T. még mindig szarul van, egész nap 38-39 között van a láza (bár többször volt 39,5 is), úgyhogy délelőtt nem is mentünk sehova Pajával, itthon dekkoltunk, tudjam hivni a mentőket, ha gond van. Annyira igazságtalannak érzem ezt amúgy az élettől, most komolyan, ha munkahelyem lenne és dolgoznék mi a fene lenne, szabit vennék ki vagy mi?! És egyébként nem is tudom, hogy álljak mellette, annyira el tudja hagyni magát, hogy iszonyú, mondjuk ma jobb volt talán, de agybajt kapok attól, hogy folyton azzal jön, hogy nem veszem túl komolyan ezt a betegséget, nem foglalkozom ezzel eleget és hogy egy pohár vizet nem tud önteni magának. Mégis mi a jóistent kéne csinálnom? Ne mossak, ne teregessek, ne főzzek, ne pakoljam ki-be a mosogatógépet, ne foglalkozzam a két gyerekkel, hogy őt ápolhassam?! De hogy? Hogy ápoljam? Üljek mellette és sajnálkozzam, hogy jaj, jaj? Egyszerűen annyira nem fekszik nekem ez a szerep, hogy borzasztó.
És slusszpoénként Palika úgy döntött, hogy itt az idő, ez a hét pont megfelelő arra, hogy beszüntesse a délutáni alvásait... Ha kijövök tőle, hogy most már aludjon, öt perc múlva ő is kijön, ha benn maradok, vergődik, rugdossa, amit ér, beszélget és próbál kiszökni a szobából. Napok óta 2 órákat szarakodunk, hogy aludjon már és semmi. Ehhez képest fél 10kor alszik el és 8kor kel. Tököm kivan. Más miért tud még 6 évesen is aludni délután? Mi miért szivunk ezzel a kib*szott alvással folyton?
Szóval remek ez az advent, imádom, a hangulat a tetőfokon, T. ha nem alszik, csatlakozik hozzám a Palika fegyelmezésben, aki egész álló nap vonyit valami miatt: vagy azért, mert TV-t akar nézni vagy azért, mert Petivel veszekszik.
Egyetlen örömem Pipi, komolyan, legszivesebben elszöknék vele valamilyen távoli tájra.