A hétvége tehát süketen futott ki (gyűlölöm, gyűlölöm, nem vagyok jó beteg, aláirom).
Szombat délután bár jött ugye a Tesco, mivel mindkét gyerek totál zizi volt, T. elvitte őket a Lidl-be. Sosem vitte még el mindkettőt vásárolni, most is mondta, hogy max 4 dolgot irhatok fel, mert többet nem hajlandó hozni, de ez igy oké is volt, hiszen 6kor jött a Tesco egy nagy adag áruval, nekik csak azt kellett megvenni, ami a Tesco-ban nem volt. Este 7 körül feltettem főni a másnapi ebédet (marhapörkölt) és éjfél körül feküdtünk, mint mindig.

Vasárnap délelőtt játszóztunk, Rathfarnham-ra autóztunk el és T. Petizett, én meg Pajáztam. (Ezért sem jó három gyerek, tessék, valakinek mindig kettővel kéne foglalkozni...) Játszózás után még mászkáltunk kicsit az erdőben, majd dél körül hazaindultunk. Ebédre ugye marhapörköltet ettünk, mikor hazaértünk, már csak tarhonyát / tésztát kellett főznöm, hiába nem voltunk itthon délelőtt, mégis jó kajánk volt, hurrá. Délután T. elment Saverio-hoz játszani, mi itthon kinlódtunk a gyerekekkel, de a fő szenvedés 5 körül kezdődött, mert én nem hallottam a semmit, a gyerekek totál bolondok voltak, T. meg idegbeteg lett az előző kettő miatt. Jó volt a buli, na.
A gond amúgy egyértelműen Palika mostanság, mert ha itthon vagyunk két dolgot akar mindössze: tévézni és enni. Iszonyú idegőrlő folyton vitázni vele, hogy nem, nincs TV, nem játszik semmivel, csak csattogtatja a távirányitókat és ordit, hogy tééééé, tééééé, tééééé azaz kapcsoljuk be a TV-t, most. Eltérithetetlen, lefoglalhatatlan, csak a tévé, csak a tévé, megbolondulok tőle. Ha neadjisten épp nem a tévé miatt nyafog, akkor a hűtő elé vonszol és nyújtogatja fel a karjait, hogy vegyem fel és adjak neki enni. Vagy inni. A lényeg, hogy legyen a szájában valami. Peti dettó. Reggeli - ebéd - vacsora, plusz két rice cake, plusz két banán, plusz egy rúdsajt, plusz egy golyós joghurt, plusz egy vastag keksz, plusz a napi három darab gumicukor, plusz egy péksüti, plusz egy alma, plusz egy tál szőlő. Palika ugyanez, de ő még egy-egy kiwit vagy szilvát is elmajszol ezeken felül. Eskü, többet esznek fejenként, mint én. Nem tudom, mi lesz, ha kamaszodnak majd, de megőrülök. (Mondjuk akkor remélem legalább már nem tőlem fogják mindezeket kérni, hanem kiszolgálják magukat.) És napi 2 liter viz kettőjüknek. (Jó, tudom, naponta húsz liter vizet kéne inni per fő, de mikor ezt a két litert fél decinként kérik, akkor azért eléggé kiakasztanak. Egyébként ha már kiakasztás, roppantul utálom, mikor azzal jönnek, hogy jajjjj, de szerencsés vagy, hogy a te gyerekeid legalább esznek, az enyémbe bezzeg grammonként kell belediktálni az ételt, jaj, jaj, mert egyrészt engem ez baromira nem vigasztal, másrészt meg mig nem él ebben valaki, fingja sincs, mennyire bosszantó, hogy két percenként húz ki valamelyik gyerek a konyhába, hogy kér enni vagy inni és igen, én sem tudom, milyen egy rosszul evő gyerek, de ha egy fényétkű csimota szülője panaszkodna nekem, hogy nem eszik a kölyök, tuti lennék annyira megértő, hogy nem kezdeném el lekicsinyelni a problémáját azzal, hogy no, azért ne essen már kétségbe annyira, mert nem hiszem, hogy valaha élt volna olyan gyerek a világon, aki halálra éheztette volna magát és különben is, ha egyszer elkezdene enni az a büdös kölyök, tuti visszasirná a kisétkű éveket... Bahhhhhh!)
No mindegy, befejezem a puffogást, a lényeg, hogy valahogy túléltük az estét és levezetésképpen megnéztük félig a Vakvagányokat DVD-n. (És hálát adtunk az égnek, hogy eljött az este, mert még egy óra és vér folyt volna.)
Hát igy volt a hétvége, szemét fülem, na.