Összefoglalós merre jártunk

Jó rég irtam hasonlót, úgyhogy csak gyorsan, amire emlékszem. 13-án tehát megérkeztünk haza és innentől véget ért a mocorgós jó világ, alig-alig jártunk valahol. Általában, ha neki is indultunk valamerre, az az 1 km-re lévő városközpont volt, ahol van egy mini játszótér (mondjuk A játszótér, de nem is érdemel nagyobbat ez a 25 ezer fős város, hiszen mikor ott járunk, szinte mindig mi vagyunk az egyetlenek, amúgy kong – én nem értem, más hogy birja ki a gyerek(ek)kel otthon töltött éveket ekkora unalomban, mint ami itt van, de szerintem bennem van a hiba, mert különben nem lennék kisebbségben ezzel a nézőpontommal) és van egy DM meg egy Rossmann illetve pár szőkőkút, ami most már sajnos le van zárva a hideg miatt. Délután, mivel akkor már sötét is van, nem marad más, mint a Tesco vagy a Lidl, mint szórakozási lehetőség – én mondtam, hogy halálos itt az élet egy hozzám hasonló besózott fenekű lénynek. Csütörtökön tehát délelőtt városközpont, délután Tesco volt a program 14-én. Pénteken rábeszéltem Anyuékat az IKEA-ra, hogy kell ez-az, de mivel láttam rajtuk, mennyire nem az ő világuk, nem volt valami felhőtlen szórakozás ez. Mi P.-vel ott ebédeltünk (a bio gyerekmenü valami borzalom, P. összesen az almát ette meg, de a húsgolyók sem voltak jók), Anyuék meg álltak felettünk. Hogy miért nem ettek ők is azt nem tudom, mindenesetre így Anyut ebéd nélkül tettünk ki a munkahelyén fél 2-kor, mielőtt mi rohantunk volna haza P.-t letenni aludni. Szombaton a hét fénypontja, a piac volt soron (ekkor mindig eszünk lángost, ami isteni), délután pedig osztálytalálkozón voltam, de arról már irtam. Vasárnap nem tudom, mi volt, a lényeg, hogy este benn aludtunk a Kis Lakásban, mert hétfőn reggel jelenésem volt a laborban 7-kor. Nem tudom, mivel érdemlem ki, hogy én minden időpontomat hajnalra kapom, mindenesetre mivel elaludtam, alig értem oda, de mint kiderült 9-ig van labor, szóval tényleg gőzöm sincs, mit szivatnak engem ezzel a jöjjön ide 7-re szöveggel. Ez egyébként a cukorterheléses vizsgálat volt, ami okés lett, halleluja, ezért sem értem, hogy lehet az, hogy a déli 4D-s ultrahangon (ahová Apu szállitott el, mert a világ végén volt) 33+1 naposnak mérték az aznap 31+3 napos gyereket. Ha minden igaz, erről is irtam már, úgyhogy most ugornék, hogy délután hazafelé beestünk még az Europarkba az Intersparba és a DM-be, de csak rohanva tértünk be, hiszen máskülönben nem tudtunk volna beszélni AV-vel. A nagy kalandok után kedden sehol sem voltunk, szerdán délután viszont elmentünk a Katica játszóházba, ahol előre megfontolt szándékkal találkoztam egy régi gimis osztálytársammal és a lányával és együtt mókáztunk kemény 800 Ft fejében 2 órát. (Féláras nap volt.) Csütörtök este ismét a Kis Lakásban aludtunk, mert este 7-re volt időpontom a dokihoz, akinek az uh-ja még durvább volt, mint a hétfői, hiszen a 31+6 napos kölyköt 36+4-nek jelezte. Haha. A kalandos hazautamról már irtam régebben, arról viszont asszem nem, hogy pénteken reggel megnéztük a Pöttyös ovit, ami 10 percre van az albérletünktől. Bár nem volt semmi gond az ovival, azt terveztük, hogy majd végigjárunk pár magánovit a környéken, hogy legyen miből választani, de mivel csütörtök este is és másnap is megszivtuk a BKV-val, úgy döntöttem, nem kockáztatunk, kell a fenének, hogy minden nap tömegközlekedjen csóri gyerek, beiratom ide és kész, hiszen így még spórolunk is a közlekedés árán. (Ha csak egy vonaljegynyi távolságra is találtunk volna ovit, az napi plusz 1200 Ft, ha tömbjegyet veszünk meg a stressz, ha bedöglik valami jármű illetve az időveszteség, na nem, helyileg a Pöttyös ovi verhetetlen, 10 perc séta, jó lesz az, ha nem, maximum kivesszük.) Péntek délben amúgy, amíg P. aludt, én elmentem a Westendbe nézelődni, másfél hét után először voltam szabadlábon, igazán felemelő érzés volt, meg kell mondjam. A szombati katasztrofális napról már irtam, utána vasárnap már csak arra voltunk képesek, hogy míg Apuék elvitték P.