Nohát ami a tegnapot illeti, meghosszabbitottuk Pipi szünetét egy nappal, igy már szerdán nem ment suliba... (Későn is keltünk és mivel fájt a böböm, kedvem sem volt kimozdulni sehová, jó ötletnek tűnt, hogy nem kell érte menni fél 2re az esőben.) Szóval lógattuk őt. (No jó, ő is mondta, hogy nem akar menni, mi meg engedtünk neki a fentiek miatt meg mert csütörtökön már úgyis kezdődik a szünet, tehát egész héten lazultak már, nem hiszem, hogy sok mindenről lemaradt volna az utolsó napon...) A délelőttöt ennek fényében szépen itthon töltöttük, majd délután fél 5re én leléptem a GP-hez, egyedül, mert T. haza tudott jönni negyed 5-kor, ez egy ilyen lógós nap volt, na.
A doki szerint egyébként nyálmirigy gyulladásom van (ó, szuper), kaptam rá antibiotikumot és most várunk, hogy javuljon. (Egyelőre nem javul sajnos, sőt, egyre nagyobb és fájdalmasabb.)
Az estét főzéssel és Tesco rendeléssel töltöttem, volt vagy fél 1 megint, mire ágyba kerültünk.
Ma Lindusékkal állatkerteztünk. Bevallom, sokkot kaptam. Egyrészt a körülmények miatt (3/4 10-re értünk oda, a fél 10kor nyitó állatkert parkolója pedig zárva volt... A kiirás szerint 10kor nyit, de 10.20ig nem jött senki, aki beengedte volna a kocsikat. No most. Iskolai szünet. Ragyogó nap. Millió látogató. És bazmeg zárva a parkoló. Sokan letojták a felfestést, a két sávos út egyik sávját igy elfoglalták a vehemensebben parkoló autók, maradt tehát egy sáv, ahol sorban álltunk, hogy bejussunk a parkolóba és hát el lehet képzelni... se ki, se be. Fél órát álltunk igy, a gyerekek hangulatát el lehet képzelni, de mi még mindig jól jártunk, mert láttam, volt olyan, aki három, négy gyerekkel rostokolt... Fogok irni az állatkertnek, hogy ezt úgy mégis hogy képzelték, arról nem beszélve, hogy nyilvánvalóan alul van méretezve a parkoló, ugyanis mindig amikor jövünk haza dél körül, már alig tudom kicentizni a kocsit, mert mindenki mindenhol áll, a füvön, a padkán, a járdán, a mindenhol, mert Nincs Máshol Hely. És a vicc az egészben, hogy ez a parkoló sem az állatkert szájában van ám, gyerekekkel úgy 15-20 perc még elsétálni a bejáratig - ahogy irtam, össze-vissza szabálytalanul parkoló kocsikat kerülgetve. Egy szóval botrány, de tényleg.), szóval sokkot kaptam a parkolás miatt, az iszonyú, lépni sem tudunk tömeg miatt és azért, mert négy 6 év alatti gyereket terelgetni ketten, hát nagy kihivás (Lindus áprilisban, Peti májusban lesz 6, Livi májusban lesz 3, Paja ugye éppen 2 múlt).
A nagyok folyton előre rohantak, bújócskáztak, a kicsik gyökkettővel hátul. Mert persze egyik sem ült be a babakocsiba, mert miért is. Mi egyfolytában orditoztunk előre-hátra, hogy várjatok meg, figyeljetek előre, ne fussatok neki senkinek, vigyázzatok, csúszik, ti meg gyertek már, ne maradjatok le, nem akartok beülni a kocsiba, menjünk már... Félúton már úgy éreztem magam, mint egy kiképzőtiszt, de ami a legjobban felidegelt, hogy csak magunkat hallottam végig, az összes többi hasonló korú gyerek végigsétálta az egész kertet úgy, hogy fogta a babakocsi oldalát, amiben persze ott ült az öccse, húga, csendben. Ehhez képest mi... Mint egy cigánykaraván. Eh, nem is akarok róla beszélni.   
Az idő egyébként isteni volt, hideg, 1-2 fok, de ragyogott a nap, a gyerekek mind jól kipirultak, mire indultunk haza. A nagy kedvencek megint a pingvinek meg a fókák voltak, de Peti most a zsiráfot is szimpinek tartotta, az elefánt meg a tigris láttán meg Palika került extázisba.
A hazautunk sajnos botrányos volt, szintén, mert az egyébként 30 perces utat 1 óra 10 percig nyomtuk a dugó miatt. (Petinek persze pisilnie kellett, hurrá, fokozzuk csak az élvezeteket...) 3/4 2kor léptünk be az ajtón, gyors ebéd, peluscsere, Palika 2.05kor már durmolt, Peti meg itt ásitozik nekem...  
Ha minden igaz, jön este Mónika, 5-7ig lesz, mi azt tervezzük, hogy beülünk a Starbucks-ba teázni T-vel, remélem összejön. (Igy negyed 6-negyed 7ig van me-time-om is, negyed 7-7ig meg egy kis us-time is belefér.)
És akkor egy kis illusztráció:

Tegyünk csak úgy, mintha kiráznánk a kisujjunkból egy állatkerti sétát....