A műtét csodája II

Folytatom tehát. Mig lenn a két orvos dolgozott, a fejem felett az anesztes nő próbált szóval tartani. Ez már ismerős volt, igyekezett elterelni a figyelmem a dolgokról. Irországról kérdezett, mindenféle irreleváns témát felhozott, mig nyiszatoltak. Bár nem láttam az időt, úgy éreztem, hogy 10 perc múlva elkezdik a Lényeget, rákérdeztem, de az anesztes nő felvilágositott, hogy neem, még nem a babát szedik ki, most épp a hasfalat vágják fel. (Éreztem és hallottam, hogy egy ollóval küzd a doki, mintha egy vastag szövetet vágott volna, belegondolva brutál, de én kérdeztem, jobb tudni az ilyesmit...) Pár perc múlva végre elértünk a "kiúsztatáshoz", ami minden volt, csak nem kiúsztatás. Szörcsögött a magzatviz szivó, az igaz, de egyébként az egész arról szólt, hogy az egyik doki nyomta a hasamat (tiszta véraláfutás még most is, dehát istenem), a másik meg igyekezett a baba "alányúlni", hogy kiemelhesse. No, ez nem ment igazán. Valószinűleg a furcsa fekvése vagy a nagy feje miatt percekig húzogatta ki a dokim csóri Palikát, én meg csak feküdtem ott, mint egy darab fa, szóval igencsak frusztráló volt, hogy nem tudok mit tenni, csak tűröm, hogy kiszabaditsák szerencsétlent a fogságából. Mikor végre sikerült kivenni, hallottam, hogy mindketten megkönnyebbültek, az ügyeletes orvosnő megjegyezte, hogy ez kemény menet volt, én pedig láttam, ahogy egy nagy csomaggal kirohannak mellőlem... A feszkó elmúltával elkezdtek tippelgetni, hány kilós is a baba, 3400 és 3800 gramm között minden volt. Egy perc múlva visszahoztak egy felöltözött, de még magzatmázas kis törpét, a vállamra tették, én pedig a fejemmel igyekeztem simogatni, miután a kezeimet nem tudtam moccantani. 55 centit és 3550 grammot mértek a szülésznők, az orvosom büszkén lelkendezett, hogy csak 50 grammot tévedett a tippjével. (Azért kiváncsi lennék, 40 hetesen milyen nehéz lett volna a Kisdisznó, hát az még 2 hét...) A fejkerülete egyébként 39 cm volt, nem tudom, az nőtt volna-e még az utolsó 2 hétben, mindenesetre durva, már igy sem igazán fért volna ki lenn, 12,5 centire szerintem tuti nem lehet kitágulni, bár ha engem kérdeznek, szerintem 5 centire sem. Rövidesen, mivel nem tudtam mit csinálni vele, kivitték Palkót AV-nek, engem pedig elkezdtek összestoppolni. Ezúttal nem volt hányingerem, nem fájt a gyomrom, tulajdonképp egész jól éreztem magam a körülményekhez képest, attól eltekintve, hogy a jobb vállam valami iszonyatosan sajgott. (Azért ez milyen szánalmas már: Milyen volt a szülési fájdalmad? Hát, baromira fájt a vállam...) Jó 20 perc varrogatás, rendezgetés után kitoltak az őrzőbe (ekkor volt 3.50), majd 10 perc múlva betolták Palkót is, akit AV felkapott és ölelgetett, mig haza nem ment 6 óra felé. Ekkor Anyu jött be, Palika pedig a karomba került egy vastag sárga takaróban. Egészen 8-ig kómáztunk igy, amikoris jött a műtősfiú és átemelt egy tolható ágyra, mert ekkor csigalassan már tudtam mozgatni a lábaimat. Ez az átemelés úgy zajlott, hogy meg kellett fognom a fickó nyakát, erősen szoritanom, ő pedig áttett az ágyra. Az a pár másodperc, mig kapaszkodtam, iszonyatos volt, a hasam szét akart esni, lélegzetvisszafojtva próbáltam túlélni. Átzötyögtünk a 316-os szobába, az átemelés ott megismétlődött a már ismert hasbaszúrtak érzéssel, Anyu hazament, én pedig 10-ig "pihenhettem" az ágyban. Ekkor megjött az éjszakás nővér (a kedvencem) és kérte, hogy menjünk ki fürdeni. Percek alatt valahogy felültem, de annyira fájt mindenem, hogy amikor próbáltam felállni egy idő után, szédültem, hányingerem lett és képtelen voltam megmoccanni, ott ültem félig fekvő pózban remegő karokkal. Végül kiegyeztünk abban, hogy odacsoszogok a csaphoz és fogat mosok, ez meg is történt, de azt hittem, megpusztulok. Éjszaka szabályosan vajúdtam, pontosabban egyrészt a méhösszehúzódásokkal küzdöttem, másrészt meg fájt és szúrt a hasam, mint annak a rendje. Nagyjából 2 órát aludtam részletekben, a maradék időben csak szuszogtam és azon filóztam, hogy mi mehetett félre, hiszen múltkor korántsem voltam ilyen pocsékul, "lazán" oldalra tudtam fordulni és akkor kimentem zuhizni is, most meg kvázi haldoklom... Reggel 6-kor betolták Palit, nagy nehezen karba vettem és innentől igy is maradtunk jó pár napon át.