Magyarország április 10 - május 1 - Part 2

Hétfőn tehát Nagyinál ébredtünk és rövid Húsvétozás meg locsolás után (Nagyitól kaptak a fiúk ezt-azt: Palika egy tűzoltós kis puzzle könyvet, egy fürdősót meg egy Bogyó és Babócát kapott, Pipi meg egy Minion-os matricás füzetet, egy fürdősót meg egy összerakható karton markolót, közös ajándékként meg megkapták a nagy Bogyó és Babócás könyvet - tőlünk csak édességeket kaptak idén is, semmi játékot), szóval egy rövidke ünneplés után T. takaritószerekkel és tiszta ágyneműkkel felfegyverkezve lelépett a Balzac utcába, én meg a fiúkkal elmentem a Városligetbe játszóterezni. T. tesója egy porszivót is kölcsönadott, de persze azt is meg kellett szervezni, hogy azt ők kocsival elvigyék a lakásba, majd el is hozzák, mindezt Húsvétkor, hát köszi, hiszen ekkor már cseppet sem biztunk a lakás kiadójában... 10kor amúgy irt egy mail-t (semmi bocs, hogy nem voltam elérhető), hogy küld egy takaritónőt 11re, de lehet tippelni, odaért-e... Segitek: NEM. T. tehát 2ig takaritott a lakásban, mi 1ig voltunk a Ligetben (trambulinoztunk, játszóztunk, sétáltunk kicsit a Hősökön, szelfizgettünk, szagoltuk a Bárányfesztivál illatait, szóval csak a szokásos), majd miután a Nagyinál megebédeltünk, megvártuk Andrisékat (hárman jöttek csak locsolni, ő, Dávid és Anti, T. tesója nem is jött, mondván ő lány), fél órás szenvedés után (Antika sajnos egyre gázabb ahogy nő, most is elkezdte hülyézni Palikát meg orditozott össze-vissza) kb fél 5kor elindultunk a Balzac utcába végre. A konyhában találtunk két tiszta lepedőt meg 3 türcsit (ágyneműt még mindig nem kaptunk hahaha), a "takaritónő" tehát ennyit csinált: leb*szott egy zacskót a konyha egyik székére valamikor 2 után... Este még irtam a lakás kiadójának, hogy köszönhetően annak, hogy ilyen királyok vagyunk és kitakaritottunk, végre beköltöztünk, de innentől nem voltam hajlandó vele kommunikálni, megirtam a lakás review-ját előre, hogy a tulaj egy s*ggfej és ennyi. Az este poénja amúgy az volt még, hogy 5.15kor beléptünk a lakás ajtaján, 5.30kor pedig feljött az alattunk lakó, hogy a férje nagyon beteg, legyünk már olyan jók és csendesen legyünk, mert nagyon zavarja őket a zaj... (Szuper kis inditás, mi? Have fun - they said...)
