minimum ketten kell, autómosózni meg egyedül is lehet. Az este folyamán játszottunk, vacsoráztunk (a maradék rántott húst, nem volt külön ünnepi vacsora) és szép csendben ünnepeltünk.

Szerdán, 25-én, Apu jött értünk és hazavitt magukhoz karácsonyozni. Ott voltak a tesómék is, igy egyszerre találkoztunk az egész kompániával. Sajnos az ajándékozást eléggé elszúrtuk, mert mire odaértünk, a dobozok ott figyeltek a fa alatt, igy normálisan enni lehetetlen volt, mert P. folyton azon nyavalygott, mikor bontogatunk már és különben is, melyik az ő ajándéka... Nem akartam engedni, hogy kaja előtt ajándékozzunk, de ez is piszkosul zavaró volt, hogy két falat között hol egyikünk, hol másikunk fegyelmezett. Mindegy, túléltük, úgyhogy ebéd után végre nekiálltunk ajándékozni. Anyuéktól P. kapott egy télies fa-puzzlet és egy mágneses horgásztáblát, a tesómék pedig egy kártyát, egy fából faragott autós magasságmérőt és egy szines (mármint egy szinekkel foglalkozó) társasjátékot adtak neki. Miután megmondtuk előre, hogy nem fogunk tudni nagy méretű ajándékokat hazavinni, senki sem kockáztatta meg, hogy egy iglut vagy egy kiskonyhát vegyen P.-nek, úgyhogy igazán büszkék voltunk, hogy ez egyszer mindenki hallgatott ránk... Az ajándékozás után sütiztünk, majd P. elment aludni, mi pedig ezalatt beszélgettünk, fotózgattunk, elvoltunk. Mikor P. felkelt, játszottunk még egy gyors társasjátékot, majd fél 5 körül már haza is indultunk. Bár nem csináltam igazán semmit, mire hazaértünk, eléggé kifáradtam, sajnálom, mondtam, hogy nehezen birom már a 107 cm-es hullámzó hasamat...

Csütörtökön, 26-án, kimentünk a szemközti játszóra hintázni, majd délben ismét a Nagyihoz mentünk, hiszen ő még nem ajándékozott. Bár a becsomagolt dobozok ezúttal is elöl voltak, P. úgy tűnik megtanulta a leckét: magától mondta, hogy majd ebéd után bontogatunk... Igy is lett: egy gyors kajálás után nekiálltunk ajándékozni: P. kapott egy Shopping List-es társasjátékot (igen, az idei karácsony a társasokról szól, mindenki egyre gondolt), egy mese CD-t meg egy foglalkoztató füzetet. Az események sorrendje ezek után kisértetiesen hasonlitott a szerdaira: kis sütizés, alvás, majd ébredés és hazajövetel. Este még egy kis játék és ennyi, letelt az itthoni karácsonyunk. Ahhoz képest, hogy 24-én délelőtt még sirt a szám, hogy Poolbeg igy meg Dollymount úgy, milyen jó lenne nyugiban otthon karácsonyozni (rám jött valami nagy antiszociális felleg, nem akartam senkit látni, nem akartam senkivel beszélni és úgy éreztem, ez a hülye karácsony totálisan ellenem van, mert család meg szeretet, mikor minden vágyam, hogy egyedül lehessek), 26-án este már rákérdeztem AV-nál, mi lenne, ha jövőre egy szállodában karácsonyoznánk, itthon és ugyanigy járkálnánk házról-házra, felzabálnánk mindent és nem kéne sütnöm-főznöm, mint az elmúlt 5 évben folyamatosan december 24-től január 1-ig, de sajnos lehűtött, hogy nem úgy van az, ne is álmodozzam arról, hogy a közeljövőben itthon karácsonyozunk, hiszen ez egy egyedülálló alkalom volt, jól megvoltunk eddig is kinn az ünnepek alatt, ne kavarjunk be egy működő rendszerbe. No majd meglátjuk - mondtam én.

Péntek délelőtt átmentünk AV tesójához, ahol a három gyereken és a szülőkön kivül ott volt AV nagybátyja-nagynénje is, szóval volt nyüzsi bőven. Természetesen itt is ajándékoztunk, P. kapott némi édességet, némi pénzt és egy szép memóriajátékot. Mivel otthon nem volt már időnk reggelizni, én a magam részéről degeszre tömtem magam sütivel (elnézést), ennyit a jaj, miért vagyok én már 73 kiló sirámomról. Dél körül hazaindultunk, ebédre töltött káposztát ettünk, majd P. elaludt, én meg melléfeküdtem és bár ő fél 4 körül felkelt, én fél 5-kor riadtam fel arra, hogy sötét van. Mig mi szunyáltunk, AV pakolt és rámolt, rendbe rakta a szobát, a konyhát, a fürdőszobát és az utóbbit ki is takaritotta. Porszivózni, felmosni nem mert, ne zavarjon, ezért azok kimaradtak egyelőre, de sebaj, ez igy is óriási teljesitmény volt részéről. Este palacsintát is sütött, szóval maximálisan háziasra sikerült a napja, igaz, estére úgy kivolt, hogy totál grumpy lett, haha, hát nem akartam azzal piszkálni, hogy nem szokta a szántást, miután nagyon hálás voltam, hogy ezúttal nem nekem kellett rendet raknom és takaritanom.
Ma délelőtt, mig a fiúk a játszótéren voltak, összedobtam egy paprikás krumplit és kiválogattam az első adag mosandó babaruhát. Bár fél 2-kor letettem P.-t aludni, még most is hallom, hogy mocorog és sóhajtozik (3/4 3 van), pedig hulla fáradt, ismerem a fajtáját, tuti, hogy 4-kor majd úgy kell kirángatni az ágyból. AV elment Sanyi bához gépet szerelni (mondtam, hogy inkább most menjen, mint januárban), kiváncsi vagyok, mikor kerül haza... Ma este tehát kimosom a világos babaruhákat (2 adag, mert a takarók, hálózsákok is világosak) és összeállitom végre a kórházi csomagom, istenuccse.
Ja és hát ennyit az itthoni karácsonyról, elmúlt, szép volt, jó volt.