Hűűű elég aktiv eddig ez a bank holiday weekend, de olyan jó igy.
Péntek este T. palit sütött, én pedig a maradék tojásfehérjéből életemben először csináltam kókuszcsókot. Ez a név, te jó isten, de béna. 

Tegnap délelőtt T. bevitt engem és Petit a központba és mig ő Palikával továbbgurult a Woodies-ba Halloween dekort / jelmezeket nézegetni, mi Pipivel felültünk a Liffey River Cruise-ra, mert volt ugye Tesco voucherem és mivel októberben lejárt, nem akartam bukni. A 11.30-as járathoz mentünk ki és bár nem volt túl érdekfeszitő a túra (jó, hát aki dunai sétahajón járt a nyáron, annak semmilyen más folyó nem izgi), Petinek tetszett. Mázlink volt, mert félig volt tele a hajó, igy ha úgy hozta a látvány, átülhettünk bárhová és egyébként is, jó volt ez a szellős elrendezés, múlt héten iszonyú tömeg lett volna... 45 perc volt az egész egyébként, negyed 1-re végeztünk is, ekkor bevetettük magunkat a városközpontba, kézenfogva végigandalogtunk átverekedtük magunkat a kétes kinézetű tömegen és felvettük a Halloween szárnyaimat a Guineys-ben. Hű bakker, kemény élmény volt... Eleve a városközpont nagyon húzós, még nappal is (a VIII. kerület kutyatöke ehhez képest... a Henry street a csórók és mindenféle gyanús arc Grafton street-je), de a Henry és Mary street is elbújhat a Talbot street mögött, ami a Spire-től jobbra van és én 8 év alatt most voltam arra kb másodszor, szóval igen ledöbbentem, hogy néz ki... Na de mindegy, túléltük, valószinűleg az elkövetkezendő 8 évben megint nem megyek oda többször, mint kettő... A Guineys után visszasétáltunk a hidhoz, útközben felkaptunk egy Subway szendvicset (tonhalas, 4 inches) és két cookie-t és hazacsigultunk a szombat délutáni dugóban. (Már pénteken alig jutottunk haza a Cafe O'Playből, nem tudom, mi a penna volt.) Itthon ebéd, Palika maratoni altatása (volt vagy 3, mire kidőlt), majd lefeküdtem én is aludni kicsit, mert teljesen kihullultam. Este el akartam menni Tesco-ba vagy Lidl-be, de akkora dugó volt egész nap a házunk körül, hogy hagytam a fenébe. Csak a sarki kis Tescoba sétáltunk el Palikával, ahol találkoztunk Felix-szel (Peti osztálytársa) és Matildával (szintén), majd loholtunk is haza. (Én mondjuk szerettem volna sétálni, de Paja tekert a kis bicóján, mint a vademberek.) Mig mi vásároltunk, T.-ék takaritottak, porszivóztak, majd az este már a szokásos rutinnal telt, fürci, mese, alvás.

Ma az óraátállitásnak köszönhetően a fiúk már fél 7kor felkeltek, hűűű, nagyon örültem... (Peti is átjött hozzám aludni éjjel, de ő már olyan furfangos, hogy mielőtt beugrott volna mellém, megkérdezte, hogy "Van itt még hely egy olyan Petinek, mint én?" - na erre hogy mondasz nem-et?!) Délelőtt hosszas tanakodás után (sajnos ugye az utcánkban futnak mindig a maratonosok és  természetesen ma is volt maraton futás - idén vagy huszadszor haha és ilyenkor se ki - se be az elv, minden le van zárva, nagyon frusztráló, először vicces volt felülről nézni a futókat, de most már kicsit uncsi, hogy bármilyen futóverseny van, mi szivunk egész nap, mert le vannak zárva az utak és az ablak előtt megy ezer decibellel a biztató zene), no szóval hosszasan meghánytuk-vetettük a dolgot és bevállaltuk, hogy kiszökünk a kordonon és elmegyünk a Botanikus Kertbe, hogy Peti és T. is megnézhessék a tök kiállitást. 10 előtt már oda is értünk (ennyiből mondjuk jó volt az óraátállitás, alig voltak még 3/4 10 táján, simán találtunk parkolót), megnéztük a tököket, csináltam pár képet a fiúkról a nagy Halloween-i dekor előtt, majd ahogy indultunk el, meghallottam, hogy valaki magyarul beszél és lám, Artúrék jöttek be épp...

Értelmes gyermekeink

Nagyot röhögtünk, hogy egyre gondoltunk és az út további részét nyolcasban tettük meg. Peti teljesen megkergült, folyton ölelgette Artúrt, futóversenyre hivta, az meg persze adta alá a lovat, úgyhogy folyton csak a hátukat láttuk és a nevetésüket hallottuk, ahogy ugrándozva szaladgáltak a fák között. Palikát sem kellett persze félteni, ő nyomta, hogy báci felvesz, báci mellett megy baba meg báci kerget, baba szalad, nagyon cuki volt, majd megzabáltam. (T. készitett (volna) családi fotót róluk, de Palika persze felkéredzkedett és mint aki jól végezte dolgát mosolygott a kamerába haha...) Negyed 1-ig maradtunk végül, jól kidöglöttünk, mire hazaértünk, volt 1 óra, mert a kocsit a hotel mellett kellett hagynunk, nem jöhettünk haza, csak gyalog a maraton miatt... Ebédre pizzát rendeltünk (bár Artúr felajánlotta, hogy áthoz nekünk egy adagot az ő ebédjükből, amit ő már tegnap este - ma reggel megfőzött hahaha), jól beettünk, majd nagy nehezen elaltattam Paját az üvöltő zenében. Mig aludt, csináltam kókuszgolyót és néhány káposztás pogácsát (jól megszivtam, rendeltem a Tescoból kelkáposztát, mert frankfurti levest akartam mára, jött is, de bakker mire leszedtem a külső tekergős leveleket, belül sima káposzta volt az a szemét, úgyhogy változott a terv, ezért lett káposztás pogi...), majd vártuk Hugo-t, mert ma még playdate-ünk is volt. Talán mert kifáradtunk délelőtt, talán mert korán keltünk, nagyon idegesitett ezúttal ez a randi: a fiúk őrültködtek, rohangáltak, vadultak, én pedig úgy éreztem, nem lehet őket kontrollálni. Nagyon szar érzés volt. (Meg nem mellesleg baromira idegesit, hogyha belegondolok milyen egy lányos playdate... Oké, nyilván nem mindig csendes az sem, de nem hiszem, hogy a csajok ezerrel rohangálnak fel és le a folyosón orditva, mint akiknek elmentek otthonról... (Ja, a legviccesebb, a lányok délelőtt egy büdös szót nem szóltak. Egyet sem. Nem is köszöntek. Egymással sem beszéltek, nem hogy mondjuk T. vagy az én nyakamba ugráltak volna folyton, mint Peti tette Artúrral... Végig fogták Gyöngyi kezét, végig, tényleg, szó szerint és ott sétáltak mellette egy szó nélkül. Nagyon nagy volt a kontraszt...)) Szóval Hugo negyed 5-től fél 7ig volt itt; mikor T. látta mekkora az őrület, fogta Palikát és elvitte a Lidl-be vásárolni, én meg próbáltam egyben tartani a házat, khm jó volt, na. T-ék fél 7kor jöttek meg, akkor bedobták Hugo-t a kocsiba és hazafuvarozták. Este még mostam - teregettem egyet, most épp sütőtökös sütit sütök a holnapi buliba, fárasztó volt ez a mai nap, bevallom, öreg vagyok én már ehhez...