Kedden délelőtt nem toltuk túl a programot, a közeli Szt István parkba mentünk játszózni. A nagy hajót sajnos elvitték, igy a hintákon és a zipline-on kivül nem nagyon maradt semmi izgi, de a fiúknak igy is megfelelt, nem panaszkodtak egy szóval sem, csak engem evett meg az unalom a homokozó szélén ülve és szana-széjjel fagyva. Mivel ekkora már 12 fokra lehűlt a levegő és a szél is fújt, nem maradtunk sokáig a játszón, elsétáltunk a Donut Library-ba, ahol vettünk egy-egy fánkot és megtizóraiztunk. Mivel a kiszolgáló csaj ismét szörnyen tenyérbe mászó volt (Peti húszszor kérdezte meg, melyik fánk milyen, mi van benne, egyszer sem válaszolt... egy fantázianévből gondolja én ki fogom találni, hogy mi van belül és milyen máz van a fánkon? mégis mennyiből tartott volna válaszolnia egy gyerek kérdésére? vagy egy 6 éves már nem is ember!? ezen kivül kérünk négyen négy fánkot és bazmeg két tányérra teszi. wtf? mondom én, hogy a gyerekeket nem számolta...), na szóval le is tettem a nagy esküt, hogy én többet nem próbálkozom ezzel a hellyel, fos, ahogy van, már 2015-ben sem volt szimpi. Ebédre a szemközti Teca konyhájából hoztunk kaját, ami nem volt rossz, hozta a szokásos szinvonalat. Mivel ebéd után Paja még mindig nem kakkantott (vagy reggel szokott vagy ebéd után és már hétfőn sem volt semmi), kezdtem beparázni, mi lesz, mivel ilyenkor leguggol, próbálkozik, majd sir, hogy nem tud kakilni és ennyiben maradunk... Ha nála egy nap kimarad, már gáz van, mert onnantól már nem mer kakilni, mondván, hogy fájni fog. (És hát persze fáj is, mert minél később kakil, annál keményebb lesz...) A kaki-para ellenére, hogy mozogjunk, délután is kimozdultunk, méghozzá a Bóbita játszótérre, ami kb 15 perc volt gyalog. Itt a játszón kissé elszomorodtam, mert Irországban sehol sincs ilyen eredeti és szép játszótér... Belémhasitott, hogy itthon mennyi kreativ és ügyes ember él és ehhez képest pl az irek mennyire... egyszerűek. Nyilván felesleges általánositani, biztos van sok kreativ ir is (bár szinte minden hires irójuk, költőjük gyűlölte Irországot és előbb-utóbb lelépett innen, szóval úgy tűnik innen szökni kell, ha kicsit is kreativ vagy), de úgy a hétköznapokban elképesztő, mennyivel több eredeti ötletről hallok-olvasok magyar oldalakon, mint iren... Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy egy órányi játszózás után útba ejtve a Spart hazasétáltunk, majd este azon tanakodtunk, mit is kezdjünk Palikával, ha másnapra sem kakil. Ezen a napon amúgy arra ébredtünk, hogy felújitás van valahol a házban, igy valami ütemes fémes dobogás keltett. A gyerekek rettegve kérdezték mi ez, T. meg kapásból odavetette nekik, hogy ez az alattunk lakó Vaspapucsos Néni, aki épp indul fel hozzánk, ha hangoskodnak. Na, ez a név innentől naponta többször szóba került, óriási poénok születtek, ez az egy tuti jó emlékként fog megmaradni erről az otthonlétről.
