Hétvégi

Ami mondjuk már pénteken kezdődött. (Nem.)

Kilátás a könyvtárból

Bújócskázik

Na szóval péntek délelőtt leadtuk Pipit a suliba (8.23-kor keltünk haha, 8.50-re kell beérnie - csak 5 percet késtünk, király vagyok na) Pállal Dun Laoghaire-be voltunk hivatalosak, mert decemberben péntektől vasárnapig ott árul a lángosos csákó és gondoltam két legyet ütünk egy csapásra: karácsonyi vásározunk is kicsit és lángosozunk is. 3/4 11-re értünk oda és bár elvileg 11től nyitott a vásár, hullaszag volt és karvalyok keringtek felettünk. (Ez a vásár mindig ilyen halott, nem értem miért, senki, de senki nincs, tényleg, még a körülötte lévő utcák is üresek, holott maga Dublin meg agyrém, dugó mindenhol, parkolóhely a nullánál is kevesebb, mindenki vásárol-vásárol-vásárol - ez a karácsonyi vásár meg bezzeg kong, senkit sem érdekel szegény, ezért is szeretem...) Na szóval elsétáltunk a mini játszótérre a vásár közepén, majd végigjártuk a kis faházakat, hol is van emberünk. 11 után találtuk meg, de akkor még nem kezdte el sütni a lángosokat persze, úgyhogy kaptunk egy kis pohár alkoholmentes forralt bort tőle és időhúzásképp felmentünk megnézni a LexIcon-t, ami Dun Laoghaire gigaberuházása, egy könyvtár, ami nagy port kavart annak idején, sokan támadták a várost meg az épittetőket, hogy mégis mi a pennának egy óriási könyvtár a város szivében, mikor ma már kb senki nem jár ilyen helyekre... Még sosem láttuk belülről mi sem, pedig sokat járunk arra, no most megejtettük a dolgot és háááát... Szép nagy, szó se róla. De szinte üres volt, csak egy iskolás csoport zajongott benn. Negyed óra sétálgatás és pisszegés után meguntuk a könyvtárat, lesétáltunk a lángososhoz, kész van-e már a cucc. Kész volt, úgyhogy gyorsan felmarkoltunk két sima lángost (Palika közben folyamatosan óbégatott, hogy nem heretem tejhint rajta) és tűztünk haza ebédelni, mert már nagyon korgott a gyomrom. (Én itthon tettem rá magamnak tejfölt meg lilahagymát, nyammmm, de mivel két lángos volt hármunknak (és Peti sem hereti a tejhint), egyszerűbb volt itthon feltuningolni az én részemet.) Délután sütöttem még egy adag mézeskalácsot, az este pedig a szokásos őrületes módon telt.

Itt is ment a nem heretem tejhint...

