Szóval szerdát már leirtam, ovi, Gyöngyi, kórház, altatás...
Szerdán 6 körül értem haza, T.-t az intenziven hagytam, egy fertőző betegeknek fenntartott szobában. Mire megérkeztem, Peti láza már 39 volt, csak feküdt a kanapén, bágyadtan, meg sem moccant... Éjjel 40-ig felszökött a láza, hányt, óránként mértem a lázát, remek volt a buli...
Csütörtökön tehát a GP-nél kezdtünk, Petit és Palit is vittem persze, Peti kapott antibiotikumot és bár ott még csak 38 volt a láza, hazafelé már nyomta a jajj de fázom, jajj de fázom szólamot, ami nála annyit tesz, hogy megy fel a láza.... Mire a Boots és a kisbolt után hazaértünk (be kellett ugranunk kenyérért meg tejért, mert semmi sem volt itthon), újra 39.9 volt láza, nem is evett, csak lefeküdt és aludt. Palikát elatattam, lefeküdtem Peti mellé és amig Anyu ide nem ért, én is hunytam egy kicsit mellette. Mikor Anyu megjött, beengedtem és rohantam a kórházba. Ekkor már az én torkom is fájt rendesen, lázam is volt, de igy jártam. Még nem akartam elkezdeni szedni az antibiotikumot, reméltem, hogy anélkül is gyógyulok.
Pénteken reggel a változatosság kedvéért Palika összenőtt szemmel ébredt (miután végigvergődte az éjszakát és egy összefüggő órát sem hagyott aludni - nem mintha tudtam volna aludni, mivel Peti láza megint 40,4 volt éjjel és megint hányt), szóval egyértelmű volt még számomra is a dolog: Palettának kötőhártya gyulladása van... Felhivtam a GP-t, mondta, hogy otthagy egy receptet a Boots-ban, váltsam ki, csepegtessem Pali szemét vele, úgyhogy a kórház előtt még beugrottam oda is, biztos, ami biztos, kiváltottam a tubust, de mivel nem romlott a szeme állapota, nem cseppentettem, csak kamilláztam neki, hátha elég az is. Bár szó sem volt róla, mig benn voltam, este fél 11kor hivtak a kórházból, hogy T.-t felébresztették, mert mivel jól reagált a neurológiai tesztekre, kivették a tubust és úgy látták, nem kell szedálni. Szuper! Nagy meglepetésemre odaadták a telefont is neki, de elaludt, igy pár hello, hello-n kivül semmit sem hallottam belőle...
Szombatra virradóan ismét remek éjszakánk volt, Peti hányt, priznic kellett neki (kúpot is adtam neki, de nem hatott, egy óra után is 39.9 volt a láza), de legalább délelőtt már tudtam beszélni T-vel... Teljesen képben volt (nem úgy, mint tavaly), tudta, hol van, mi van vele, igy amikor bementem hozzá, már ott ült az ágya mellett és beszélgethettünk. Azt mondta, ezúttal nem hallucinált, csak azt hitte, álmodik, nem akarta elhinni, hogy újra kórházban van, újra ugyanúgy járt, mint tavaly... Kapott rendes ebédet (ezt mondjuk furcsállottam), majd közölték, hogy lassan átviszik egy másik osztályra, mert az intenzivre már nincs szüksége... Éljen-éljen.
Vasárnap reggelre mivel semmit sem javult a torkom meg a köhögésem (sőt), úgy mentem a kórházba, hogy előtte kiváltottam magamnak is az Augmentint a Boots-ban. T. már az új helyen volt (St Monica's Ward), külön szobát kapott, saját fürdővel, szuper kilátással. (Komolyan.) A tavalyihoz képest most sokkal gyorsabban lábra állt, már ezen a napon ki tudtunk sétálni a folyosóra és hát agyilag is sokkal hamarabb felfogta, mi a helyzet, azonnal átlátta a helyzetét és hát nos... nem volt boldog. Sajnos rajta is azt látom, mint amit magamon érzek, hogy most, hogy már másodszor megyünk ezen át, sokkal depresszivebbek vagyunk. Én konkrétan tavaly alig sirtam, örültem, hogy él, hogy túl vagyunk rajta, most viszont totálisan kivagyok. Óránként rám jön a bőgés, úgy érzem, minden összetört, semmi sem biztos, borzongok, hogy ilyen törékeny az élet, hogy egyik percről a másikra tulajdonképp véget érhet és marad a nagy semmi... Ezen a napon, mint mindig azóta, 4-ig maradtam egyébként, de ekkor amint hazaértem, indultam is Petivel az ügyeletre, mert megint 39.6 volt a láza és nem akartam még egy hányós-priznices éjszakát... A crumlin-i gyerekkórházba mentünk, fél 6-kor értünk oda, 6-ra kikérdezett a nővérke, orvos elé pedig 7 körül jutottunk. Egy fiatal olasz fickót fogtunk ki, ő vizsgálta meg Petit, majd 10 perc után megállapitotta, hogy virus a ludas nála is, szóval nincs mit tenni, várnunk kell, hogy elmúljon a láza... Szerencsére ekkor Pipi már egész jól volt, lement a láza, virgonckodott, azt hiszem innentől kezdtünk kikászálódni a borzalmakból.

A hétfő-kedd-szerda meglehetősen egyformán telt: délelőtt elvoltunk itthon a gyerekekkel (mondjuk kedden elugrottam az Ágihoz köhögés elleni szerért, mert mondta, hogy van spéci otthoni szirupja, az a régi, sűrű barna és úgy gondoltam, az biztos hatásosabb, mint az itteni szarok; ma meg elvittem Palikát a ClassicalKids koncertre, Monkstown-ba), dél körül megebédeltünk és 1-kor elindultam a kórházba. Előtte beugrottam a Tesco-ba venni finomságokat T-nek, úgyhogy fél 2-3/4 2 körül értem be és fél 5 körül indultam haza. Amig ott vagyok, általában beszélgetünk, tervezgetünk, lesétálunk a büfébe nézelődni, elvagyunk. Hétfő délután amúgy Anyu hősies cselekedetre szánta el magát: ő is meglátogatta T.-t, busszal, nyelvismeret nélkül. Furcsa módon zökkenőmentesen megoldotta a dolgot, 6 körül indult, fél 9-re ért haza. Hiába, talpraesett, mint a lánya. Szerda este a változatosság kedvéért egyébként Paja tartogatott némi meglepetést: az esti szopi, tápszer után köhögött párat, majd egy az egyben lehányt, de úgy, hogy 10 percig súroltam a szőnyeget, mire előkerült az igazi szine. Tudom, nem illik részletezni, de volt ott minden, szerintem még a délben evett ebédjét is kihányta, nem is értem. Ennek ellenére egész jó éjszakája volt, a vergődős műsort ezúttal ejtette, úgyhogy egész jól aludtunk mindnyájan.
Hát igy.