Küzdöm a fülemmel és folyton azon gondolkozom, mennyire szar lehet betegnek ( I mean tartósan betegnek lenni). Mondjuk rákosnak. Amikor nem elég, hogy fáj, de még az életedért is aggódsz. Hogy egyáltalán túléled-e. Annak ellenére, hogy bár már nem fáj a fülem, csak egyszerűen nem hallok vele és olyan, mintha lenne benne valami, megőrjit a gondolat, hogy valami nem oké. Alig tudok gondolkozni, alig tudok bármit csinálni, annyira zavar ez a hülye süketség. Pedig basszus mi ez? Egy fülgyulladás. Oké, gennyes, de azért nem a világ vége. Talán. Tegnap voltam a GP-nél, irt fel antibiotikumot, aminek lassan hatnia kéne gondolom, de egyelőre még semmi, pont úgy (vagy rosszabbul) vagyok, mint tegnap. Fülcseppet nem kaptam, mert mikor belenézett a fülembe az orvos, visszahőkölt, mondván tele van az egész gennyel, hiába ir fel nekem most még bármit, semmi értelme, mert el sem jut a beteg részhez a gyógyszer, no köszönöm szépen. Csütörtök 10-re kaptam még egy időpontot, hátha addigra lát valamit, kitalálja, mi a teendő. Isteni. Én meg közben megkettyenek, mert olyan, mintha mindig épp leszálláshoz készülődnénk a repülőgépen: pattog, kattog, pukkan, éget a fülem és hát ugye nem hallok rá.
És T. holnap délelőtt repül Amerikába. Hát micsoda időzités ez. Szemét világ, mindig tudtam.