Jajj, annyi mindent szeretnék (újra) látni, annyi mindent szeretnék mutatni, annyi helyre el szeretnék még itt jutni, de közben hol az egyik gyerek beteg, hol a másik, hol mindkettő és mindjárt megyünk haza. Emellett összeteszem a két kezem, hogy nem itt élünk, mert én megbolondulnék az állandó felügyelettől, az állandó kéretlen tanácsoktól, az ezt-csináld-azt-csináldból*...

* Ma 5 perc alatt elhangzott a 1) csináljatok már valamit ennek a gyereknek a fülével (tényleg?) 2) kend már be az arcát Petinek, mert száraz 3) a fogzástól nem lehet Palika lázas 4) Peti túl sok mindent eszik napközben, igy főétkezésekkor keveset eszik 5) különben is bármiakármikislófasz a lényeg, hogy mi debilek vagyunk, nem is tudom, hogy élik túl a gyerekek velünk a napokat. (Utóbbit én mondom persze, mert ez a sok okoskodás nekem ezt sugallja...)