28-án, kedden nagy napra virradtunk, egyrészt Paja kevesebbet köhögött, mint vasárnap éjjel, másrészt ez volt a nap, mikor telelni mentünk - kettesben T-vel. Délelőtt a fiúk Nagyival elmentek a Herbert Parkba, mi pedig villámsebesen bepakoltunk a mini-randira. Indulás előtt még beugrottunk a Tescoba venni ezt-azt az itthonmaradóknak, majd miután feldobtuk a szajrét a lakásba, neki is vágtunk Arklow-nak, ami Dublintól 70 km-re van. Mivel a szállást csak 3 után lehetett elfoglalni, mi viszont már 11-kor elindultunk, úgy döntöttünk, odafelé megállunk Britta's Bay-nél megnézni a tengert, mert amikor még az őskorban ott jártunk (még Petivel voltam terhes), akkor szép volt... Nos a tengerpart most is gyönyörű volt, viszont az erős szélnek köszönhetően olyan hideg volt, hogy azt hittem, befagy a hátsónk... 5 percet sem töltöttünk a parton, rohantunk vissza a kocsiba melegedni, mielőtt belefagyunk a homokba. Igy kell kirándulni, na. Miután még csak dél körül járt az idő, úgy döntöttünk, hogy a hosszabb úton haladunk tovább Arklow felé, a hosszabb úton, ami a tengerparton visz... Hm. Az ötlet nem volt rossz, de az elmúlt napok esőzéseivel nem számoltunk, úgyhogy bár az első vizátfolyáson könnyedén áthajtottunk, a második előtt már inkább visszafordultunk, mert konkrétan attól tartottunk, hogy beleragadunk a kocsi aljáig érő vizbe. (Vicces volt, mert utánunk jött két másik autó és ők is megfordultak biztos, ami biztos, szóval nem csak mi voltunk befosik, hanem a helyiek is, hurrá.) Kisebb kitérővel hát, de 1 körül végre megérkeztünk Arklow-ba, ahol rögtön a városközpontba hajtottunk, hiszen a szállásunkat még nem vehettük át. A főút közelében letettük a kocsit és gyalog fedeztük fel a települést. (Mondjuk sok mindent nem tudtunk felfedezni...) Ebédre csirkés wrap-et ettünk egy kis étteremszerűségben (ez sajnos nem volt túl jó, mert tele volt nyomva olivabogyóval meg tökmagoajjal, fúj), majd némi további séta után (aminek fő összetevője a jééé, de magas a folyó vizállása, jaj, jaj volt) visszaültünk a kocsiba keresni egy élelmiszer boltot, mert a városközpontban egy sem volt. Kiérve a város magjából, egymás mellett sorakozott egy gigászi Tesco, egy Lidl meg egy Supervalu, szóval volt választék bőven, hová menjünk. Rövid mérlegelés után a Tescot választottuk, vettünk némi profiterolt meg kólát estére, majd indultunk tovább, ezúttal végre elfoglalni a szállásunkat az Arklow Bay Hotel-ben.
Amint beléptünk a hotel ajtaján, a napok óta várt Storm Frank előszele megérkezett (november óta ez volt a hatodik óriásvihar az országban, nagyon durva), úgyhogy az addig csendes és nyugalmas kisvárosra vészjóslóan elkezdett szemerkélni az aprószemű szürke eső, de mi már nem bántuk, hiszen házon belül voltunk végre hehe.
Az első szoba, amit kaptunk, nekünk persze nem felelt meg (egy tűzfalra nézett és két ágy volt benne (egy double meg egy single - minek?), úgyhogy T. lement reklamálni, hogy ezt mégis hogy és mivel volt még üres szoba a hotelben, kaptunk egy másikat, egy olyat, ami a tengerre nézett. (Elvileg ez plusz €20, de nem kellett fizetnünk érte plusszban, hurrá.) Mikor végre elrendezkedtünk, bekapcsoltuk a TV-t, profiterolt zabáltunk és kóláztunk (illetve én egy porkávét is ittam - mivel volt egy csinos vizforraló is a szobában és hiányzott a reggeli kávé löketem), szóval élveztük a szabad életet... Némi pihenés után átclappogtunk a "leisure centre"-be (ekkor már orkán erejű szél fújt és ömlött az eső, szóval szó sem eshetett arról, hogy visszasétálunk a városba megnézni a karácsonyi fényeket, éljen Irország), de igy is jó volt: T. úszott egy keveset, én meg bevágódtam a jacuzziba és melegedtem. (Volt még egy kis edzőterem is, biciklikkel meg futópadokkal, de azt meg sem néztük hehe, itthon sem járunk ilyen helyre.) 