Csak úgy

Tudom, hogy smucig vagyok, de hogy 15 ezret tuti nem adnék ki egy akksis orrszivóért, az hótziher. Ugyanigy nem értem Sophie zsiráf sikerét sem, 4500 forint egy gumidarabért, hát jézus. Ez most onnan jutott eszembe, hogy mikor a Tescoban jártam a KÖKI-ben, elájultam, hogy a játékosztályról hány ember tol ki dugig rakott bevásárlókocsit, amikben nem egy, nem kettő, inkább három bazinagy, több ezer forintos játék van. Most tényleg csak négy-öt darabonként tizezer forint körüli játékkal lehet meglepni a gyerekeket? 40 ezer per kölyök vagy hogy van ez? Múltkor a Fakopáncsban amúgy még annak is tanúja voltam, hogy egy közepesen rosszul öltözött nő megkérte az eladókat, hogy hagy előlegezzen le egy játékkonyhát, amiért majd visszajön, ha megjött a fizetése... Egy szinten szivbemarkoló történet, szerencsétlen, már a jövő hónapot is minuszból kezdi majd, hogy a kislányának meg tudja venni azt a rohadék játékkonyhát, de hát bakker. Értem én, hogy a gyerekért mindent, meg a szemünk fénye meg ilyesmi, de nem vagyok biztos benne, hogy ez olyan jó út. Nem akarok túl nosztalgikus lenni, de örülök, hogy a mi időnkben nem voltak személyi kölcsönök, cseppet sem érzem magam hátrányos helyzetűnek, hogy volt karácsony, mikor szines ceruzákat kaptam (nem az adventi naptárba, nem Mikulásra, a fenyőfa alá) néhány 1 literes üditővel együtt és az sem rémlik, hogy hűűű, de irigyeltem volna a Kecskés Petit, akinek az apja kamionos volt és folyton - nem csak karácsonyra - menő NSZK-s cuccokat kapott (tubusból nyomható kólás rágó, matricák, walkman)... Tudom, tudom, ez már nem a 80-as évek, változtak a körülmények, de vagyok annyira naiv, hogy elhiszem, hogy ha nagyon akarnánk, tudnánk változtatni. Nem azt mondom, hogy a gazdag réteg, aki megengedheti magának minek szórja a pénzt, hát szórja, lelke rajta, azért van, de ha egyszer a többség nem engedheti meg magának a rongyrázást, hogy a gazdagok nyomába eredjen, akkor minek próbálkozni? Hogy még lejjebb süllyedjen az ember a szegénységben? Hogy próbáljuk azt a látszatot kelteni, hogy ó, mi is könnyedén megvesszük ám a tanitó kutyust a játszósnadrágunkban talált apróból? De kinek, minek ez a képmutatás? Magunknak, hogy nem vagyunk ám mi csórók vagy másnak, akinek az égvilágon semmi köze hozzá? Eh, nehéz dolgok ezek és tök szomorú, hogy karácsony körül ilyeneken kelljen gondolkodni.