Esküszöm (magamnak), hogy előbb-utóbb megirom majd, mik történtek a mostani és a tavaszi otthonlétünk ideje alatt, de most egyszerűbbnek tűnik az elmúlt 1,5 hétről irnom, mióta megjöttünk.

Szerdán, 27-én repültünk haza a délelőtti Aerlingus géppel. A reptéren két kellemetlenség is ért: egyrészt a kiirttal ellentétben nem a B, hanem az A terminálról indultunk (oké, nem nagy dolog, át lehet sétálni egy hosszú folyosón, de érted, most ilyen nehezitések minek kellenek, mennyiből tartana alapból a jó terminált kiirni - mondjuk már múltkor is ez volt, szóval hülyék voltunk, hogy elhittük az eredeti kiirást, de hát a naivitás, na), másrészt meg épp felújitották a játszórészt a food court-nál, igy fél órát ott kellett tökölnünk egy gagyi csocsóasztalnál, aminek persze pont Palika szemmagasságában voltak a rúdjai, igy folyton attól fostam, hogy kiszúródik a szeme. Az utazásnak volt azért mókás momentuma is: Ratko apukája is a mi gépünkkel utazott,  úgyhogy babakocsi cipelésnél volt segitségünk és egy-két szelfi is elcsattant, hát egy éve nem láttuk egymást, haha. (Utoljára akkor találkoztunk, mikor tavaly nyáron együtt mentünk Magyarországra...) Na mindegy, ennyit Ratko apukájáról. Az út amúgy eseménytelen volt, ha csak az nem számit eseménynek, hogy egyik büdös kölök sem akart telefonozni, mindkettő valami rajzfilmért nyigott, de persze ami Petinek jó lett volna, azt Paja vétózta meg, amit meg Palika szeretett volna, az Peti szerint túl babás volt, úgyhogy az út 90%-ban terrorelháritás zajlott, ment az alkudozás, a mediálás ezerrel: mire 3 óra után földet értünk, azt hittem szétesik a fejem. Huh. Az úton elkisért amúgy Nagyi is, de mivel ő a folyosó túloldalán ült, nem igazán tudott segiteni, ez a mi hármunk harca volt. Bár időben szálltunk le, mivel jó soká kezdtek jönni a csomagjaink, 3 óra elmúlt, mire hazaértünk. Miután Paja ekkor már iszonyú álmos volt, némi sirás után ebéd nélkül lefektettem aludni és én is ledőltem, mert látva a kipakolandó bőröndök és táskák mennyiségét, nemes egyszerűséggel hányingerem lett és ez a fejfájással kombinálva nem volt túl jó élmény. Fél 5 körül keltem fel, ekkor, mint a gép nekiláttam a kipakolásnak, betettem egy mosást majd teregettem és nagyjából vacsoráig rendezkedtem megállás nélkül, mig a gyerekek az új játékaikkal játszottak, amit T. hozott nekik Amerikából. (Mert hogy mig mi otthon voltunk, T. két hétig New York-ban volt... Peti kapott egy nano Legot, amiből az Empire State Buildinget kellett kiraknia, Paja meg kapott egy cuki piros távirányitós autót meg egy állatos Matrjoska babát.) Mire 8-kor fürdeni vittük a gyerekeket már csak két doboz keksz, fűszer meg egy doboz kozmetikum maradt, de annak a kipakolásával vártam más napig, mert kifutottam az energiából.
Csütörtökön T. később ment dolgozni, mert volt egy kis dolga a bankban és az meg 10kor nyitott.  Délelőtt a fiúk elsétáltak a Nagyival a Herbert Parkba, én pedig befejeztem a pakolást, mostam még egyet és megfőztem az ebédet. Paja alvása alatt elautóztam a Nutgrove-ba és bár T. azt mondta bevásárolt, mielőtt jöttünk, elköltöttem úgy €80-€100-t, hogy feltöltsem a hűtőt, a mélyhűtőt és a kamraként funkcionáló kis szekrénykénket a konyhában. Ha már ott jártam, vettem Petinek egy rövid ujjas és egy hosszú ujjas pólót, egy macigatyát és egy szett alsógatyát, valamint Palikának is beszereztem öt ujjatlan body-t, amiben kifejezetten csinoska, no nem mintha egyébként nem az lenne.  Ez a nap tehát egy az egyben ügyintézéssel zajlott, de meg is lett az eredménye: estére visszatért a nyaralásunk előtti állapot: rend volt, még hozzá az én izlésem szerinti. (Ezen össze is zörrentünk T-vel: ő fel volt háborodva, hogy mennyit pakolt, takaritott mielőtt megérkeztünk, hogy örüljek, ehhez képest nem dicsértem meg, én meg agybajt kaptam, hogy a szennyestartó tele volt, mikor hazaértünk, a tányérok-poharak össze-vissza voltak a szekrényekben és egyébként is, sok mindennek új helyet talált és emiatt számomra az egész lakás rendezetlennek tűnt és a saját cuccaink kipakolása mellett még rámolhattam át mindent miatta is... Oké, tudom, ez már durva OCD, de egyszerűen fáj, ha a kistányéron billeg egy nagy tányér vagy ha egy keverőtál csak úgy rá van cseszve az evőeszközökre. Lehet (sőt, biztos), hogy ez az ő rendszere szerint rend, de engem az ilyen apróságok baromira idegesitenek, rossz szokás, aláirom.)

