Pénteken playdate-ünk volt Palikával, megbeszéltük, hogy a St Anne's parkban találkozunk Krisztiékkel, de miután olyan borult volt az ég, hogy fél 10kor villanyt kellett gyújtanunk, inkább behódoltunk és a Cafe O'Play-ben randiztunk. (Pontosabban elmentem értük és együtt mentünk.) A játszóházban rengetegen voltak, de ez Paját nem zavarta különösebben, csörtetett előre, mint egy tank, közben persze szokásához hiven nyüfögött, de a hangzavar elnyomta a puffogását, igy nem izgattam magam miatta nagyon. Krisztitől kaptunk kölcsön két óriási hálózsákot, ami klassz, mert amit vettem használtan már elég szűköcske sajnos. (No comment, 18-24 hós.) Magyarországra tökéletesek lesznek ezek a giga hálózsákok, ide nem tudom megfelelnek-e, mert elég vékonyak... No mindegy. Délután jött a babysitter és mivel Peti teljesen megkettyent (ez nála annyit tesz, hogy orditozva ugrál az ágyon és rohangál körbe-körbe, a szófogadást meg elfelejthetem), kivittem őket a Herbert Parkba, hadd legyenek egy kicsit szabad levegőn. Amig ők sétálgattak meg játszóztak, én elszaladtam a Lidl-be vásárolni, majd tűztem is haza, ezúttal tehát mindenféle öncélú móka kimaradt a szabad programból.
Szombaton délelőtt magyar ovi volt (az utolsó konkrétan, szippszipp) és bár napsütésből indultunk (olyan szél mellett, hogy majdnem leszállt a fejünk), olyan zimankóra értünk Malahide-ra, hogy pulcsiban, bőrkabátban vacogtam, mire a kocsitól elértünk a foglalkozás helyszinére. Amig Petiék az évzáróra készültek, én ittam egy latte-t meg ettem egy scone-t a cafe-ban illetve jól elbeszélgettem a többi anyukával. (Pl "és akkor az applikáció recognizolta a carunkat" stb) Hiányozni fog ez a kis társaság, na... Fél 2-re értünk haza, ekkor gyorsan megebédeltünk (még péntek este előkészitettem az ebédet persze, csak meg kellett melegiteni), majd fél 3-kor indultunk is tovább Elijah bulijába. A David Lloyds-ban volt a party és mivel ezúttal Pipi nem kapaszkodott a ruhámba, hogy maradjak, amint lehetett, le is léptem, hadd marhuljon a többiekkel, hátha akkor jobban felenged kicsit. Mivel ötletem sem volt, hová menjek (azt hittem, ott maradós buláj), elgurultam Blackrock-ba, benéztem a Debenhams-ba és próbáltam lőni valami nagyon jót nagyon olcsón bármelyikünknek a családból. Miután vagy egy órát elcsesztem az össze-vissza mászkálással, végre találtam Petinek egy szürke farmert €5-ért és vettem "magamnak" is egy süti diszitő készletet. 5-re értem vissza Pipiért a buliba, épp időben, mert már szállingóztak ki a kölkök az egyik teremből. Mivel az előtérben volt egy play frame, még 15-20 percig rohangálhattak a gyerekek, hurrá, szép kis levezetés mondhatom... Miután Maruékat is hazavittük, 3/4 6-ra értünk haza Palikáékhoz, jajj, hát egész nap nem láttam szegénykémet, tökre hiányzott már, komolyan... Az este amúgy végig Peti fegyelmezésével telt (mióta irtam, hogy ő a jófiú, természetesen igyekszik ezt megcáfolni, mint akinek elgurult a gyógyszere, olyan szélsőséges (főképp) esténként: látszik rajta, hogy teli van energiával, izeg-mozog-rohangál-ugrál, hangosan beszél és vad, de ha rászólunk besértődik és durcázik meg nyávog), ami mellett Palika nyökörgése már csak hab volt a tortán... Miután lefeküdtek végre a pulyák, bevetettem magam a Debenhamsba és vásárolgattam ezt-azt. Egyrészt a szülinapi party-kra táraztam be (egy Frozen-es és egy Thomas-os puzzle meg egy kis Lego készlet) másrészt meg Petinek vettem egy kis Guess Who?-t, Palinak meg négy szeletelhető tojást dobozban...
Vasárnap délelőtt a Cabinteely Parkba mentünk, iszonyú állapotban, mert mire elindultunk, mindnyájunk idegei kocsányon lógtak. Nem, nem indultunk későn, csak éppen amellett, hogy Palika az ébredésétől kezdve folyamatosan stresszelt, mikor megyünk már (hozta a cipőjét és a kabátját és élesen kaffogott, hogy mi van már - szóval csak a szokásos), Peti is nyávogott, hogy ő szandiban akar menni, hogy ő előbb reggelizik, azután öltözik, hogy ide menjünk, ne oda, hogy ne is menjünk, inkább nézzünk itthon TV-t stb. Mindemellett T. kijelentette, hogy ő bizony nem megy két gyerekkel sehova (mert gondoltam én itthon főzök és takaritok, ő meg elviszi a két fiút, mint minden apuka itt Irországban) és ettől annyira szar kedvem lett, hogy legszivesebben kiszaladtam volna a világból. (Akinek a férje két gyerek szórakoztatását bevállalja házon kivül, az oltári mázlista, komolyan, az tegye össze a két kezét
Szerintem az enyém sem mer majd kettőt bevállalni a sajátjaiból. :-) Úgy viszont már teszteltem, hogy otthon Rebbával és annak a barátnőjével. Szerintem azt kifejezetten élvezte, ahogy a kis rózsaszín luvnyák rohangáltak körülötte. :-D
VálaszTörlés:D Tudom, nálatok két lány lett volna nyerő... :D
VálaszTörlés