Ami még eszembe jutott

- AV kedden még azt hitte, egy iskolában van... Azt mondja, úgy gondolta, azért van kórházban, mert most születik Palika... (Ezért nem kérdezett róla először, csak Petire emlékezett.) Aztán leesett neki, hogy hoppá, itt róla van szó, ő halt meg majdnem. (Ezen napokig sirt, mikor felfogta, hogy élet-halál között lebegett.) Emlékszik a visszaaltatására (elaltatására?), azt mondja, egy arab fickó kiabált neki (igen, Ismat, az ICU-n ő vigyázott rá pár napig) és ő meg volt róla győződve, hogy meg akarják ölni a barátaival, akik mindenfélével házaltak... Azt állitja, valami műtétet is emlegettek neki, hát lehet, hogy ez még rögtön az első napon volt, mikor még nem tudták, hogy a koponyája tört-e vagy repedt... Ahhoz is ragaszkodik, hogy próbált beszélni és senki sem reagált rá. (Szerintem azt hitte, hogy beszél szerencsétlen. Tiszta The Diving Bell and the Butterfly borzasztó.)
- Nagyon haza akar már jönni, mert körülötte mindenki (egy bácsi, William kivételével, aki 74 éves) haldoklik. Iszonyat lehet egy ilyen helyen dolgozni, most láthattuk ismét... Tegnap éjjel a szembe bácsit (6-an vannak egy kórteremben) kétszer élesztették újra, ők meg végighallgatták az egészet, mert orditozott (breathe! breathe!) mindenki, ők meg ha tudtak volna sem aludhattak volna, mert nem kapták meg az esti adag infúziójukat a kavarodásban. Ami a többi szobatársát illeti: van egy pakisztáni pali, 45 napja van benn, folyton hány, (mig ott voltam, már én is hallottam háromszor hányni, borzalom), van egy szenilis 89 éves bácsi, aki sosem tudja, hol van, 14 gyereke van, de alig látogatják, van két 70 körüli félhulla, akik nem tudnak se enni, se mozogni, se semmi, meg van William. Először a szenilis bácsi helyén Michael feküdt, aki nonstop azt kiabálta, hogy nurse! nurse! hát azt is szörnyű volt hallgatni, ráadásul éjjel is orditozott. Később kitolták a folyosóra meg átvitték máshová, de néha még most is hallom a hangját, ahogy rikoltozik, hogy nurse! nurse! mert nincs hová mennie, még most is ott van valahol...
- Azon filóztam, van-e borzasztóbb élmény annál, mikor az emergency-n megkapod a szeretted személyes tárgyait egy barna boritékban (szemüveg, telefon, pénztárca stb), majd az ICU-n átnyújtják egy zöld zacskóban a levágott ruháit... (Ezeket kidobtam egy mozdulattal, de előtte még kikukáztam a farmerből a Mártiék lakásának a kulcsát, mert azt elvitte aznap és a rendőrök nem találták meg... Vicces volt, mert egy kulcsunk volt...) Az ICU-n amúgy beléptető rendszer van, a végén már csak csöngettem és a nevemen üdvözöltek, hát ez is egy kétes dicsőség...
- Andor amúgy hétfőn este hazatért, de mivel még ott voltunk a lakásukban, barátoknál aludt, ugyanúgy, mint kedden... Szerencsétlent tök sajnáltam, de nem volt neki hely a saját lakásában... Márti csak pénteken jött, addigra elhúztunk. Hogy hogy?
- Hát ez a költözés móka úgy zajlott, hogy láttuk, hogy nem tudok lakást keresgélni (nézegetni meg még kevésbé), úgyhogy Márti és Anna utalt 1600-1600 eurot Lorcannak (első rent és a deposit), majd szerdán 1-kor átvettem a kulcsot. (Petit előbb elhoztam az oviból, ledobtam Mártiéknál, átjöttem ide egy adag cuccal, átvettem a kulcsot (még jó, hogy simán ment a szerződés, nem kellett semmi papirt bemutatnom - most hogy belegondolok, máshová nem is tudtunk volna költözni, hiszen egy idegen helyen mindenféle igazolást kérnek első körben, referenciákat stb)) Nagyi egy taxiba ült és elhozta a maradék bőröndöt Mártiéktól (jól átcseszték, 3 km-ért kértek tőle 20 eurót - marha nagy, még azoknak is irhatok panaszlevelet, hogy ezt hogy képzelték), majd felcipeltem mindent és rohantunk a kórházba. Mikor végeztünk (jó későn), beszaladtam Mártiékhoz a maradék cuccokért, a két gyerekért és Anyuért és áthoztam őket a végleges lakásunkba. Nagyjából 15 körrel felhoztam a kocsiból a holmikat és kezdődhetett az esti szeánsz. Éjfélre kerültünk ágyba...
- Komolyan, úgy működöm, mint egy gép. Nem tudom, mikorra kerülünk újra a saját kerékvágásunkba, de már baromira unom ezt az egészet. És utálom a Sors?-ot, Élet?-et, bármit, hogy igy kicseszett velünk, hogy tiz gyerek között fel sem ismerném a saját gyerekemet, mert naponta 4x20 percig látom kb, mig etetem...
- Ja, és közben megy a féltékenység: tegnap Peti megharapta Pali arcát, ott volt rajta a fognyom... Peti amúgy elkezdett rugdosni: ha valami nem úgy megy, mint ő szeretné - felhúzza magát, nekem jön és rugdos. Még le tudom fogni persze, nagyobb vagyok, de hát bakker. Értem én, hogy feszült (országváltás, költözés, testvérféltékenység, apahiány, idegen nyelvű ovi, ödipusz-komplexus csúcsa - őrület, min megy keresztül szegény), de ezt le kell épiteni sürgősen... Egyelőre nem tudom, hogyan, mit csináljak, de fontos lenne segiteni neki, tudom. Az oviban egyébként tündérvirág, egy reggel sirt kicsit, de ennyi. Remélem igy is marad, mert nem tudom, birunk-e még több nehézséget...