Kevin 2

A státuszra amúgy pont kaja után mentünk, jól jött ki, mert előtte volt 20 percünk sétálni is, szóval evett, utána séta alatt aludt Palkó, majd a vizsgálat alatt felhergelte magát és legalább húsz percen át üvöltött. Üvöltött mig próbáltam kérdezgetni a doktornőt erről-arról, üvöltött mig öltöztettem a váróban (volt ott egy szintén egy hós kislány, aki persze bambán pislogott egy nyikk nélkül a hátán fekve, mi a jó élet ez a hangzavar (na ez mondjuk szar a téli születésben, Peti egy hónaposan egy szál bodyban feszitett, most meg body, rugi, pulcsi, overall, sapka) és üvöltött mig toltam hazafelé, de úgy, hogy fájóan beugrott, hogy hányszor, de hányszor toltam igy Petit is hazafelé, rohanva, semerre se nézve, mert 40 perc séta után felébredt és természetesen orditott... Jézus. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne gondoljak a We need to talk about Kevin-ből arra a jelenetre, mikor a dögfáradt, karikás szemű anyuka megkönnyebbülten megáll az utat javitó munkások mellett, mert legalább addig nem hallja a babakocsiból süvitő sirást... Atyaég, hogy éltem én túl Petit? (Pali most játszotta ezt először, remélem ő nem lesz olyan orditós később sem, mint Peti, mert kikészülök, ha még aludni sem hagy.)