-t délelőtt megmászni A Kilátót (nem lát ki sehová ám, de ezt már szinte sejthettük), én döglődtem otthon. Délután Tescoztunk és újabb hét ért véget. Hétfőn délelőtt a Katica játszóházban nyitottunk, mert 10-12ig egy ötszázasért lehetett ott lenni (BabaMama Klub keretében, bár klub az nincs, mindenki játszik, amit tud) és jött a vizvezetékszerelő megnézni a mosógépet, majd kedden 8.40-re mentem ismét vérvételre, mert a TSH és a Hepatitis B kimaradt, mikor a cukorterhelésen voltam. Apu vitt befelé, a Népligettől pedig BKV-ztam, csakúgy, mint a Klinikáról hazafelé. Mivel jó korán volt, megreggeliztem a Mekiben és úgy éreztem, enyém a világ. Dél körül hazaértem és ennyi volt a nap. Szerdán délelőtt piacoztunk meg beugrottunk a könyvtárba, csütörtök délután elmentünk P.-nek csizmát venni a Lidl-be, a maradék időben pedig otthon játszottunk, mert ezeken a napokon elég gázul voltam, nem igazán volt kedvem kimozdulni sehová sem. A péntek délelőttöt a vecsési Market Central-ban töltöttük, de venni nem nagyon vettünk semmit, bár végigjártam a Deichmann-t, a H&M-et és a Kiket is. Utóbbiról azt sem tudtam, hogy létezik, de most szépen belevetettem magam, bár pár papirtányéron és egy rakás befőttesgumin kívül nem találtam semmit. Szombaton délelőtt megint piacoztunk, délután pedig Tescoztunk és elmentünk a városközpontba megnézni a világitó térköveket, amikkel még év elején tele volt a sajtó, hogy így nagyszerű, úgy innovativ, amúgy hiperszuper – no most ehhez képest 5-ből 2 működött, a többin se kép, se hang, hiába, mondom én, hogy felesleges disznók elé gyöngyöt szórni (utalok itt vissza a mini játszótérre, ami mindig üres). Nincs mit tenni, ez egy ilyen város, nem véletlenül nem szerettem már kamaszként sem. A vasárnap már a pakolás jegyében telt: minden cuccunkat újra bebőröndöztem és Apu szépen behozott minket a Kis Lakásba, hogy megkezdhessük P. ovis beszoktatását és valahogy megmelegedjünk itt, ahol az elkövetkezendő pár hónapot tölteni fogjuk. A lakást amúgy kezdem megszokni (bár párszor káromkodtam, mikor minden második szekrény kinyitásakor azt láttam, hogy itt is maradtak cuccok, ott is maradtak holmik, de most már látom a dolgok végét, miután könyörtelenül kihajitottam egy csomó cuccot, a maradék felesleges izéket meg próbáltam nagyjából egy helyre felhalmozni) és ugyan még mindig irtó kicsi a hely (38 nm az 38 nm nincs mit tenni), de már összeirkáltam, mit vitetünk el, hogy létezni lehessen. A lakás előnyei közé tartozik amúgy, hogy közel a metró, 10 perc az ovi, csendes a környék és Anyuéknak fél óra idejönni, ha gond van. A napi léthez szükséges dolgokat (ételek, tisztitószerek, ez meg az) folyamatosan szerzem be (tegnap este pl elugrottam a Kökibe és Anyu is sok mindent hoz mindig), P. ruháit és a sajátjaimat már elpakoltam, a fürdőszobát és a konyhát már észszerűsitettem, a spejz látványától AV ugyan agyvérzést fog kapni (oda hordtam be a felesleges amorf dolgokat, amik nem fértek el a szekrények legfelső (=elérhetetlen) polcain, bár mondom, pár bútortól is meg akarok szabadulni, mert ahogy most vagyunk, a kiságy sem férne be a hálóba), de haladunk, haladunk. Ami az ovit illeti, hétfőn együtt voltunk benn 9-12-ig (evett ebédet is, borsós tokányt, hehe, van ennél magyarabb menza kaja? meg csinált adventi koszorút (=kiválasztotta, milyen szinű gyertyák meg milyen diszek legyek az alapon), ma pedig már egyes-egyedül volt 9-12-ig, igaz, volt némi sirás, mert próbált meggyőzni, hogy inkább majd holnap hagyjam ott, de 5-10 perc nyüszögés után mondta, hogy most már inkább menjek, most már kibirja valahogy... És kibirta! Délben mentem érte, enni nem evett ugyan (tökfőzelék volt, nem csodálom), de mosolyogva jött ki. Amig ő ovizott, én felmértem a Lidl és a DM kinálatát és vártam, mikor menjek érte... Hát így vagyunk.