Amúgy...

... mióta két dolog eszembe jutott, hogyan könnyithetném meg az életem, tök jó kedvem van.
Egyrészt, rájöttem, hogy hülye vagyok, hogy kézben cipelem Palit egész nap, mikor néha a babakocsiba is betehetném és ringathatnám csak úgy. Oké, nem sokáig élvezi, de most, hogy a józan eszem forog kockán, percekkel is éveket nyerek, szóval boldog vagyok, hogy ez eszembe jutott. Hasonlóképp, rájöttem, hogy a kocsihoz is lemehetünk babakocsival és akkor nem kell úgy lemennem naponta minimum kétszer, mint egy őrült málnás szamár. (Az egyetlen probléma, hogy a babakocsit nem tudom betenni a csomagtartóba (hiszen ugye azzal AV-nek is meggyűlt a baja haha), úgyhogy elő kellett kotornom Peti régi Gracoját. Hosszú távon ez a babakocsi sajnos nem alkalmas a sétára, mert vizszintesen ugyan, de kb térdmagasságban fekszik csóró gyerek és elég huzatos is (Petit ilyen kicsi korában úgy toltam benne, hogy a hordozót ráapplikáltam a vázra, de a hordozó ugye most fixen a kocsiban van, nem fogom ki-bepakolászni, az tuti), de a lakástól a kocsiig simán kibirható a dolog, úgyhogy hurráhurrá, zseni vagyok.) Másrészt, az is végre leesett, hogy van a háznál egy lelkes segitőm is, akit megkérhetek, hogyha Palika az autóban sir, mert unatkozik, akkor ugyan rángasson már egy csörgőt felette, hátha segit rajtunk a figyelemelterelés. Természetesen nem mindig válik be ez a szórakoztatási mód, de úgy érzem, nyertünk már pár csendes percet Petinek köszönhetően. (Az tök kiboritó amúgy, hogy kipróbáltam, a két gyerekülés közé én beférnék hátulra, szóval ha hétvégén mennénk valahová és Palkó orditani kezdene a kocsiban, simán meg tudnám nyugtatni vagy azzal, hogy ott vagyok mellette vagy azzal, hogy adnék neki egy kicsit enni, de igy, hogy én a vezető üléshez vagyok kötve még egy jó darabig, ez a könnyités nem opció, mert AV nem fér be a hátsó ülésre és ugye vezetni sem vezethet. Szóval megint itt van Murphy: miért is ne kellene ismét nehezitett pályán mozognunk? Eh...)