Szerdán - vagyis másnap - vicces dologra ébredtünk: konkrétan esett a hó. Nagy, kövér pelyhekben. A fiúk teljesen odáig voltak. Palika pl még soha nem látott havat, Peti is kb 3 éve télen, mikor februárban itthon voltunk még Paja születése után... 8-tól kb 10-ig tartott a csoda, onnantól szimpla esőbe csapott át a dolog és hát egész nap zuhogott, sőt, egészen csütörtök estig... Egyébként ha az idő napos is lett volna, akkor sem tudtunk volna menni sehova, mert sajnos fokozódott a kaki gond, Paja már kb fél óránként guggolt le és sirt, hogy nem megy a dolog... (Vasárnap volt utoljára, hétfőn és kedden este kapott Guttalaxot, kedd és szerda reggel pedig Laevolac-ot is. Mindkettőből annyit, ami egy lónak is elég lenne...) A délelőtt tehát kaki-csalogatással telt, Palika kapott két fél kúpot, de mindkettő kijött egy az egyben kb egy-egy óra elteltével. Kaki persze sehol. Olyan 1kor megelégeltem a dolgot, eldöntöttem hát, hogy ha már itthon vagyunk és van rá lehetőség, irány a kórház... A Madarász utcában kezdtünk, mert az volt közelebb, de mint 45 perc várakozás után kiderült, ott semmit sem tudnak kezdeni a dologgal, mert a nővér, aki a beöntéseket szokta végezni nyugdijba ment és nem vettek fel helyette mást... Őőőő.... Egy hentes kinézetű fickó foglalkozott hát velünk, felirt egy bélmozgatót, ami 2-3 nap múlva hat és viszlát, hazaküldött, majd megoldódik a dolog alapon. Hát, nem voltam nyugodt... Ennek ellenére nekivágtunk a Köki-nek, mondván legyen már valami jó is a napban: T. bevásárol a Tescoban, a kölykök meg ugrálnak kicsit a Kackac-ban, hátha az majd beindit valamit... A Klinikáknál járva - mivel Palika megint elkezdett sirni, hogy kakilni kéne, de nem megy - úgy döntöttünk, nem adjuk fel a dolgot, jön a Nagyvárad tér, szépen bemegyünk a Heim Pálba is, hátha ott megoldódik a dolog. És igy is lett. 15 perc alatt sorra kerültünk (nagyon durva! 15 perc! Dublinban még sosem kerültünk orvos elé 3 órán belül, soha) és egy kedves doktornőhöz fogadott, aki mosolygósan, nyugodtan hallgatott minket végig, majd adott Pajának egy kúpot meg egy kis teát és felküldött minket gyalog a 3. emeletre, hogy beinduljanak a dolgok. A kúp és a séta negyed órán belül megtette a hatását, nagy sirások közepette Paja végre-végre kakilt és boldogan mehettünk vissza a doktornőhöz búcsúzkodni. Mint kiderült, a dokinő egy hetet a Heim Pálban, egy hetet Limerick-ben dolgozik, hát ja, kicsi a világ és vannak furcsa életek... Miután ilyen szépen megoldódott a Palikás problémánk, megkönnyebbülten szárnyaltunk vissza a metróhoz a reggel óta ömlő esőben, majd némi Fornettivel feltankolva zúztunk a Köki-be végre. Innentől minden a terv szerint alakult: mig T. Tescozott, mi Kackacoztunk, hogy a gyerekek kiugrálják magukból az egész napi feszkót. Jó későn, fél 7 körül értünk haza, nem volt egy jó nap ez sem... Hazafelé amúgy kettéváltunk, T. és Pipi ugyanis leszálltak a Klinikáknál, mert ott kaptunk T. tesójától három meleg pulcsit - mi ugyanis nem vittünk olyan ruhákat, amik 6-8 fokban elég melegek lettek volna... A fiúknak (meg magamnak is) konkrétan 3-3 hosszú ujjas pólója és 1-1 gatyója volt, ebben nyomultak végig, úgyhogy kb már hánytam az egyhangúságtól, miközben a bőröndben ott lapult vagy 5-6 rövid ujjas, vékony ing, rövidgatyó, szandi... (Tulképp egy egész bőröndöt feleslegesen vittünk full tavaszi cuccokkal...)  
