Péntek

A tegnapi napunk elég mozgalmasra sikerült, sok mindent kipipálhattunk a to-do-listről. Először is miután leadtam Petit az oviban, elsétáltunk Pajával a postára és feladtuk Anyuéknak a 18-24 hósokra való Palika pólót. Másodszor, oviból hazajövet elmentünk mindhárman a Dundrum Village-be (ez a Shopping Centre mellett van, pár hete fedeztem fel haha, amikor tököt kerestünk) és mivel nem találtam parkolót a Lidl előtt, hátrahajtottam és legnagyobb meglepetésemre egy Polonez előtt tettem le a kocsit. Ha már igy elém sodorta az élet ezt a boltot, beugrottunk ecetért meg sárgahüvelyű zöldbabért (ezek nincsenek az ir boltokban), de mivel sugárzott az eladókról az a tipikus kelet-európai bunkóság (alig tudtam tolni a babakocsit a kupitól, itt egy doboz, ott egy létrácska, de ez még csak hagyján, egy nőci a fél méter széles bejárati folyosót elfogalva pakolta ki csiga lassan a konzerveket és annak ellenére, hogy látta, hogy két gyerekkel vagyok, nem ám, hogy egy mp-re abbahagyta volna a pakolást és elengedett volna, neeem, rám nézett, majd folyatta a rámolást teljes lelki nyugalommal, mig az egy mázsányi szart ki nem tette a polcokra... egyedüli vevő voltam, rajtam kivül négyen voltak benn, mind alkalmazottak, valószinűleg óriási kiesést okozott volna, ha félreáll... eh... beleborzongtam, mennyire Magyarországon éreztem magam, nem értem egyszerűen ezt a hozzáállást, most nem is konkrétan azt, hogy egy kicsit várnunk kellett, hanem hogy érted... egy ir üzletben sosem érzem azt, hogy szivességet tesznek az eladók azzal, hogy beengednek a szentélyükbe...), no szóval mivel iszonyat antipatikus volt a hely, inkább húztunk is tovább a Dealz-be boritékért meg műanyag tartókáért a Weetabixnek. A Dealz után még megcéloztuk a Lidl-t is, bár Peti ekkor már totál bolond volt (nem értem, nem értem, mi lelte, de nagyon remélem, hogy visszatér a régi énje, mert nem tetszik ez az új... Soha, még két évesen sem nyavalygott semmiért, ha bementünk egy boltba, most konkrétan utálok vele vásárolni, mert random rámutat baromságokra (salsa dip - mintha valaha ettünk volna olyat és mintha szeretné!) és nyafog, nyikorog, követelőzik, hogy dedede, igenis vegyük meg. Az én gyerekem! Akire olyan büszke voltam, hogy megérti, hogy a boltban nem nyitunk ki semmit, mig ki nem fizettük és akivel sosem kellett harcolnom, hogy mit vegyünk és mit ne... És erre tessék. Mintha direkt provokálna, mit tehet meg, meddig mehet el... Megőrjit, na. És közben meg nem győzöm imádni a másikat, a Kicsit, hogy legalább vele nincs gond, ül a babakocsiban, toligálom ide-oda, ő meg boldogan nézeget, istenem, hát megzabálom, nem tudom elmondani, mekkora felüdülés ez a gyerek egy Peti után, akivel sosem tudtam boltba menni ilyen kicsiként, mert üvöltött, feszengett, sirt, kinlódott, jajj, hát meg kell a szivnek szakadnia...). Mindenesetre miközben folyamatosan pöröltem Petivel, gyorsan összekapkodtam ezt-azt a Lidl-ben (vettem egy kerámia tortatepsit is, gyönyörű, egy baja van, hogy elég nagy, de igy jártunk) és mehettünk is haza, hurrá.
Mivel pénteken AV előbb végez (5kor), már 3/4 6-ra itthon volt és folytatta a hatékony napomat: leszerelte a rácsot a konyhaajtóról (semmi értelme nem volt, csak feszültséget generált a két gyerek között), felszögelte Peti fogasát a folyosóra, hozzáerősitette Peti fiókos szekrényét a falhoz, mert ha mind az öt fiókot kihúztuk (volna), előredőlt (volna) az egész (rossz konstruckió, bravo IKEA) és felpumpálta Peti bicóját. Mire mindezekkel végzett, fél 8 lett, én pedig egyre rosszabbul voltam, ugyanis megint, életemben másodszor - begyulladt a jobb cicim. Én nem értem, hogy van ez, hogy lehet egy 10 hónapos mellett mellgyulladása az embernek, de itt vagyok élő példaként, hogy előfordulhat. Soha ezelőtt nem volt ilyen, Petinél abszolút nem, most meg 1 hónapon belül másodszor. Szipp. Iszonyat csomókat tapintottam főleg a hónom alatt meg a mellem tetején és hiába próbáltam szoptatni Paját óránként, semmit sem segitett. AV totál beijedt, már ott tartott, hogy menjek el az ügyeletre, de mivel ismerjük az irek szoptatáshoz fűződő viszonyát (és igy tippelhetünk a mellgyulladással kapcsolatos tapasztalatukra is) valamint azt, hogy 6-8 óránál hamarabb úgysem jut sorra az ember, sikerült lebeszélnem róla, hogy elzavarjon a kórházba. Végül 11 körül lefeküdtem egy Algopyrinnel és miután Paját megetettem éjfélkor, utána már nem éreztem a csomókat. Most vagy a gyógyszer hatott vagy az egy óra alvás vagy az ezredik szoptatás, a lényeg, hogy megúsztam a tályogot. (Ettől rettegek, elképzelésem sincs róla, mit kezdenének itt vele...)
Ennyi volt hát a napunk, nem volt egyszerű, az igaz, de örülök, hogy sok mindent elintéztünk, megvettünk, túléltünk...