A hetünk egyelőre Peti délutáni elfoglaltságairól szólt. Hétfőn 3-ra vittem jógára, vicces volt, azt mondta szeretne járni, €10 per alkalom (plusz ugye a benzinpénz, mert Killesterben van persze), hát jó, kell neki a társaság meg a lazaság. Kedden délután újra a GP-nél jártunk, a szokásos hasfájással, a diagnózis továbbra is szorulás... (Sehova nem küldött tovább, se uh-ra, se röntgenre, se pszichológushoz, azt mondta egy hónapig minden nap hashajtózzuk, majd lesz valami...) Szerdán a Honeyparkba mentünk játszózni (utoljára voltunk asszem, mert egyrészt Palikának nem fekszik a játszó, másrészt nem lehet parkolni sehol, mert kitettek táblákat, hogy kerékbilincselnek, ha nem valakihez jöttél látogatni, hát köszi), hazafelé pedig beugrottunk a Lidl-be. Ma - csütörtökön - megint mozogni vittem Pipit, Dun Laoghaire-be mentünk ilyen labdázós, futkorászós sport órára, ez is tetszett neki, szóval ide is fogunk járni, kell neki a mozgás, nagyon nyüzüge szegény, a csuklója vékonyabb, mint Palikáé...

A délelőttjeink ehhez képest ugyanolyanok, mint voltak, hétfőn ugyan nem voltunk sehol, mert sütöttem-főztem (káposztás pogit sütöttem, jaaaaj, imádom, de oltári macerás elkésziteni, szipp), kedden viszont már nekivágtunk a programoknak, a People's Parkban voltunk Dun Laoghaire-ben, ahol játszóztunk meg sikerült egy iszonyú finom scone-t is ennünk, szerdán a Carysfort játszóra mentünk és sétáltunk egy csomót a parkban, ma meg mivel nagyon fáztam, inkább beltérre mentünk, még hozzá a Trojan Gymnastic Academy-be, ahol jól felhúztam magam, mert utálom azokat a szülőket, akik nem képesek megtanitani a gyerekeiknek az alapvető szabályokat.*  
Hát igy.

* Palikának mindent ki lehet szedni a kezéből, mindenkinek mindent odaad, ha valaki megüti, ő elkezd sirni, szóval totál kis szende a zord külseje ellenére és most amint belépett, odarohant hozzá egy kislány és jól megcsipte. Jó, mondjuk ez előfordul, ezért nem is voltam mérges, mert az anyuka azonnal odaszaladt és jól leszidta a lányát, ez igy oké is, még akkor is, ha Paja ezután a kis incidens után vagy húsz percen keresztül rám tapadt és nem volt hajlandó kimászni a nyakamból, na de amikor ezután végre valahára feláll és elkezd gyűrűzni kicsit és azonnal ott terem egy kisfiú, aki lazán lehúzza a gyűrűkről, az anyja meg ott áll mögötte és csak vigyorog, na hát akkor nagyon tudok undorodni az élettől. Mégis mennyiből tartana ilyenkor rászólni arra kölyökre, hogy héj, most más játszik ott, várd ki a sorod?! (Mint ahogy én tenném és teszem is 100ból 100szor?) Oké, nyilván, Paja is egy anyámasszony katonája, hogy ilyenkor nem rúgja fel a támadót azonnal, de mégis mi az istent csináljak vele, hogy vadabb legyen? Peti ugyanilyen. És vele pont igy szenvedek, szenvedtem, hogy nem védi meg magát. Ezek után egyébként a trambulinnál is összekerültünk ezzel a kedves kis anya-fiú párossal, ott összeütközött a két fiú, véletlen volt, aláirom, de amint összecsattantak, én automatikusan bocsánatot kértem, anyuka meg mit reagált? Igen, semmit az ég világon. A hülye kisfiú rohant tovább, Palika meg vagy 5 percig megint üvöltött természetesen, mert ő a fülét ütötte meg, a kissrác meg nem tudom mijét, de az igazat megvallva nem is érdekel. A lényeg, hogy ilyenkor megint mennyibe kerül bocsánatot kérni, még ha véletlen is volt az ütközés?! Bahhhh, de utálom az ilyen zsirtaplókat, te jó isten, 6 év szülőség után is felhúzom magam az ilyen kis szarokon, de minek, azt nem tudom.