Csütörtökön folytatódott az eső, szintén egész nap ömlött - iszonyú lehangoló volt, bevallom. Az otthonlét felénél tartottunk és a jászberényi állatkertes és a Római Partos napon kivül még nem volt egy jó napunk, amit közösen, vidáman töltöttünk volna... Mintha egy nagy, fekete felleg hömpölygött volna felettünk nonstop, nagyon szorongató volt, tényleg. Mindenesetre hogy javuljon az összkép, erre a napra kimenőt kaptunk: miután a Westendben felvettük a Libriből az online rendelt mesekönyveket (Cidrimókus és Cidrimókus születésnapja), a fiúkat 11 körül leadtuk a Nagyinak és este 6ig szabadok voltunk. A Klinikáknál kezdtünk, T.-nek ugyanis be kellett adnia egy dokinak két cd-t a korábbi MRI-jairól. (A megérkezésünkkor, hétfőn járt ugye a neurológusnál, leadott neki egy cd-t, akkor azt mondta a nő, hogy megnézeti valami nagy nevű radiológussal és jelez, de miután egy hétig nem hallottunk az eredményről, T. kedden már irt neki, hogy hello, most akkor mi van, mire kiderült, hogy a másik két cd is kell, anélkül el sem kezdte az elemezgetést a radiológus... Hát b*zmeg. Hogy erről miért nem szólt, az rejtély...Vesztettünk egy hetet konkrétan...) Na szóval fél 12től fél 1ig ültünk a kórházban, hogy leadhassuk a cd-ket (és becsúsztathassunk egy 20 ezrest a boritékba, hogy a doki ránézzen a felvételekre - számla persze nuku, ez mind zsebre ment!), az alaphangulat tehát megvolt a day out-hoz... Miután a kórháznál végeztünk, elsétáltunk a Corvin Plázába (éljen az eső), megebédeltünk (gyros tál - más nem is nagyon volt), majd 2-ig kolbászoltunk a boltokban, mert más ötletünk nem volt, mégis mit kéne csinálnunk ömlő esőben Pesten. A kolbászolás eredményeképpen kaptam két adidas cipőt: egy feketét és egy piros-feketét, Pipinek meg vettünk egy Fila szandit. (Ez amúgy nagy lett, nyilván.) Miután feltankoltunk cipőkből (és felfedeztük, hogy a Corvin Plaza alján van egy Hervis és egy Decathlon is), nekivágtunk az Arany János utcának (még mindig esőben) és beültünk a Toldi moziba. A Testről és Lélekről-t néztük meg, tetszett, érdekes volt nagyon, bár nem az a világos, jó hangulatú film, az tuti. (És nem csak a vágóhidi jelenetek miatt...) A film után a még mindig szemerkélő esőben hazasétáltunk, hogy letegyük a cipőimet, de útközben még beugrottunk egy cukrászdába, sebtiben ettünk egy-egy sütit, én ittam egy kávét is és loholtunk is tovább, mert ekkor már fél 6 volt és a Nagyihoz 6-ra igérkeztünk a gyerekekért. Kis késéssel, negyed 7 körül értünk a Pöttyös utcához, felkaptuk a kölyköket és siettünk haza, mert T. fél 8ra beszélt meg egy találkát egy volt kollégájával, sietnie kellett hát, hogy odaérjen.
Pénteken délelőtt Pipivel jelenésünk volt a SOTE sebészetén, hogy bemutassuk a kukiját, hogy működik. Viszonylag gyorsan, kb 10 perc várakozás után sorra kerültünk, a dokinő megnézte, hogy már egész jól hátrajön a bőr és abban maradtunk, hogy minden okés, nem kell műteni, hurráéljen. Mivel gyönyörűen sütött a nap először a héten, a Klinikáktól lesétáltunk a Corvin Plázáig, útbaejtve a Grund játszóteret, majd visszavittük a szandit a Deichmann-ba és csak azután metróztunk haza. T. 1 körül elindult találkozni egy volt tanárával, mi pedig a fiúkkal egy rövidke pihi után elsétáltunk a Bóbita játszótérre. Bár a nap sütött, irtó hideg volt, igy homokozás helyett próbáltam a nagy mókuskerék felé terelni a gyerekeket - hálistennek sikerrel. Hazafelé az Ipoly utcán át mentünk, egy spa előtt eladtam Palika egy zenélős játékát, majd húztunk haza, mert fél 5-re a tesómékhoz mentünk, a Szobi utcába. (Még jó, hogy gyalog 15 percre laktunk tőlük.) Elég sokáig maradtunk, ehhez képest a tesóm meg Sebi haza is kisértek minket, mert náluk a fürdés jóval későbbre esik, igy legalább mozgott egy kicsit Sebi is. Húsvétra amúgy kaptunk tőlük egy könyvet (Palkó és Apa) meg egy 3D-s puzzlet is, mindkettő bejött, jó választás volt.
