Szomorú

Én amúgy nem tudom, más apukák hogy birják a kiképzést, az biztos, hogy nálunk Palika születésével valami erősen megváltozott. AV előtte sem volt a türelem bajnoka (oké, én sem), de már az első hetekben kijelentette, hogy neki ez most nem megy. Pontosabban jóval kevésbé megy, mint Petivel. Talán az elveszett újdonság varázsa, talán a több munkahelyi stressz, egy biztos: szerencsétlen Palika sokkal-sokkal kevesebbet kap az apjából, mint az elsőszülött. Emlékszem, mikor Peti született, AV szinte minden reggel és délután elvitte sétálni, egyedül. Mikor már itt Dublinban voltunk, bevett szokása volt, hogy megjött a munkából, letette a cuccait és indult is tovább Ringsend Parkba, hogy szivjon némi friss levegőt ő is és Peti is. Amig ők távol voltak, nekem volt időm rendbe tenni a lakást, pakolni, takaritani, mosni, teregetni, főzni, mit tudom én, bármi, alátét...
Ehhez képest most... Próbálkozik ő, próbálkozik, néha pelust cserél, reggel ő van Palikával, hogy én tudjak még egy kicsit aludni az éjszakai műszak után, de az egész gyerekezéshez való hozzáállása... Borzasztó. Friss példa: tegnap reggel felkelünk, reggeli rutin, pelucsere, öltöztetés, készülődés, Palika sir, Peti megállás nélkül dumál - és ő megjegyzi, hogy igy nem lehet élni, ilyen nincs, hogy egy perc kuss nincsen. Jelzem, fél órája voltunk ébren. Jelzem, ő két perc múlva elsétálhatott a munkahelyére, ahol megfizetik, ahol szeretik, ahol fejlődhet és ahol halad az élete valamerre. Nehogy már nekem morgolódjon, hogy ez nem élet... Igen csezd meg, ez ilyen. Sőt, ilyenebb, mert minden reggel, minden napközben, minden este ez megy, zéró pihenővel. Palika valami miatt mindig zsörtölődik, Petinek pedig mindig van mondanivalója és / vagy kérése, kérdése. Aztán ugyancsak tegnap. Negyed 8-kor hazaér, fél 8-kor felhivja a Nagyit Skype-on, átveszi a kezemből Palikát és amikor az feszeng, nyög, szenved, úgy kommentálja a dolgot az anyjának, hogy az őrület határán mozgok Palika miatt. Ő, érted? Negyed órája volt itthon! 15 perce.
Én nem tudom, más férfiak, apukák hogy birják, de nekem ez nagyon nem tetszik. Nem hiszem el, hogy napi 4 óra két gyerekből (ennyit látja őket nagyjából, ennyit vannak együtt, már hogy nem ő vigyáz rájuk ez idő alatt, hanem ennyi időt vannak egy térben) ennyire megterhelő lenne. Más apukák vajon hogy vannak ezzel? Minden férfi ilyen vagy csak én nyúltam ebből a szempontból mellé? Néha olvasok olyan férjekről, akik takaritanak, főznek és bevállalják a gyerekeket is egyszerre, ilyenek tényleg léteznek? És rendesen, lelkesen segitenek meg ilyesmi?
Áh, komolyan, tök el vagyok kenődve. Nem tudom, hogy lesz ez igy.