Ma egész nap esett még az eső, igy nem voltunk sehol, reggel óta takaritunk, pakolunk és főzünk-sütünk. Délután jönnek Arturék ha minden igaz, úgyhogy az ebéd mellett csináltam banánkenyeret meg valami egyszerű citromos-habos-piskótás bármit. Konkrétan az egész eddigi napomat a konyhában töltöttem, jó volt...
Amúgy én is úgy szereték Hollandiába menni, no jó, nem Hollandiába, inkább Belgiumba, de az már majdnem mindegy. Amikor először Belgiumba mentünk, én ott éreztem az "igy is lehet, te jó isten" érzést és bár sok-sok tekintetben itt is jobb, mint mondjuk Magyarországon, rengeteg dolog hibádzik, ezt mindig is hangsúlyoztam azt hiszem. Nehéz megfogalmazni, miért nem tudjuk 7 év után sem itt elképzelni az Igazi Életünket, de ha meg kéne próbálni, azt mondanám, hogy pont az az irek rákfenéje, ami a jó is bennük. Nekem bevallom, hiányzik néha a nagyobb fegyelem, a nagyobb rend, a nagyobb következetesség - minden téren. Nem tudom, jó-e az, ha ebben a közegben nőnek fel a fiúk. Valószinűleg sokkal kevésbé lesznek görcsösek, mint otthon lennének, de úgy érzem "nagyot alkotni" vagy hogy is mondjam, itt sosem fognak tudni. Mert itt a közepes, a rossz is grand. Persze nem tudom, mikor boldogabb az ember, ha jó a társaság vagy a maximumot tudja kihozni magából - valószinűleg van olyan hely is, ahol nem kell választani a kettő közül - de nem tudom, nem tudom, ahogy olvasom Maggie-t, annyira más világ Hollandia Nyugatja, mint Irországé...
hat, ha ez vigasztal, eppen azt nezem delutan, hogy a ket haloszobaban mintha peneszedne az ablak... :D
VálaszTörlésviccet felreteve, en mindig ugy gondoltam, hogy a nagy dolgokra hivatottak azok elkerulhetetlenul veghez is viszik a nagy dolgokat. nem tudjak nem veghez vinni, az ugy elkerulhetetlenul kitor beloluk, fuggetlenuil a korulmenyekrol. masreszt egesz du ezen filoztam, de asszem en nem varok semmi kulonosebbet a gyerekeimtol, minthogy ne legyenek szuklatokoruek es tudjanak fejenkent minimum ket nyelvet a magyaron kivul. es ennyi. ha hollandiaban maradunk, ezeket meg se tudjak uszni, ugyhogy mar csak azt kell biztositanom, hogy itt maradjunk. es pont azon tunodtem, ez nem keves-e. marmint, lehet, hogy ez nem tul motivalo, peldaul en is olvastam a Tigrisanyakrol, es ketsegtelen, hogy az eredmenyek oket igazoljak.
ezt hallottam már, de nem feltétlen igaz szerintem... bele lehet süppedni szépen az életbe, felnőttként is, pláne, gyerekként, ha igy nősz fel, hogy "minden úgy jó, ahogy van", nem kell semmin változtatni, szeressük egymást gyerekek, ez a fő. szerintem ez az attitűd nagyon a kreativitás útjában áll, mert megelégszel azzal, ami van, ami adott és hello. ebből a szempontból a magyarok szerintem királyok - az irekhez képest mindenképp. (ez viszont együtt jár azzal sajnos, hogy elviselhetetlenek is. :D )
Törlésami az elvárást illeti, én sem várok tőlük sokat, nekem két nyelv elég :D meg annyi, hogy kihasználják a potenciáljukat, hogy kijöjjön, ami bennük van. ez szerintem a boldogság alapja. és most ez hülyén hangzik, meg nem is akarok skatulyázni, de Petit jobban féltem ebből a szempontból, mert ő valahogy teljesen más, mint Palika. Persze minden szülőnek különleges a gyereke, de ő már 1,5 évesen is "különlegesebb" volt, mint most Palika. És attól tartok, hogy ha itt nő fel, "belesimul" ebbe közegbe, hogy az teljesen okés, hogy 2015-ben nincs fedett tesiterem, hogy sok helyen még mindig külön van a meleg- és a hideg vizes csap, hogy a tömegközlekedés szarabb, mint egy magyar faluban húsz éve volt.