Szombaton délelőtt rábeszéltem a népet, hogy a közeli Szt István Park helyett a Batthyányi-nál lévő Rumini játszótérre menjünk. Újra sirtam egy kört, hogy Irországban bezzeg miért nincsenek ilyen játszók, majd veszekedtem egy sort Petivel, aki a rengeteg játék ellenére nonstop nyaggatott, hogy kergetőzzünk. Bár én még az életben nem láttam szülőket, akik a játszótéren fogócskáznak a gyerekükkel, mindketten futkároztunk vele 10-10 percet, de természetesen ennyi nem volt neki elég, csak mondta, mondta, mondta, hogy dededede, menjünk mégmégmégmég kergetőzni, én meg úgy éreztem, nincs még egy ilyen kifacsaró, erőszakos gyerek a világon... 1,5-2 órát maradtunk a játszón amúgy, 1 körül indultunk haza, majd a Lehel Piacon vettünk ebédet és rohantunk enni, mert utána mentünk Gáborékhoz, vagyis T. volt kollégájáékhoz (akivel csütörtök este kettecskén is találkozott ugye). Gáboréknál két kislány van, egy 5 és egy 2,5 éves, kb 10 perc után már vigan játszottak együtt a gyerekek a gyerekszobában, cukik voltak nagyon. 6ig maradtunk kb, fél 7 volt, mire hazaértünk, pontosabban nekem 7, mert még a Sparba is beszaladtam némi kajáért.
Vasárnap dél körül Anyuék jöttek hozzánk (pont egy héttel ezelőtt találkoztunk), délelőtt igy nem mentünk sehova, csak takaritgattunk. Mi T.-vel 1 körül leléptünk (szabad program), hagytuk, hogy Anyuék unokázzanak, mi meg legalább kettesben lehettünk. Először kisétáltunk a Margit szigetre (kicseszett hideg volt, a hidon azt hittem lefújja a fejem a szél), megállapitottuk, hogy szana-széjjel van túrva, majd visszasétáltunk a Jászaira, ahol felültünk a 2-es villamosra és végigzötyögtünk egészen a Közvágóhidig. (Úgy a Nemzeti után kezdett zúzósabb lenni a közönség, addig egész jó volt.) Mivel a Közvágóhidnál tök hideg süvitett be a villamosajtón (meg nem is volt ott semmi látnivaló), le sem szálltunk, csak visszavillamosoztunk a Ferenciekhez. Ott végigsétáltunk a Váci utcán, egészen a Vörösmarty térig, ahol legyalogoltunk a Duna partig, majd visszacsalinkáztunk a Deákra, ahol az Erzsébet téren végre megpihentünk. Mivel itt szemerkélni kezdett az eső, felkerekedtünk és lesétáltunk az Oktogon át a Jászaiig, ahol beültünk ebédelni a Szerájba, hogy visszapótoljuk a sétával elveszett kalóriákat haha. Hazafelé szerettünk volna valami sütit venni, igy végigsétáltunk a Pozsonyi utcán, de sajnos csak az Édesmindegy meg a Donut Library volt nyitva (meg a Briós, de ott már semmi nem volt), igy kisebb kerülővel (össze-vissza cikáztunk az utcákon, hátha találunk nyitott cukit) értünk haza, újabb kilométereket téve a lábainkba... (Végül a Sommer cukrászdában vettünk pár sütit a Hollán Ernő utcában és igy értünk haza 5 körül.) Mikor beléptünk a lakásba, csodálkozva láttam, hogy a gyerekek meg Anyuék sehol, felhivtam őket - és meghallottam, hogy mindketten otthon hagyták a telefonjaikat! Én olyan mérges lettem hirtelen, hogy el sem tudom mondani. Idegen környéken, két idősödő nagyszülő két örökmozgó-rohangáló gyerekkel kinn kószál a hidegben és nincs náluk telefon.. Sirni tudtam volna az idegtől, annál is inkább, mert ismerem a fiúkat, sokszor az én harmincas energiám is kevés hozzájuk, ha nekilódulnak, nem hogy két nyugdijaskorúé! Végül nem birtam otthon ülni, nekivágtam a Szt István parknak, majd elmentem egészen a Vigszinházig, be-belesve az utcákba, hátha meglátom őket, de semmi, majd T. hivott 3/4 6-kor, hogy hazaértek, minden oké... Otthon megettük a sütiket a nagy ijedtségre, majd Anyuék el is szivárogtak, jöhetett a fürdés-vacsi-alvás kombó.
Folyt. köv.