Glasgow 08.15 - 08. 22 Bazi hosszú - én szóltam

Na tehát:

Palika unja az autókölcsönzést

Keddtől keddig voltunk Glasgow-ban, pont egy hetet. A gépünk odafelé 2kor indult, délelőtt igy még volt időnk bepakolni az utolsó cuccokat, levinni a szemetet, miegymás. Fél 12re rendeltük a ház elé a taxit, délre igy meg is érkeztünk a reptérre, majd csomagleadás, security, 1re szépen odasétáltunk a kapu elé, majd vártunk-vártunk, hogy felszállhassunk a gépre és pontban 2kor elindulhassunk. Nagyon furcsa volt, hogy az út ezúttal összesen egy óra volt, a fiúk nem akartak hinni a fülüknek, hogy épp hogy felszálltunk, 15 perc eltelt és már kezdtünk is ereszkedni, mert megérkeztünk... (Na tessék, még egy pozitivum, Skóciából nyilván egy órával rövidebb lenne a hazarepülés...) A csomagok felvétele után az autókölcsönzőhöz vettük az irányt, ahol mikor közölték, hogy a gyerekülésre sajnos még várni kell (?), úgy döntöttünk, toll a fülükbe, a heti £70-os kölcsönzési dij helyett inkább veszünk egy új ülést a 10 percre lévő Argosban £30-ért és majd valahogy hazavisszük nyaralás után... Igy is tettünk, Palikát beültettük a bőröndünk mélyén lapuló egyes számú gyerekülésbe, Petit szépen bekötöttük hátul és elkacsáztunk az Argoshoz. (10 perc sem volt, hála a Glasgow-t körülölelő szuper közlekedési hálózatnak.) Miután megvettük az első kezünkbe akadó autósülést, kb negyed órányi kocsikázással elértük a szállásunkat, amit airbnb-n keresztül foglaltunk le még talán május végén. 5 perc várakozás után jött is a tulaj, átadta a kulcsokat és adieu, miénk volt a világ. (A skót akcentus valóban nagyon vicces egyébként, iszonyú nehéz megérteni, ezt Peti is megjegyezte, mikor elment a fickó, mondván kedves bácsi volt, kár, hogy egy szavát sem értettem.) Ezután tehát lepakoltunk, kipakoltunk a lakásban (ami mellesleg végre tökéletesen tiszta volt - kellett már ez a tavaszi szörnyű airbnb élményünk után), majd mivel már éhen akartunk halni, átugrottunk az 5 percre lévő Lidl-be bevásárolni, ahol megdöbbenve láttuk, hogy mekkora a péksüti választék (volt pl zsömle, aaaaah, végig azt ettük, itt úgysincs ilyesmi és volt isteni fahéjas bun is, 30 pennyért haha) és hogy milyen olcsó minden. Mire hazaértünk, már vacsoraidő volt, úgyhogy egy gyors kajálás után már jött is az esti rutin majd fekvésalvás.

