Egész jó kis hétvégénk volt, azt leszámitva (vagy épp azért?) mert végig szar idő volt és alig tudtunk kimozdulni.
Szombaton délelőtt ráérősen főztem, mig T. a gyerekeket foglalta le, majd délután, Paja ébredése után elautóztunk lángosozni. A kocsi most Clontarf-nál volt, messzebb, mint Blakrock, de közelebb, mint Howth. Miután jót ettünk, visszafelé beugrottunk a Merrion Tescoba vásárolni (ami már teljes pompájában várja a karácsonyt), majd haza. Az eső szinte egész nap esett, de viccesen: 10 perc zuhogó, apró szemű eső, majd 5 perc napsütéses szünet... 10 perc eső, 5 perc nap... És ez igy, egész nap.
Vasárnap szintén itthon voltunk, mert a 10 perc eső, 5 perc napot felváltotta a nonstop eső és orkán erejű szél. Délelőtt ellébecoltuk a napot takaritgatással meg főzéssel, délutánra pedig áthivtuk Arturékat, ami nem sikerült túl jól sajnos. 4re jöttek és T.-vel már ott kiakadtunk, hogy Luca úgy köhögött, mint egy TBC-s, Lilla meg tikkelve szivta az orrát két percenként, de olyan hangosan, hogy Mexikóban hallani lehetett szerintem. Mióta két gyerek van itthon, a nátha nem igazán zavar, tudom, gyerekek, közösségbe járnak, oké, egy kis takony már minket sem fog vissza semmiben. No de a köhögés! Az a vaskos, szüttyögős, tüdőt szaggató köhögés... Hát jaj. És Lilla meg komolyan rémisztő volt ezzel az akaratlan hukkogással. Tudom, nem tehet róla, de biztos megvan Tweek a South Parkból. No kb olyan volt... (Peti, az őszinte meg is jegyezte, hogy "no, marha jó lehet ezt otthon folyamatosan hallgatni"...) No szóval kezdődött a buli ezekkel a furcsa betegeskedésekkel, majd folytatódott azzal, hogy a lányok kb semmire se reagáltak. 4 éve ismerjük egymást, ezredszer találkozunk és egy másodpercig sem játszottak együtt a gyerekek. A szüleik lábába kapaszkodva voltak itt két órán át és egy mondatot nem mondtak. Eskü. Szóval nagyon awkward volt az egész, tekintve, hogy Pipi meg pörgött, mutogatott mindent, mesélt, játszott... Olyan nagyon kellemetlen volt, na, hogy nem tudtunk mit kezdeni a gyerekekkel. (Ezért jobb, mikor Lindusékkal találkozunk, mert ott a nagyok elvannak már, bújócskáznak,  szerepjátékoznak, a kicsik meg elnyünnyögnek ketten szintén.... Mi meg beszélgetünk. Itt beszélgetni sem tudtunk... Igy nem.) No, mindenesetre 7ig itt voltak, utána gyors vacsi-fürdés, majd szunya. (A gyerekeknek, mi ugyanis megint, mint mindig, 1 körül feküdtünk le. T. valami honlapot bütykölt meg a szigetelésen agyalt, én meg szokás szerint próbáltam kideriteni, mihez kezdhetek a diplomáimmal... Ultragáz amúgy, irtam vagy 10 e-mailt, volt csoporttársaimnak, itteni pszichológusoknak, itteni intézményeknek, világositsanak már fel, mit érek, hányadán állunk és láss csodát! mindenki mást mond... Ez kérem Irország. Röhej, de az egyik szervezet szerint már dolgozhatnék magánpraxisban az MA-vel, a másik szerint pedig még legalább két év tanulás vár rám minimum, évi olyan 5-6 ezer eurós tandij mellett (plusz a szupervizió, ami még olyan 4 ezer euró)... No most nagyon nem mindegy, mi a pálya... A legdurvább, hogy senki sem mond semmi konkrétat, menjek ehhez, menjek ahhoz, hát ők nem tudják, hát bakker, akkor ki tudja? Irtam két Londonban élő volt csoporttársamnak is, az egyik azt irta, hogy ő még beiratkozott egy 2x1 éves CBT kurzusra egy vagyonért és azután kezdett praktizálni, a másik meg, Viktor, azt irta, hogy lazuljak már el, kezdjem el a magánpraxist most, néha kérjek szuperviziót és hello, hiszen ő is ezt csinálta... Hahhhh.)