Napról napra - Part 2

Szóval keddnél hagytam abba.

Kedd szintén izgi volt, de hálistennek más szempontból. Ekkor volt ugyanis Petiék koncertje, amire Halloween óta készültek. Két előadás volt, 9.45kor és 10.45kor, minden szülő megkapta előre, melyikre menjen, hát hurrá. Mivel haza lehetett menni a második előadás után, a 9.45ös időpontomat elcseréltem 10.45-re, mert igy el tudtam vinni Pipit 9re, majd haza tudtunk sietni és csak 10.45re kellett visszaloholnunk, hogy utána fél 12 körül már haza is jöhessünk... (Ha a 9.45ös előadást nézzük, akkor 9-9.45-ig és 10.30-11.30ig is ott kellett volna lógnom valahol a suli körül Pajával, mert hazamenni 15-20 percre minek.) Na szóval izgalmasan indult a nap, Paja ugyanis szorulással küzdött és az istennek nem akart elindulni a suliba, de még csak felöltözni sem szeretett volna... 9re kellett mennünk, 45kor még a nappaliban győzködtem, hogy ugyan ne sirjon már, ne tiltakozzon, eldobjuk Petit a suliba és sietünk haza kakilni... Mivel idő szűkében voltunk, úgy döntöttem kocsival megyünk, majd megállok valahogy, de természetesen bár összesen évi 3 napon van olyan hideg hogy lefagy az ablak, az egyik nap most volt, úgyhogy 52kor állhattam neki kaparászni a szélvédőt... Áh, nem voltam ám cseppet sem ideges... Parkolóhely persze közel s távol nem volt, úgyhogy fékeztem a suli előtt, kinyomtam a vészvillogót és kinyitottam Petinek az ajtót, hogy hopp, ugorjon ki és szaladjon, mert mennem kell tovább... Szegény kipattant a kocsiból és rohant fejvesztve, még jó, hogy mások is siettek még befelé, nem mi voltunk ám az utolsók. Pajával ezután hazarohantunk, majd 10.45re szépen visszasétáltunk a koncertre, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Matilda anyukájával jóelőre megbeszéltük, hogy amig én próbálom levideózni a koncertet, hogy T. és a nagyszülők is lássák, ő ránéz Palikára, mert tudom, multifunkciós vagyok, de annyira azért nem, hogy a koncertet is veszem és Paját is szórakoztatom... Palika persze hallani sem akart babysitterről, amint emlitettem neki, hogy amig én videózok, ő játsszon Matila anyukájával, belémbújt, de olyan szinten, hogy felállni nem tudtam. (Ennyit a januári oviról... Pedig úgy reménykedtem, mert bárkivel itthon tudtam hagyni, mig a kórházban voltam, nem hullajtott egy könnycseppet sem. Úgy tűnik az idegen nyelv és idegen környezet még mindig mumus számára.) Na tehát amikor elkezdődött a koncert, leráztam Paját magamról egy banánnal és mig videóztam, Matilda anyukája folyamatosan etette, igy nagyjából zavartalanul tudtam rögziteni az előadást. (Még jó, hogy csak 15 perc volt haha.) Petiék nagyon cukik voltak, ezúttal az egész évfolyam együtt énekelt, vagy 90 gyerek volt a szinpadon. Ehhez képest összeszedett és élvezetes volt az egész, főleg azért, mert szétröhögtem magam, Peti milyen királyul nyomja: tökéletesen tudta a koreográfiát, végig énekelt, hangosan és láthatóan tetszett is neki a szereplés.(Ezeket a számokat énekelték egyébként.) Miután végeztek, átöltöztek és némi játék után mentünk is haza. Itthon sütöttünk muffint (Kriszti hozott muffin lisztet, tök poén, csak a nedves cuccot kell hozzáadni), de a kórházba ezen a napon nem mentem be, mert Peti kijelentette, hogy nem akar többet idegenekkel lenni itthon (jogos), kedden tehát látogató nélkül maradt T., ami nem is baj, legalább pihent egy kicsit, változás úgysem volt semmi az állapotában nagyjából szombat óta.

Szerdán délelőtt Palikával elmentünk Dun Laoghaire-be lángosozni, de olyan iszonyú hideg és szél volt, hogy azt hittem ott fagyunk meg a parton. Délután 3 körül megjött Nagyi (korábbra tette a jegyét, elvileg 26-án jött volna, de igy már 21-én itt volt) és azonnal bedobtuk a mélyvizbe: 4 körül én elindultam a kórházba, ő pedig itthon maradt őrizni a fiúkat. T-től hazafelé beugrottam a Tescoba vásárolni (még jó, hogy a kórház szemben van a Merrion (aka Nagy) Tesco-val), majd tűztem haza, mert tudtam, hogy este Nagyi is be akar menni, hogy láthassa a fiát, ha már iderepült hamarabb. Ő 6 után indult el a kórházba busszal, mi pedig hármasban fürödtünk, esti meséztünk, aludtunk, mint már egy hete minden este.