Szerdán belecsaptunk a lecsóba, a
Summerlee Heritage Park-ba mentünk, ami kb 20 perces autóútra volt a szállásunktól. Baromi hideg volt egyébként, fújt a szél is és sajnos odaérkezésünk után kb fél órával elkezdett ömleni az eső is... Ebben a fél órában arra volt időnk, hogy megnéztük a kinti mozdonyt, elsétáltunk a játszótérre, ahol a fiúk ezerszer lecsúsztak a zipline-on, majd megnéztük a kis hajót is belülről, igaz, ekkor már erősen szemerkélt. Mivel egész napos esőt jósoltak, igyekeztünk jópofát vágni a dologhoz és úgy tenni, mintha jó idő lenne, úgyogy felpattantunk a kis villamosra és elzötyögtünk a park végéig, ahol találtunk egy kis skanzent, vagyis pár berendezett szobát, amiből megtudhattuk, hogy éltek a bányászok az 1800-as évektől 1990-ig. Miután végignéztük a szobákat (az utolsóban Palika nagy rémületére ült egy néni, aki mesélt nekünk arról, hogy éltek itt a bányászok a kezdetek kezdetén (röviden és tömören: szarul)), átsétáltunk a bányához és lementünk a mélybe. Nem mondom, hogy ez túl jó ötlet volt, mert Paja bizony eléggé fosott a vaksötétben, felvenni viszont tilos volt, de hálistennek nem volt túl hosszú a túra, kb 20 percet töltöttünk lenn, szóval nem pánikolt be vagy ilyesmi, de azért látszott rajta, hogy megkönnyebbült, mikor végre újra a felszinen voltunk. A bánya után visszavillamosoztunk a fő épülethez, ahol egy iszonyú nagy kiállitás várt, tele óriási gépezetekkel. Úgy 2 órán át sétáltunk, nézelődtünk benn (az emeleten volt egy retró kiállitás is, az 1980-as évekről (!), hiába no, öregek vagyunk már rettentőre), majd mivel ekkor már 3 óra körül járt az idő, kezdtünk megéhezni, úgyhogy hazaindultunk. A durva, hogy ez az óriási múzeum ingyenes volt, összesen a villamosért és a bányáért kellett fizetnünk valami minimális összeget, tehát olyan 6-8 fontból megvolt az egész napunk, hiszen bőven volt annyi látnivaló, hogy akár reggeltől-estig is maradhattunk volna. (Maga a játszótér is szuper volt egyébként, ott is eltölthettünk volna minimum egy-két órát, ha az eső köp bele a levesünkbe és hát andaloghattunk volna a csatorna mentén is vidáman egy ideig, ha épp nem zuhog...) Na de a lényeg a lényeg: 3 körül indultunk tehát haza, otthon ebédeltünk, majd mivel még elég korainak itéltük az időt, elszaladtunk a Dealzbe (kellett vennünk egy mop-ot meg egy lapátot, mert ezek nem voltak - az egyébként szuperül felszerelt - lakásban) és a Tescoba is. Utóbbiban a fiúk jót tombiztak, mert ekkora Tescot ritkán látnak, volt játékosztály és ruházati osztály is és kb kétszer akkora volt, mint a legnagyobb dublini Tesco, ami Clare Hall-ban van és eddig egyszer jártam benne haha, még Pipi születése előtt.

Csütörtökön kisebb programváltozást eszközöltünk, mert a vártnál jobb idő lett. Elvileg Edinburgh-be mentünk volna és a fő program a World of Illusions kiállitás lett volna, de mivel az első megállónknál túl szép volt az idő, módositottunk kicsit. Szóval a Craigmillar Castle-nél kezdtünk, amit bejártunk töviről-hegyire, Peti irányitása alatt. (Ergo kihagytunk egy csomó mindent, de legalább mérgezett egérként járkáltunk össze-vissza.) Itt még erősen fújt a szél, mint az Palika hajáról is látszik, de később ez a szél valahogy elhalt. A kastély után elmentünk Edinburgh egyik legszebb tengerpartjára, a Portobello beach-re. Váltóruhát sajnos nem vittünk, igy nem igazán tudtak pancsolni a fiúk, de azért egy fél órácskát tengereztek, rohangáltak, fröcsköltek, mi meg ámuldoztunk, milyen gyönyörű a part, a homok selymes, amig a szem ellát, a tenger kék, sekély és jéghideg persze. Rengetegen voltak amúgy a parton, utólag döbbentünk rá, mekkora mázli, hogy seccperc alatt találtunk parkolót kb 300 méterre a parttól, amikor már visszafelé sétáltunk és láttuk, hogy egy tűt nem lehet leejteni a környező utcákban. Mivel a parton nem találtunk szimpatikus kajáldát (csak fagyizókat láttunk), beirtuk a gps-be, hol van a legközelebbi Meki és szégyen, nem szégyen, ott ebédeltünk. 3 körül indultunk haza (Glasgow Edinburgh-től olyan 50 perc kocsival), majd miután sopánkodtunk kicsit T-vel, hogy de kár, hogy nem tudunk megállni valahol a belvárosban és andalogni kicsit a folyóparton, búcsút intettünk Skócia legszebb városának. (Azt terveztük egyébként, hogy a héten még visszatérünk egy esős napon a központba, de végül nem úgy jött ki a lépés.) Hazafelé - mivel a játszótér kimaradt - megálltunk a Polkemmet Country Parkban, ami egy szuper nagy park egy még szuperebb játszóval, de nem maradtunk sokáig, mert az eső ekkor már beindult és T. is kezdte unni a banánt rendesen. Mielőtt hazaértünk volna, utolsó "programként" beugrottam vásárolni a Lidl-be, a fiúk oda már be sem jöttek, inkább maradtak a kocsiban és próbálgatták az automata beállást, ami persze abszolút nem működött haha.                   

