Ez a szeptember tuti nem a kedvenceim között fog bevonulni a történelembe...
Semmire, de tényleg semmire nincs időm, mert bár azt reméltem én naiv, hogy Palika majd lazán beszokik az oviba, sehol sem tartunk még és kezdem elveszteni a türelmem és nem tudom, meddig tartsak még ki. Most megnéztem, augusztus 17 óta nem irtam igazán, sőt, az otthon töltött egy hónap is kimaradt, mert ha épp nem háztartást vezetek vagy pátyolgatom a gyerekeket, akkor a tanfolyamot gyűröm, de úgy érzem, beszélnem kell erről az oviról, mert nagyon nyugtalanit és nem látom, hogy lesz ez...
Szóval az úgy volt, hogy múlt csütörtökön volt az első nap, szeptember elseje hurrá. Pajika nagy vidáman mondogatta, hogy obi, obi (később lett csak ovi), gondoltam áh, sima ügy lesz ez, második gyerek, totál barátságos, szociális, mit nekünk ovi, ráadásul bennem sincs rossz érzés, hogy ó, ó, kisbaba ő még, nem aggódom, hogy mivel fogom tölteni az üres óráimat (9-e vagyis ma volt a határideje a négy beadandómnak, amiket terveim szerint főképp délelőttönként irtam volna meg, teljes csendben és nyugalomban, ráadásul kell még 3 client session és 9 Pro Bono szeptember 23-ig...), no de Palika beleköpött a levesbe. (Vagyis nem is köpött szegény, ahogy olvasom itt a neten, ez a normális, csak éppen 11 gyerekből 8 teljesen beszokott az első nap után...) 
Csütörtök még jó volt, fél 9re mentünk, puszi-puszi, majd jövök és ennyi. Megbeszéltük az óvónőkkel, hogy negyed 1re megyek érte, alapból ugye fél 2ig lenne, dehát mégis első nap, ne húzzuk túl, menjek hamarabb. Oké, negyed 10-re hazaértem, összepakoltam a lakást, főztem, nekiálltam az egyik beadandómnak, úgy éreztem enyém a világ, vééééégre ide jutottunk, hogy mindkettő gyerek intézményben van, éljen, éljen, tudok kicsit magamra koncentrálni. Épp vettem a cipőmet délben, hogy negyed 1-re odaszaladjak a Nagy Óvodás Kisfiamhoz, mikor csöngött a telefonom, hogy huhú, eléggé sir, ugye lassan indulok. Ó hogyne. Ekkor még nem aggódtam túlzottan, első nap, nyilván sir, semmi gond. Mikor odaértem, ült az óvónő ölében az udvaron, rekedten, vörös arccal, alig ismert meg, magán kivül orditott, de azt mondták, nemrég kezdte és hát miért hazudtak volna. Ez a sirás amúgy nagyon Palika, nem egy sirós gyerek, de ha nekidurálja magát, hányásig tudja hergelni magát, a hajmosáshoz is már pajzzsal készülök, mert annyira utálja, no hát most is ez volt, sirt, de nem mint a záporeső, hanem abbahagyhatatlanul.
A péntek még szomorúbban alakult: fél 9re mentünk, negyed 10kor leléptem a Tescoba, mert már kongott a hűtő meg egyébként is be kellett vinnünk az oviba egy zacskó pelust meg törlőkendőt - no hát mikor visszaértem az ovihoz 3/4 10re a pelussal, már a kapuban hallottam, hogy üvölt... Állitólag egy kisfiú elkezdett sirni és ő megirigyelte a hangját és becsatlakozott, no de ez engem nem vigasztal, miután 10re már itthon is voltunk... Hogy ne menjen a délelőtt veszendőbe, elugrottunk Blackrockba Animal Parade vitaminért, mert gondoltam, ha kezdődik az új iskola- és óvodaév jól jön majd - ugyanis még ekkor sem gondoltam rosszra, alakul ez, hittem.
A hétvége a szokásos rendben telt: szombat délelőtt az ömlő esőben elautóztunk a magyar boltba némi vigaszrágcsáért, hoztunk Túró Rudit, Pilótát, baracklét meg hasonló jókat, majd délután mig T. Petivel Lego filmet készitett, én Pajával elmentem a Nutgrove-ba, vettem törölközőt, pár felsőt a gyerekeknek meg egy macigatyát Petinek, mert kinőtte, amit nyár végén vettem neki az új iskolaévre, majd benéztünk a Dealzbe meg a Tescoba és húztunk haza, mert - mint kiderült - a Nutgrove 6kor zár szombaton (vasárnap meg 5kor... őőőőő...).