A csütörtök iszonyú sűrűre sikerült, délelőtt elmentem a Céghez hazahozni azt a 14 (!) dobozt, ami az elmúlt egy hétben érkezett (minden karácsonyi ajándékot online rendeltünk idén és mindet a Céghez kértük, mert akkor nem kell folyton a postást várni itthon), hát nem volt egyszerű felcipelni őket hármasával... A 14. doboznál már káromkodtam, mint egy kocsis, annál is inkább, mert ez volt Pipi utolsó napja és 3/4 12re kellett érte menni, de 11.35kor még be sem lehetett lépni a lakásba a folyosón tornyosuló dobozoktól. Végül kis késéssel 11.50re értem oda érte (én odaszaladtam, ahol kiadják őket, Nagyi meg Palika pedig a suli elé jöttek, ahol összetalálkoztunk), majd némi őrületes játék után hazasétáltunk, de csak a kocsiig, mert megbeszéltük, hogy azonnal megyünk Dun Laoghaire-be lángosozni. Igy is lett, annyi különbséggel, hogy csak mi ettünk Pajával lángost, a többiek hotdogoztak (Peti első hotdogjába persze beleharapott egy kutya (mennyire utálom a kutyákat, brrrr). Mivel még mindig hideg volt, nem sokáig maradtunk, a fiúk tettek egy-egy kört a körhintákon meg játszóztak 10-15 percet és mentünk is haza. Fél órát sem töltöttem otthon, szaladtam a kórházba T-hez, akivel jót dumáltunk, majd 5 körül indultam haza. Itthon Peti sirva fogadott: fájt a füle. Bár úgy volt, hogy Nagyi este megint bemegy a kórházba, végül úgy döntöttünk, inkább én viszem Pipit az East Dochoz, egyrészt mert nagyon fájt a füle és nem tudtam, mit kezdhetnénk vele (talán még sosem fájt neki igy), másrészt meg ha várunk másnapig, ki tudja, kapunk-e időpontot december 23-án a GP-hez. (Itt megmondom: nem.) Szóval hivtam az East Doc-ot, kaptunk egy fél 9es időpontot és próbáltunk türelemmel várni, hogy indulhassunk. (A Nurofen sokat segitett, hogy türelmesek lehessünk.) 3/4 8kor indultunk végül el, Palika persze most sirt, mint a záporeső, mert nem akarta, hogy Nagyi altassa. Negyed 9 körül jutottunk be a dokihoz, aki belenézett Peti fülébe, megállapitotta, hogy piros kissé, de nem vészesen és utunkra engedett egy antibiotikum recepttel, hogyha rosszabbodna a helyzet, kezdjük el szedni a gyogyót, egyébként pedig let's wait and see, remélhetőleg magától is elmúlik a probléma. Mivel az East Doc T. kórházának másik végében volt, mikor végeztünk, telefonáltam T.-nek, hogy jöjjön le hozzánk a kijárathoz és akkor találkozhat Pipivel végre és oda tudom adni a kért pólót meg beiglit, amit délután otthon felejtettem... Igy is lett, mire odaértünk a bejárathoz, T. is lecsoszogott hozzánk, volt nagy örömködés, heje-huja, hogy végre látják egymást, de persze nem  maradtunk sokáig, mert már 9 felé járt az idő és egyébként is hideg volt, nem akartuk, hogy T. még jobban ráfázzon a betegségére. Negyed 10re értünk haza, Petit fürdés nélkül dugtam ágyba 6,5 év alatt először, majd reménykedtem, hogy éjszaka nem fog felébredni, hogy hopp, elmúlt a Nurofen hatása, megint fáj a füle... (Nem ébredt fel.)

Pénteken nagy nap volt, T. jöhetett ugyanis haza, nem akarták karácsony alatt is benn tartani. Mivel csak ebéd után jöhetett ki, délelőtt elmentem a Nutgrove-ba visszavinni Peti két cipőjét a Clarksba (vettem helyettük magamnak egy párat, igy járt) és még elintézni ezt-azt (pl vettem Petinek egy új pizsamát és egy szinezhető pólót a Dunnesben meg Pajának karácsonyos nyomdákat a Homestore & More-ban), majd hazasiettem és épp mikor ebédeltünk, hivott T., hogy lehet érte menni, mert szükség van a szobájára. Hurrá. Rohantam hát, mint a gép, fél 3ra itthon is voltunk és innentől próbáltuk leszedálni a gyerekeket, ne ugráljanak folyton rajta nagy örömükben. (Na jó, este sütöttem mézeskalácsot is, mert Nagyi ugyan hozott beiglit meg diós kiskiflit, gondoltam a diszitgetéssel ellesznek másnap a fiúk.)
Ez volt hát a karácsony előtti utolsó pár nap, a hangulatunk a tetőfokon járt, úgy vártuk az ünnepeket, mint egy falat kenyeret. (No jó nem, de érted.)