T. feladta...

Szombaton délelőtt mert nem volt jobb ötletünk újra Dun Laoghaire-be mentünk. (Nyúlós, nedves, közepesen hideg idő van, minden nyálas és sáros, úgyhogy játszótérre nem akartunk menni, viszont mivel nem esett, ki akartuk vinni őket.) Mindkét fiú bicajjal jött, ami vicces volt, mert a kikötőben persze nyomták, mint az őrültek, én meg végig attól rettegtem, mikor fordulnak bele a vizbe... T. végig futott mellettük (jó kis edzés hahaha), de Paja igy is elnyalt vagy háromszor (én nem értem ezt a gyereket, miért rohan mindig valahová, miért siet, miért száguldozik...) Elmentünk egészen a pier végéig, ott volt egy kis kilátó, ahol kinéztünk egy pillanatra (ezek az ülőkék a semmibe lógnak amúgy, frászt kaptam itt is, mikor esik le valamelyik a padról a nagy ficergésben és gurul bele a tengerbe), majd indultunk is vissza a kocsihoz. Ebédre rakott karfiolt főztem, majd miután Paja felébredt a délutáni alvásából, elmentünk Eszterékhez Béci szülinapját megünnepelni, aki mint kiderült 40 éves lett. (Annyira durva, hogy egyre több barátunk lesz 40! Félelmetes, hogy rohan az idő. Artúr is most lesz 40 Szilveszterkor. Én meg 37 (!) januárban, jaj.) Jó sokáig maradtunk a partyn, a gyerekek elvoltak, a felnőttek szintén, úgyhogy repült az idő. Fél 8 után indultunk haza, mire hazaértünk a város másik végéből volt vagy fél 9, mire a fiúk nagy nehezen elaludtak, negyed 11 is elmúlt (Báááá.. Ennek ellenére reggel persze a szokásos időben ébredtek.).
Vasárnap, mivel már rég el szerettem volna jutni Farmleigh-hez, odamentünk. (Minden karácsony körül kimegyünk oda mióta Peti értelmesebb, talán most volt a negyedik alkalom.) A jászolnál és a rénszarvas szánnál kezdtünk, ahol lehetett Santanak levelet is irni*, majd besétáltunk az udvarhoz körbenézni, ahol szokásos módon volt egy körbe-körbe szaladó kisvonat és egy "Winter Wonderland" nevezetű hely, ami csak fél 12-kor nyitott... Mivel nem akartunk ott ácsorogni, átsétáltunk a Christmas market-hez, hogy majd sütizünk egyet és utána megnézzük, kinyitott-e már a csodavilág, de sajnos süti sehol sem volt (!), mindenki csak kézműves biszbaszokat árult, szappanokat, gyertyákat, izébizéket. (Jó, hazudok, volt egy sütis, de basszus darabonként kézzel előre becsomagolt 3x3-as brownie-t nem akartam venni €2,5-ért. (Ha nem lett volna becsomagolva, oké, de ez a becsomagolás azt jelzi, hogy napok óta ugyanazt árulja ott, hát na ne.)) Üres kézzel kullogtunk hát el a vásárból, vissza az udvarhoz, ahol időközben kinyilt a Winter Wonderland, ami egy cuki kis sötét barlang volt tulajdonképpen, ahol világitó szarvasok, jegesmedvék mutatták az utat. A kijárat közelében lehetett volna megint fotózkodni szőrmebundában meg magas koronában, de úgy döntöttünk, tavaly elég volt, idén nem álljuk ki a sort. Fél 1 körül indultunk haza, mert a fiúk még rohangáltak kicsit a sáros, vizes réten a Farmleigh ház előtt... (A rohangálástól egyébként már agybajt kapok. Oké, a réten rohangáljanak, kergetőzzenek, nyilván. De az, hogy Palika csak rohanva tud közlekedni, amiből természetszerűen adódik, hogy tiz méterenként nyal egyet, attól már komolyan forr a vérem. (Arról nem beszélve, hogy igy télen mindene mindig sáros, de tényleg, tetőtől-talpig dzsuvás az egész gyerek, iszonyú... Ja és azt már nem is mondom, milyen kellemes úgy menni bárhova, hogy folyton loholok utána, mint egy idióta, mert képes emberi sebességgel sétálni... Jó, leirva ez igy nem tűnik szörnyűnek, mondhatjuk, hogy háááát, ja, kisfiú, de ahhh, utálom ezt, hogy folyton 1000-es fordulatszámon pörög és csetlik-botlik nonstop, én meg hétrét görnyedve csörtetek utána, folyamatosan elnézést kérve mindenkitől, akinek nekiütközik. (Mert persze nekiütközik, mert miért ne.))) Na szóval 1 körül értünk haza, ebédre pizzát ettünk, mert mondtam T.-nek, hogy ennyi Paja után való rohanás után nincs az az Isten, hogy beálljak a konyhába főzőcskézni, miközben ők meg fél percenként dörömbölnek az ajtón, hogy mikor lesz már ebéd. Mig Paja (nem) aludt (ez a másik... napok (hetek?) óta hiába megyünk be vele aludni délután, hiába állunk fejen, hiába csinálunk bármit, nem tud elszunnyadni... ha benn maradok, fetreng, ha kijövök, pár perc múlva jön ki ő is, hogy "eleget aludtam" ahhhh), szóval 3 körül elmentem a Nutgrove-ba. Először a Lidl-ben vásároltam, vettem Pajának egy szétvágható fapizzát, majd átgurultam a másik részre és levágattam a SIM kártyám micro card-ra, benéztem a Tesco-ba, a Penneys-be és a Dealzbe és mentem is haza. 5 körül érkeztem meg és bár úgy volt T. fél 8ra megy pingpongozni Artúrral, végül nem ment csak 3/4 8-ra sörözni ide a kisTesco mellé. (Ez volt az idei utolsó találkájuk, 16-án ugyanis A. hazarepül a lányokkal január 3ig... Gyöngyi marad... Őőő... Hát érdekes na, önakaratból különkarácsonyozni a gyerekektől. Na mindegy.)            
Ez volt hát a hétvége, sűrű, hosszú és Palika szidalmazásokkal teli.

Vicces... Állunk, hogy a gyerekek megirják a levelüket, Peti megkérdezi, hogy irják, hogy cargo train, közben mellénksodródik két szintén magyar kisgyerek (2-3 évesek) és megegyeznek, hogy ők yoyo-t fognak kérni Santa-tól, de az sem baj, ha csak egyet kapnak, mert majd megosztoznak rajta... Őőőőőő... Lehet, hogy elkényeztettük a gyerekeinket? (Mondjuk Pipi mentségére legyen mondva, ő már 6,5 éves, ezek a kicsik viszont Paja korosztályába tartoztak - aki egy nagy kék labdát kért Karácsonyra, nem Lego cargo train-t...)