Magyarországi nyaralás Part 1

Lassan végetér ez a hosszúra nyúlt nyaralásunk (brühühü), úgyhogy nekifogok a krónikának, igaz, még a tavaszi itthonlétünkről sem irtam, nyaff.
Szóval az utolsó pár nap Dublinban elrepült, hétfőn délelőtt beszereztem a repcsire 2 fülhallgatót, mert épp akciós volt a Lidl-ben, valami €8 volt darabja. Ezen a délelőttön találkoztunk Krisztiékkel is, mert elkérték a babamérleget és máskor nem tudtuk volna összehozni a talit, igy viszont a Lidl-ből hazafelé szépen összefutottunk a Herbert Parkban és némi játszóterezés után nyélbe ütöttük a bizniszt.
Kedden ömlött az eső, emlitésre sem méltó nap volt.

Szerdán mivel 5 után indult a gép, Pipi még volt suliban, sőt, még ahhoz is volt lélekjelenlétem, hogy reggel odafelé megrendeltem a jövő évi egyenruháját és Paját meg beirattam 2018-ra suliba... (Mégis mikor máskor tettem volna ezt, mint az utolsó napon hahaha.) Mikor elhoztam Petit, átvettem az egyenruhát (volt raktáron a szükséges méret), odaadtuk a tanároknak a búcsúajit (egy-egy bonbon, idén nem csicsáztuk túl, más szerintem ennyit sem vitt), majd loholtunk haza és izgultunk, hogy huhú, mindjárt repülünk.
A gép 5.20kor indult, igy 2.45-kor indultunk otthonról, gondolván, hogy 3.20 körül odaérünk és az pont jó lesz... Ahhhha. Olyan dugó volt, hogy gyökkettővel haladtunk, ha haladtunk, igy 3.55 volt, mire befordultunk a parkolóba. Itt jött a második probléma: nem volt parkolóhely. Négy szintes a reptéri parkoló, felmentünk a tetőre, legurultunk, tekeregtünk és egy nyüves hely nem volt. Itt már kezdtem nagyon aggódni, hogy lekéssük a gépet, úgyhogy szóltam T.-nek, hogy tegyen ki valahol, bárhol, hagyjon sorsunkra, mert menten agyvérzést kapok. Igy is lett: T. megállt egy duplasárgán, kidobáltuk a bőröndöket és viszlát, ő lelépett, hiszen a kocsit nem merte otthagyni a bilincselők kénye-kedvére. Klassz. Két bőrönddel, két kézitáskával, egy babakocsival, két izgatott gyerekkel átrohantam hát a másik épületbe (mert bazmeg csak az egyik oldalon van ám parkoló, nyilván), majd beleütköztünk egy akkora sorba, mint ide a Szahara. Mivel bevezették a self check in-t, az ember addig nem tud becsekkolni most már, mig 10 dekával nehezebb a cucca, úgyhogy mindenki ott bénázott, mi legyen, hogy legyen, hogy nyomtassa ki a bőröndjének a kis papirkáját és különben is, mi a jó életért kell ezt is megváltoztatni. (Ha emberhez kerülsz két olyan bőrönddel, ami közül az egyik 18 kg, a másik 22 kg, tehát megvan a 20+20 kg, csak másképp elosztva, akkor az simán átenged, a gép viszont visszaköpi a 22 kg-s bőröndöt akkor is, ha az előző 18 kg volt, viszont azt meg már nem hozza vissza, szóval 2 kg-val ott szenvedhetsz, mi legyen - és ez bizony idő és nem kevés, szóval egy adta káosz az egész, bahhh, nem tudom, mondtam-e már, hogy gyűlölök repülni...) Na mindenesetre jó fél órás sorbanállás után végeztünk és rohanhattunk tovább a security-hez, ami meglepően gyorsan ment, kb 10 perc várakozás után sorra is kerültünk. Ekkor mondjuk már 5.05 volt, szóval nem voltam túl boldog, sőt, ha mondhatok ilyet kibaszott dühös voltam a világra, miért kell nekem ezt csinálnom, hát nem vagyok normális. Irország, cseszd ki, ahonnan nem jössz haza autóval két gyerekkel, hát miért nem németet tanultam én idióta, most élhetnénk, mint Marci Hevesen Ausztriában két centire Magyarországtól, bahhhh... 5.15-re értünk a kapuhoz, nagyjából utolsóként szálltunk be, de a lényeg, hogy beszálltunk.  Piha.
Az út egyébként sima ügy volt, mióta Palika is telefonozik meg rajzfilmezik, könnyebben telik a 3 óra, 1,5 óra után még egy kávét is volt időm meginni, haha, igaz, közben persze fél kézzel intéztem a nagyjából perceként érkező kéréseket, kivánságokat, kérek egy kis innit / eee nem, eee baba vzzz / pisilni kell / baba nem, yes! / kérek egy croissant-t és igy tovább és igy tovább.
A gép pontosan, itteni idő szerint 9.20-kor szállt le, mire kikászálódtunk és meghozták a bőröndöket volt vagy 3/4 10, de a lényeg, hogy 10-kor már a jó kis balzsamos pesti fülledt levegőt szipókázhattuk be. Hálistennek a reptérhez közel lakunk, igy fél 11re már haza is értünk, na az kéne még csak, hogy mondjuk még Sopronig el kéne jutnunk egy-egy ilyen út után. (Amúgy birom, mikor mondják a sosem utazók, hogy mit sirok, csak 3 óra az út, hát ja, de ez a 3 óra azt jelenti, hogy 2.45kor elindulsz otthonról és 10.30-ra érkezel meg...)
Hát igy kezdődött. Innen már csak felfelé kanyarodott az utunk.