Pénteken mivel szemerkélt az eső, Nagyival és a gyerekekkel elmentünk a stillorgani Leisureplexbe, ahol majdnem elsirtam magam, mert annyira rámtelepedett az érzés, milyen gagyi már az az ország, ahol a napok 70%-ban esik az eső és csak ilyen lehetőségeket nyújt szórakozni, mint ez a játszóház. (Az egész egy sötét terem, nulla ablak, felül, a plafon helyén csövek futnak, a tér nyomasztóan kicsi, a mászókák kopottak, repedezettek, brrrrr szánalmas az egész, de ez van legközelebb, 15-20 perc kocsival.) Jó, a rossz érzésbe nyilván az is belejátszott, hogy otthon számtalan hiperszuper helyen jártunk egy hónap alatt kül- és beltéren egyaránt és mellbevágó volt azzal is szembesülni, hogy visszatérünk és 15 fok van és ömlik az eső, de hát na, ettől nem még rossz volt szembesülni a jelennel... A valóság fejbeb*szott, na. Délután, mig Palika aludt elmentem az 5. Pro Bono ülésemre, ami jól sikerült, főleg ahhoz képest, hogy egy hónapot kihagytam. Mikor hazaértem, Paja épp felébredt és mivel nem esett, összeszedtem a népet és kivittem őket Poolbegre ugrálni a köveken. Este T. pingpongozni ment, fél 1 körül ért haza, én pedig szokás szerint irtam valamelyik beadandómat a kurzusra.

Szombaton délelőtt kivittük a gyerekeket a St Anne's Parkba, ahol a program jó volt, a hangulatunk kevésbé, mert T. végig sértődött primadonnát játszott, nekem meg nem volt kedvem vigasztalgatni, igy szépen eljátszogattunk egymás mellett, ő persze Petivel, én meg Palettával. Nagyi itthon maradt gulyáslevest főzni, igy mire hazaértünk, már ebédelhettünk is. Miután Paját 2kor letettem aludni, T. nagy szájhúzva elvitt minket Pipivel Glendalaugh-ba. Az idő elég változékony volt: hol vacogtam széldzsekiben is, hol meggyulladtam egy szál pólóban is.

A sértődősködés ellenére jól szórakoztunk azért: ettünk fagyit, majd versenyt ugrottunk, labdáztunk és T. hozott Amerikából egy ilyen célbedobó játékot, azzal is mókáztunk sokat. Másfél óra lazulás után Peti rábeszélt, hogy vegyünk neki egy hotdogot, igy mig mi egy doboz sült krumplit majszolgattunk, ő megküzdött egy hotdoggal. Fél 7kor értünk haza, utána már csak kis játék, fürdetés, altatás volt és állhattam neki a feladataimnak.

Vasárnap Nagyi szülinapja volt, igy reggel T. elvitte őt a Powerscourt Gardens-be. Mivel kocsi nélkül maradtunk, hogy mégis legyen valami izgi a délelőttünkben, elsétáltunk a fiúkkal a dart-ig és elmentünk Dun Laoghaire-be. Igaz, 20 percet vártunk a vonatra, de megérte: mindketten teljesen odáig voltak az élményért. A célunk a People's Park volt, ahol a játszó sajnos nem kötötte le őket túlzottan, úgyhogy kb negyed óra után kisétáltunk a piacra és inkább nézelődtünk. Mivel fél 12 volt, választottunk magunknak ebédet: a fiúk kaptak egy-egy kolbászkás kiflit chips-szel (!) (igy volt a menü: sausage roll with chips - ez ugye jobb helyeken annyit tesz, hogy sült krumpli jár a szenyához, de itt a kezünkbe nyomtak egy zacskó garnélás chipset, jaj, nem kicsit voltam meglepve), én meg életemben először vettem Irországban egy csirkés gyrost. Mivel benne volt a pakliban, hogy hazafelé is 20 percet kell várnunk a dartra, dél körül visszaindultunk az állomásra, de most mázlink volt, 12 perc múlva jött a következő. 3/4 1 körül hazaértünk, ekkor benyomtam a csirkés gyroskámat (nagyon jó volt, húúú, azt hiszem rá fogok szokni, most, hogy tudom, hogy itt is kapható és jó is), majd fél 2 körül elaltattam Palikát. T.-ék 3 körül értek haza, majd mikor Paletta felébredt, kimentek négyesben a Herbert Parkba, én meg mentem a 6. Pro Bono ülésemre, Tallaght-ba. Jó későn, fél 7re értem haza, igy a napnak már természetesen lőttek, jött a szokásos esti műsor.