Szombat van (szombat van egyáltalán?), folytatom hát ott, ahol abbahagytam, múlt szombatnál...
Mivel az elmúlt hétvégén végre-végre egész elfogadható volt az idő (orkán erejű szél fújt ugyan, de az nekünk már semmi, hiszen eső nem esett - csak néha haha), a szombatot nagyjából végig kinn töltöttük feneketlen extázisban. Délelőtt elmentünk a Phoenix Parkba játszózni (ezer éve nem jártunk játszótéren, de legalábbis vagy egy hónapja), majd utána átgurultunk Farmleigh-hez, mert szerettem volna megnézni a karácsonyi murit. (November vége óta voltak programok az egész városban itt-ott, de egyszerűen az idő nem engedte, hogy bármelyiket is megnézzük... Mondtam is T-nek, hogy számitson rá, hogy ez volt az utolsó karácsonyunk ebben a sárfészekben, mert én ezt nem birom elviselni még egyszer. Bazzeg október vége óta esik! És az ötödik vihar közeledik, ami miatt már megint vörös riasztás van az országban, konkrétan egy mocsáron élünk, a Liffey múltkor 10 centivel volt a rakpart alatt... Máskor méterekkel van lejjebb, csak mondom. Több, mint hét éve vagyunk itt, de ennyire szar nyarunk és őszünk-telünk még nem volt. Oké, voltak hetek, amikor nonstop esett, főleg májusban meg novemberben, de máskor legalább volt pár jó hetünk is, tavaly pl rengetegszer voltunk a tengernél pacsálni, no most idén kétszer jutottunk ki... És ez az ősz... Mióta Anyuék hazamentek, október végén, pokoli, ami itt folyik.) No de visszatérve a múlt szombathoz: a játszózás tök jó volt, hintáztunk, csúszdáztunk a szélben, a gyerekek egyik játéktól a másikig rohangáltak örömükben, amit akarsz, majd mikor átmentünk Farmleigh-re még ott is elvoltunk egy ideig, beöltöztünk Tél Királyoknak meg ilyesmi, de 10 perc múlva ott varázsütésre valahogy mindenki megbolondult és totál káoszba fordult ez a szép délelőtt. Peti nonstop szófogadatlankodott, Palika unta a banánt, kirohant volna a világból is, mi pedig egyre idegesebbek lettünk... Mire a karácsonyi piachoz értünk, már robbanni tudtunk volna mind a négyen, úgyhogy mikor Pipi elkezdte két centiről végigszagolgatni a muffinokat az egyik árusnál és vidáman ugrándozva elkezdte megnyomkodni őket, jók-e (hogy ezt honnan vette? halál ciki volt), úgy éreztem vagy lekeverek neki egy maflást vagy a térdemre kapom és elfenekelem azonnal, mert nem birom tovább. A durva az volt, hogy mikor rászóltunk, ahelyett, hogy szót fogadott volna, teljes lelki nyugalommal folytatta a felfedezést, mint aki süket... Közben persze Palika is akcióba lendült, orditott, vergődött, mutogatott a sütikre, úgyhogy nagyjából mindenki azt figyelte, ki ez a két ördögfajzat, akikkel valami furcsa nyelven kiabálnak a kissé idegbeteg szülei... Mire végeztünk a sütis néninél, totál ideggörccsé váltunk, mindketten átkoztuk a napot, amikor elhatároztuk, hogy családot alapitunk és kétségbeesetten próbáltunk keresni még egy gyereket, aki üvöltve sir körülöttünk, de neeem, csak ez a két disznó nyomta a műsort, senki más persze... Jó későn, fél 2-re értünk haza, ekkor gyors ebéd, altatás, szusszanás következett és jöhettek a következő programpontok.
Délután - bár sok kedvem nem volt a délelőtti affér után - elvittem Pipit Dun Laoghaire-be a vidámparkba, T. meg itthon maradt Palikát szórakoztatni. (Sajnos nem esett, úgyhogy ki kellett használni az időt...) Dun Laoghaire-ben a körhinták között alig lézengtek, rajtunk kivül még három-négy család kóválygott a téren, de ez jó is volt, legalább nem tapostuk egymást halálra, nem kellett sorban állni semmihez. (A karácsonyi vásár valahol máshol volt a városban, nem tudom, miért...) Peti a gyerek körhintán kezdett, majd felültünk mindketten a kukacra, de amikor be akartunk menni a kastélyba, észrevettem, hogy nincs több készpénzem... Berohantunk hát a központba, vettünk fel pénzt egy automatánál, majd visszaszaladtunk, hátha nem zárt még be a vidámpark. (Nem zárt be, pedig elvileg 6-ig volt nyitva és ekkor már negyed 7 volt.) No szóval bementünk a kastélyba (bár ne tettük volna, iszonyat lepukkant szar volt, dzsuvás és rozsdás volt minden*, jéééézusom, soha többet), majd hogy kissé feledjük az élményt, Peti még felült a kamionos körhintára meg beült a csészékbe is, hadd szóljon. (Egyedül a nagy körhintára nem akart felülni, amit meg is értek, mert az az egy felnőtteknek való volt, szerintem fel sem engedték volna rá, de örültem, hogy nem kell győzködnöm, hogy még kicsi hozzá...) 7 körül értünk haza, ekkor - miután Peti ragaszkodott hozzá - a fiúk T-vel még feltették a karácsonyi fényeket a nappaliba és a konyhába és igy hullafáradtan, de elégedetten rogytak az ágyba 10 körül.
Másnap délelőtt bár a szél durván fújt, T. kivitte a kölköket kocsival (!) a Herbert Parkba sétálni, én pedig főztem valamit (már nem emlékszem, mit). Délután Eszterékhez mentünk, a világ végére, elő-karácsonyozni. Jó volt, jól éreztük magunkat nagyon, vittünk répatortát (a farmleigh-i piacról), kaptunk citromos sütit (aminek a 80%-át Peti falta fel, őrület, nem tudom, mi lesz, ha kamasz lesz) és persze ezúttal is sokat dumáltunk, mint mindig. Bár korábban indultunk haza, mint szoktunk, mivel hazafelé megálltunk megnézni a durván kivilágitott házat**, szokásosan 8 után értünk haza, úgyhogy a fürdés, mesélés, altatás ismét elhúzódott keményen. Az estét T. videóvágással, én pedig kis meglepik*** gyártásával töltöttem, hiába, maximalisták vagyunk, jövőre jó lesz egy szimpla képeslap is mindenkinek, letojom. Végül fél 1 körül kerültünk ágyba, ami csak fél órával van később, mint a normál lefekvésidőnk, de öreg vagyok én már ehhez, másnap alig tudtam kimászni az ágyból.
Ennyi volt hát az aranyhétvégénk, aktiv volt, szép volt, viszont mivel nem esett és kihasználtuk a szárazságot, roppantul lemaradva (hiszen a hétvégén egy percet sem takaritottunk, nem sütöttem semmit és nem is csomiztuk be az ajándékokat) és meglehetősen fáradtan vágtunk neki a finishnek... Hurrá.