Szóval Pipi már ma nem ment iskolába. Természetesen vitatkoztunk rajta T-vel egy sort, mert én mondtam, hogy bazzeg, folyik az orra, de egyébként vidám meg minden, mi az istennek maradjon itthon, kibir 2,5 órát igy a röviditett napon, itthon sem fog lefeküdni, de végül mivel reggel 37,4 (!) volt a hőmije, rábólintottam, hogy oké, ne menjen suliba, bár ha 20 napnál többet hiányzik, jelentik majd valami szervezetnek és az hú, de marha jó lesz. (Ezzel az erővel legyen magántanuló érted... Ja és rádöbbentem, hogy nem mehetek el teljes munkaidős állásba, mert mégis ilyen esetben mit csinálnánk... Nem biznánk babysitterre betegen, T. pedig valószinűleg mindig tizszer annyit fog keresni, mint én, ergo... Ez nem Magyarország, a szabadságok / betegállományos napok nem úgy vannak, mint otthon. Vállalkozni kell, ennyi.)  
Emellett a betegség mellett egyébként más miatt is rossz kedvem van: konkrétan nincs a suliban tesiterem. És ez igy rendben van. És ez nem kivételes. Ez természetes. Irországban, bazmeg! Ahol 365 napból 300-on esik az eső valamennyit. Mivel ma nem mentünk, T. bevitte a jövő heti menürendelésünket és látta, hogy a esőben kinn toporog 30 gyerek azon a kis udvaron és egy tesitanár-szerű ember egy labdával a kezében magyaráz. Eszembe sem jutott feltételezni, hogy nincs tesiterem, ahol lehet tornázni ha szar az idő! Hát milyen ez már. És ez egy előkelő környék, ahol állitólag gazdagok laknak. Eleve idegesit, hogy nincs ám minden napos mozgás, még a kicsiknek sem, heti kétszer mennek ki "tesizni" (= hallgatni, hogy valaki mesél nekik labdával a kezében) és erre tessék, most kiderül, hogy beltéri terem nincs is. Sirok.