A hétvégénk - nos, eltelt. Nem tudom, miért, mostanság olyan nehezen mennek a hétvégék, hogy az már ciki. A gyerekek totál behülyülnek, egymást tromfolják a marhulásban, mi orditozunk velük, Peti megsértődik, Palika üvölt - teljes káosz az egész. Más mit csinál vajon másképp, más mit csinál jobban?
Vegyünk egy átlagos esetet. Palika elkezd átrohanni a nappalin, közben ordit és tetszik neki, hogy remeg a hangja. Nekicsapódik a térelválasztónak, püffen, röhög, visszaszalad a folyosó végére, orditva persze, majd újra berohan, orditva, nekicsapódik a térelválasztónak, püffen és igy tovább és igy tovább. Peti ezt hallva persze beáll a sorba, úgyhogy egy kör után már ketten rohannak fel és alá, orditva, püffenve. Iszonyatos hangerővel. Most lehet azt mondani, hogy gyerekek, még hozzá városi patkányok, akik szegények alig jutnak ki a szabad levegőre, mert kertünk ugye nincsen, de 70 nm-en ezt elviselni (és nem egyszer, nem kétszer naponta) meglehetősen irritáló és - hadd ne mondjam - tökéletes fogamzásgátló hatással bir. (Viszlát harmadik gyerek.)
Most őszintén kérdezem, vajon máshol is ez megy? Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy igen. Különben hogy nem hülyül ebbe bele mindenki?! És hiába ajánlkozom, hogy olvasok, hogy gyurmázzunk, hogy épitsünk vasútpályát - lószart, az ész nélküli rohangálás mindig felülir mindent. De nem csak a rohangálás, az ágyon ugrálás, a dübörgés, a zörgés, az értelmetlen orditozás is.
Folyton hangzavar van. Folyton kiabálás van. Folyton egyezkedés van. Folyton fenyegetőzés van.
Unom.