... hihetetlen, hogy ha minden jól megy, jövő héten ilyenkor már négyen leszünk. Egyáltalán nem tudom felfogni, azt veszem csak észre, hogy mennek a napok, már csak nyolcat alszunk, már csak hetet, már csak hatot... Olyan szürreális számomra ez a "bemegyünk és letudjuk" dolog, nem is tudom, mit gondoljak erről. A sógornőm azt mondta, próbáljak meg beszélni P2-vel, hogy induljon el 2-án magától, de irtam már, hogy ez annyira roppantul távol áll tőlem, már hogy beszélgessek egy még meg sem született gyerekkel, mintha egy konvektorral kéne beszélgetnem. Ezt én is gáznak érzem, de nem tehetek róla, nem tudom rávenni magam. Abban bizom, hogy ha magamnak meg másoknak elégszer elmondom, hogy szeretném, ha 2-án valami megmoccanna, akkor majd meghallja ő is és cselekszik.
Amúgy rettenetesen izgulok, múltkor fele ennyire nem voltam betojva és nem is értem magam, most mit parázom, 3 éve minden jól ment, a műtét alatti gyomorfájás, az első zuhizás és a tüsszögés / nevetés / köhögés hetekig ugyan borzasztó volt, de alapvetően nem emlékszem, hogy úgy szenvedtem volna, mégis most ha arra gondolok, hogy csütörtök reggel van és el kell indulnunk a kórházba, hányni tudnék a stressztől. Jaj.
Minden jól megy majd. Drukkolok nektek!
VálaszTörlésKöszi, már nagyon izgulok. :)
VálaszTörlésÉn meg teljesen megértem, hogy izgulsz. (Izgultál.) Most már azért van fogalmad pár dologról, hogy milyen lesz.
VálaszTörlésMajd egyszer elmesélhetnéd kellemesebb vagy kellemetlenebb volt-e a második.