A jövő

Hát ez érdekes. Az eddigi 50-50%-os hazaköltözzünk-e hamarosan vagy sem most 80-20%-ra billent. Elképesztő két héten vagyunk túl, amit otthon, a család közelében is iszonyú lett volna elviselni, de igy, külföldön, barátok és ismerősök jóindulatára támaszkodva csupán még lehetetlenebb volt. Az, hogy nem tudok bemenni a kórházba, mert nincs kire hagyni a gyerekeket borzasztó érzés - miközben otthon három nagyszülő van. Az, hogy senki nem dob be egy kenyeret, hogy ne kelljen már két vagy egy gyereket rángatnom a boltba egy nehéz nap után szintén iszonyú frusztráló. (Oké, többen felajánlották, hogy bevásárolnak nekünk, dehát na. Biztos én vagyok a hülye, de a család az mégis család.) Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segitett, tényleg, de nagyon gáz igy másoktól függni ilyen helyzetben és amig nincsenek válaszok, nem mondhatjuk, hogy oké, ez soha többet nem fog előfordulni...
A hazaköltözés mellett nyilván más okok is vannak. Anyuék is öregszenek, ha velük neadjisten bármi történik, én nem birnék itt maradni, azonnal mennék haza, nem tudnám itt élni a világom, miközben ők kórházban vannak pl... Az elmúlt időszakban rengeteget agyaltam ezen, mi lesz, ha lepukkannak, a végleges letelepedés nekünk ezért sem opció, mert mindketten szeretnénk mellettük lenni, ha baj van és 2500 km-ről ez lehetetlen.
Ezen kivül ahogy most kinéz, T. be fogja dobni a törölközőt és végre a sarkára áll: beint és felmond. Ez egy hosszú történet, lehet egyszer irok majd róla. A lényeg, hogy nem minden a pénz. Márpedig ha ő itt felmond és 1-2 éven belül úgyis hazaköltöznénk (lásd az előző két pontot), akkor minek keresne itt új állást? 1 évre? Felesleges energiapazarlás.
Aztán továbbmegyek. Peti 7 éves lesz májusban. Ha nyáron hazamennénk, szeptemberben kezdhetné az elsőt. Mintha mi sem történt volna. Ha még maradnánk 1-2 évet, bele kéne csöppennie egy idegen osztályba másodikosként vagy harmadikosként, most viszont még "megúszhatnánk" a csöppenést. (Bár olvasni már tud, szóval ezt annyira nem tudom... Lehet halálra unná magát egy első osztályban.)
Na és ezek a fő pro érvek. (Azt most hagyjuk, hogy otthon nincs mindig cidri, van esély a hóra, van kulturális élet a pub crawl-on túl, vannak értelmes délutáni foglalkozások a gyerekeknek, van ételházhozszállitás (nem röhög), vannak normális gyógyszerek stb mert ezek apróságok, tudom jól.)
De persze nem is mi lennénk mi, ha nem lenne legalább ennyi contra érvünk is... Ime:

• Rég jártunk iskolába, nem tudjuk, milyen az oktatás szinvonala élesben. (Az otthoniak véleményére sajnos nem tudok adni, mert a magyarok általános jellemzője a "fikázzunk mindent", ki tudja, valóban milyen az oktatás. (A BKV-t is szidják, hogy ritkán jár, hát ja, mondjuk van mi járjon, számomra a budapesti tömegközlekedés álom kategória, szóval tudva, hogy itt pl választható, hogy törit vagy földrajzot tanul-e a gyerek, lehet, hogy egy jó tanári kar mellett ezerszer szinvonalasabbnak látnám a magyar sulit, mint ezt itt.)
• Rég jártunk orvosnál otthon, nem tudjuk, valóban elment-e már minden jó orvos az országból, ahogy hiresztelik... 
• Az irek roppant befogadóak, barátságosak a felszinen, nagyon tartok az átlagmagyar bunkóságától. A folytonos beszólogatástól, a mindenbe bele ütöm az orrom-tól, a pökhendi butaságtól, a nagyképűségtől, a suttyó szűklátókörűségtől. Félek, hogy rossz példát látnak a gyerekek és otthon belemagyarosodnak az életbe. 
• Szegény Peti angoltudásával mi lesz...? (Palikáról nem beszélve... Ő a semmiért élt izolációban 3-3,5 évig...?)
• Aztán ki tudja, merre visz a világtörténelem? Irország annyira kis elszigetelt porszem, hogy teljesen semleges tud maradni, ráadásul kevesen lakják és hát sziget... Nem nagyon éri meg betámadni. Magyarország viszont ugye egy lángoktól ölelt kis ország, Európa közepén, még véletlenül is megsemmitsithetik, bármennyire is bénán hangzik ez... (Jut eszembe, ha megyünk, ha nem, meg kell kérni a gyerekek ir állampolgárságát, ki tudja, mit hoz a jövő. Jövő héten összeszedem a papirokat, csak el ne felejtsem...)

Hm. Imigyen állunk.