6 körül mentünk vissza a szobánkba, ekkor felhivtuk az otthoniakat (Pipiéket is meg Anyuékat), majd szép kényelmesen lesétáltunk az étterembe vacsorázni. (Oh, bless.) Három fogásos vacsit ettünk: gombalevest (nem is tudtam, hogy ismerik itt a gombalevest, szerintem tuti nem ir szakácsuk van, mert teljesen olyan volt ez a leves, mintha otthon lettünk volna), másodiknak T. valami csirkéset, én halasat ettem (imádom a halat, az a baj, hogy nem tudok itthon jót csinálni, pedig kéne), desszertként pedig répatortát és diós-karamellás sütit kértünk tejszinnel. Isteni kis vacsora volt, egyrészt szuper volt, hogy csak ketten voltunk, nem kell sietnünk, folyamatosan előre gondolkoznunk, óvnunk és védenünk, másrészt meg maga a kaja is finom volt és az étterem is aranyos: nem volt túl posh, de nem volt lepukkadt sem abszolút, tiszta volt, visszafogott, izléses, jaaaaj, nagyon jó élmény volt, tényleg. Nagyjából 8 körül végeztünk a vacsorával, ekkor visszamentünk a szobánkba (ahol már bőven tombolt a vihar - és ezen az sem segitett, hogy ujjnyi rés volt az ablak és a fal között, szó szerint ujjnyi, jött be a viz ezerrel, úgyhogy T. fogott egy türcsit és betömte a nyilást haha) és miután nem találtunk semmilyen értelmes filmet egyik adón sem, megnéztük a Zimmer Feri 2-t a youtube-on. A vihar egyébként iszonyatosan durva volt (nem hiába figyelmeztettek előre, hogy ez lesz a legerősebb idén), zuhogott az eső és olyan szél volt, hogy attól tartottunk, hogy kitöri az ablakokat. Leirva nem tűnik szörnyűnek, tudom, de átélni elég szar volt, elvégre úgy nőttünk fel, hogy ha viharos szél van, akkor az úgy pár óra alatt elcsitul, oké, dörög-villámlik, hajlanak a fák - de basszus max két órán belül minden visszatér a rendes kerékvágásba és kész. Itt meg... Délután 4-től kezdve folyamatosan tiszta erőből zúgott a szél, de olyan erővel, hogy láttunk róla videókat, hogy meglett emberek fogják a korlátokat egy-egy erősebb lökésnél, ne repüljenek arrébb (!) és ez az őrület kitartott másnap délelőtt olyan 11 óráig. (Arról nem beszélve, hogy nem otthon, Dublinban voltunk, ami állitólag egész szerencsés, mert a legrosszabb viharok általában elkerülik (mikor hazajöttünk, Petiék is csak lestek, mikor mondtuk, mekkora szél volt, az ő napjuk teljesen átlagos volt, persze fújt a szél, erősen, de semmi extrém), szóval most, hogy vidéken voltunk, egy szar ablakú szobában, megtudtuk, mi a magyarok istene.) Na tehát lényeg a lényeg: éjszaka nem sokat aludtunk... Kb óránként ébredtünk arra, hogy no, most törik be az ablak, mert ezt a nyomást már nem birja, szóval reggel kifejezetten fáradtan ébredtünk, ami igen mókásan hangzik egy ilyen helyzetben, mikor végre gyerekek nélkül voltunk két napot... De hát... Igy jártunk.
Másnap 9 körül keltünk, lesétáltunk reggelizni (még mindig megdöbbenek az itteni reggeliken: volt a kontinentális választék: kukoricapehely, tej, gyümölcsök, kenyér, croissant (semmi felvágott, sajt, pari vagy ilyesmi) és az ir: black and white pudding, rántotta, sült sausage, sült bacon és paradicsomszószos baked beans. Igen, ez igy reggelire, hehe, jó, mi? A bőséges reggeli után, bár tervben volt, hogy átmegyünk megint az usziba, végül a szobában maradtunk TV-zni délig, mert semmi kedvem nem volt a hidegben vizbe mártózni. Délben, mikor el kellett hagynunk a hotelt, hátrasétáltunk a tengerhez, ami még mindig óriási hullámokat vetett, majd némi fotóemlék készitése után szaladtunk is vissza a kocsiba, mert nem akartunk szétfagyni annál jobban, amennyire már addig is szétfagytunk. Miután a reggeli igen kiadós volt, ebédelni nem ebédeltünk a hazaút előtt, csak beugrottunk a Lidl-be venni egy kis vizet meg némi rágcsát. 3 körül értünk haza és mivel Palika ekkor még aludt, csak feldobtuk a cuccunkat és már hajtottunk is tovább a magyar boltba élesztőért, hogy szilveszterre készülhessen egy adag jó kis régimódi élesztős pogi. Mire visszaértünk, Paja is felkelt, volt nagy hejehuja és örömködés, hogy végre (másfél nap után hihi) itthon vagyunk. Az este csendesen, Legozassal telt és agyalással, mit is csináljunk 31-én, az év utolsó napján.