Küzdöm a fülemmel és folyton azon gondolkozom, mennyire szar lehet betegnek ( I mean tartósan betegnek lenni). Mondjuk rákosnak. Amikor nem elég, hogy fáj, de még az életedért is aggódsz. Hogy egyáltalán túléled-e. Annak ellenére, hogy bár már nem fáj a fülem, csak egyszerűen nem hallok vele és olyan, mintha lenne benne valami, megőrjit a gondolat, hogy valami nem oké. Alig tudok gondolkozni, alig tudok bármit csinálni, annyira zavar ez a hülye süketség. Pedig basszus mi ez? Egy fülgyulladás. Oké, gennyes, de azért nem a világ vége. Talán. Tegnap voltam a GP-nél, irt fel antibiotikumot, aminek lassan hatnia kéne gondolom, de egyelőre még semmi, pont úgy (vagy rosszabbul) vagyok, mint tegnap. Fülcseppet nem kaptam, mert mikor belenézett a fülembe az orvos, visszahőkölt, mondván tele van az egész gennyel, hiába ir fel nekem most még bármit, semmi értelme, mert el sem jut a beteg részhez a gyógyszer, no köszönöm szépen. Csütörtök 10-re kaptam még egy időpontot, hátha addigra lát valamit, kitalálja, mi a teendő. Isteni. Én meg közben megkettyenek, mert olyan, mintha mindig épp leszálláshoz készülődnénk a repülőgépen: pattog, kattog, pukkan, éget a fülem és hát ugye nem hallok rá.
És T. holnap délelőtt repül Amerikába. Hát micsoda időzités ez. Szemét világ, mindig tudtam.
Hú, nekem ilyen gyakran van, részvétem.
VálaszTörlésGyakran? Hát hogy lehet ezt túlélni? És hány napig van ez a búra-érzés a füleden? Nekem hétfő délután kezdődött a dugulás, most szerda este van és egyre rosszabb. Hétfőn még csak néha dugult be, kedden már a nap 90%-ban be volt dugulva, most már akkor sem tudom kidugitani, ha piszkálom. Irtó kellemetlen. És nem mellesleg totál süket vagyok.
TörlésSimàn ki kell mosatni, a gyulladàs meg a viszketés is a túl sok fülzsírtól van, rémesen gusztustalan, de így igaz:) Amerikàban nem nagyon akartunk ilyenekkel orvoshoz menni és vagy egy évig be volt dugulva a fülem.Nagyon szar, igen.
VálaszTörlésNo de ahogy olvasom, kimosni nem szabad, ha perforált a dobhártya, mert azt mondták, még viz sem érheti, mig be nem heged, nem hogy kimosás. :-/
TörlésSzóval kimosatnám én szivesen, de nem engedik. :(
hátnemtom, akkor lehet, hogy ez nagyon más mint az enyém volt, de pont a kimosatlanságtól lett végül mindig nagyon gyulladt.
Törléshátnemtom, akkor lehet, hogy ez nagyon más mint az enyém volt, de pont a kimosatlanságtól lett végül mindig nagyon gyulladt.
TörlésNem tudom, total gaz, hogy orvosi vegzettsegseg nelkul google-zgetek, hogy rajojjek mi van. :-/ Azt hiszem vegigszedem az antibiot és jovo hetre kerek idopontot, hogy kapjak beutalot vki szakertohoz. (Ujabb €60, hogy fizethessek €180at an ENT-n.)
TörlésHú, de isteni lehet! :-(
VálaszTörlésNekem neurológiai okokból fáj rengeteget a fülem, de szterencsére az csak irgalmatlanul fáj, nem siketülök tőle, nem folyik.
Neurológiai oka is lehet? o.O
TörlésA fájdalomnak igen. Nem jó a szigetelés az egymás melett futó érző és mozgató idegeknél és átszükik a "jel". Fáj irgalmatlanul, pedig nincs fájdalom igazából.
Törlésátszökik
Törléso.O Elég sokat keresgéltem fül témában most, erről nem hallottam. o.O
TörlésNekem is már jó ideje megvolt ez a problémám, mikor végre valaki elárulta, hogy mi. Voltam vele természetesen fül-orr-gégészeten, fogorvosnál... etc. Semmi, ide oda küldözgetés.
TörlésPersze meleg só vagy ilyesmik: fing a kádba.
Aztán végülis a barátnőm fiatal orvos unokatestvérével beszélgettük egyszer - ő asszem neurológus - , feljött a téma és ő világosított fel, hogy mi ez. Kérdezett párat és vágta.
Nincs igazán miértje, hogy mikor kezd rá. Szerencsére egyre ritkábban...