Vasárnap végre jó idő volt, délelőtt Rathfarnham-ra mentünk, délután pedig gyalog elsétáltunk a Grand Canalhoz fagyizni (vagyis jégkrémezni) egyet. Igazi idilli délután volt, a gyerekek bicajjal jöttek, mi gyalog, oké, rohantam utánuk, mint a hülye, de tudom, hogy ez olyan délután lesz, amire öregen jó szivvel fogunk majd emlékezni, hogy hjaj, amikor még kicsik voltak, de jó is volt...
És akkor jött a hétfő, vissza a kerékvágásba: Peti T-vel suli, Paja velem ovi. Ez a nap annyira jól sikerült, hogy ihajj: konkrétan Palikát feszitőfogóval sem lehetett leszedni rólam: nem volt hajlandó be sem lépni a terembe, nekem kellett cipelnem és egyébként is, a karjait a nyakam köré fonta és egy percre sem akart elengedni... Ha néha ne adj isten el is kezdett játszani, az óvónő kérdezett tőle valamit, ő meg mint a mágnes pattant vissza rám, alulról sanditva az óvónőre, ott van-e még, elmúlt-e már a veszély... Kb 11ig birta szegény a kiképzést, akkor rázenditett, hogy haza-megyünk, haza-megyünk, úgyhogy szépen elindultunk haza, ennyi volt az ovi meg egy bambi.
A hét nagyjából hasonlóan telt, minden nap benn voltam vele 12-12.45ig, a fejlődés azt jelenti nálunk, hogy tegnap meg ma már csak ültem egy kisszéken a sarokban és az ottlétünk 80-90%-ban szépen eljátszott egyedül vagy az óvónőkkel úgy, hogy 2 percenként csekkolta a szemével ott vagyok-e és csak néha-néha jött oda hozzám töltekezni kicsit. Természetesen minden nap próbáltam kiülni a terem elé is, mondtam neki, hogy pipilek kinn vagy telefonálok, de eleinte a dolog gondolatát is szentségtörésnek vélte és amint szóltam, hogy no, egy percre kimennék, máris jött a ragasztó szindróma és mászott rám, mint egy kis kukac, nehogy egy pillanatra is kimenjek... Mára eljutottunk odaáig, hogy HA nagyon elmélyül valamiben, kienged a teremből pisilni, de amint realizálja, hogy hoppá, tényleg nem vagyok benn, elkezd kiáltozni, hogy anya, anya és ha a harmadik anyára nem pattanok mellé, akkor elkezd sirni, mint a záporeső. Ha időben meghallom és visszaérek az első két anya után, akkor még ki tudom egyenesiteni a görbe száját, de hát na, nem haladunk rohanléptekkel, hogy úgy mondjam...
Most előttünk a hétvége, utána megint megyünk, de nem tudom, meddig tartsunk ki, meddig húzzuk ezt az egészet, mert nem látom sok értelmét, hogy havi €600-t fizessünk azért, hogy ott üljek vele egy 20 nm-es teremben ahelyett, hogy játszótereznénk szabadon vagy keresnénk egy angol anyanyelvű babysittert, aki csak rá vigyáz mondjuk heti 5 nap 9-12ig a saját lakásunkban ugyanennyiért... (Ráadásul igy folyton üres a hűtő is, mert még bevásárolni sem tudok, mig ott ülünk és abszolút nem is haladok semmit a saját dolgaimmal...)
Az óvónők szerint van, akinél 3-4 hétig is eltart a beszokás, ők javasolták, hogy a héten legyek még benn vele végig, ne legyen rossz élménye, szokja csak a helyzetet, de hát nem tudom, nem tudom, szerdán már úgy voltam vele, hogy leszarom az egészet, marad még itthon velem januárig vagy áprilisig, mert egyszerűen kicsi ő még ehhez a kötött intézményhez, de most abban maradtam magammal, hogy kihúzzuk a hónap végéig, €600-t már úgyis buktunk és majd meglátjuk, hol tart 3 hét múlva...
Hát igy vagyunk, irok még ma az oviról, csak gyorsan fel akartam vázolni, hol tart a Nagy Beszokásunk...