Pénteken sajnos egész napos esőt jósoltak, igy beltéri programokat terveztem csak. (És milyen jól tettem, tényleg szinte egész nap esett.) Mondjuk Glasgow dicséretére legyen mondva, tudtam mit tervezni, nem kellett egy játszóházban töltenünk a napot, sőt. A Glenlee hajón kezdtünk, ami egy ingyenesen végigjárható, teljesen interaktiv múzeumhajó a folyó partján. Több szintes, izgalmas, mi kell még. Roppantul élveztük mind a négyen, tényleg hibátlan élmény volt. Mivel jó hosszasan voltunk, meg is éheztünk, igy 11 óra körül tizóraiztunk is valamelyik szinten, mert nyilván egy kis kávézó is volt a hajón. Mi T-vel teáztunk, kávéztunk, a fiúk kaptak egy-egy scone-t, én pedig egy kávés sütit, ami háááát, isteni volt, komolyan és mindez 10 font volt, egy hajó hasában, jó, mi? A hajó után átsétáltunk egy másik ingyenes helyre, még hozzá a Riverside Museum-ba, ami szintén tök jó kis élmény volt és ahol szintén elbolyongtunk vagy 2,5-3 órát és nem kényszerből, hanem mert valóban rengeteg volt az izgalmas látnivaló... A két múzeum után, bár éhesek voltunk, találomra beütöttünk egy utcanevet a gps-be, hogy megnézzük végre Glasgow belvárosát, úgyhogy ezen a napon volt szerencsénk bemenni a glasgow-i székesegyházba is, mert a templomtól kb 200 méterre csodák-csodájára találtunk egy szem parkolóhelyet és mivel épp nem esett az eső, szépen oda tudtunk sétálni a székesegyházhoz. Miután megnéztük a templomot, még messziről a Necropolist is megbámultuk, de innen már rohanva kellett távoznunk, az eső ugyanis keményen rázenditett, mi meg okos módon ugye a csomagtartóban hagytuk az esernyőket, szóval loholhattunk, hogy ne ázzunk teljesen el... Hazafelé még Tescoztunk egyet, majd jó soká, 6 körül végre ebédeltünk és ennyi volt a nap.

A szombat - bár nagy reményeket fűztünk hozzá, mert erre a napra nem irtak esőt - sajnos nem sikerült olyan jól, pedig pontról-pontra megterveztem mindent. A Leadhills Wanlockhead Railway-nél kezdtünk, mert cukinak tűnt és jó értékelést kapott a tripadvisoron, ehhez képest minket túlságosan nem nyűgözött le, ugyanis mikor megérkeztünk az állomásra és kiszálltunk, frankón látszott a lehelletünk. A fiúk hosszú ujjas póló - vékony pulcsi - vastag pulcsi - bélelt széldzsekiben vacogtak az első pillanattól kezdve (megnéztük, real feel-ként 4 fokot irt ki a telefon!) és amikor megjött a kisvonat, slusszpoénként az eső is rákezdett, szóval ott álltunk a megfagyás határán, miközben kis hegyes tűszerű eső verte az arcunkat... A legrosszabb az volt, hogy a vonatnak nem voltak ablakai, vagyis pont az, hogy voltak, de nem lehetett őket felhúzni, igy szó szerint ültünk a fapadokon és imádkoztunk, hogy érjünk már oda, ahova megyünk, majd jöjjünk vissza minél gyorsabban, mert ezt nem lehet kibirni. Palika konkrétan végig úgy nézett ki, mint a fenti jobb oldai képen, próbálta minél kisebbre húzni magát és még csak ki sem volt hajlandó nézni az ablakon. Utólag vicces, akkor mondjuk nem röhögtem. Az út kb 20 perc volt, de a végállomáson nem volt ám semmi, csak egy szar kis fatábla és hello. 2 percig álltunk és indultunk is vissza hálistennek, na ez mondjuk nem volt egy jó élmény... Hogy felviduljunk, beirtuk a gps-be a Carmichael Estate-et, ami szintén nem kapott rossz értékeléseket, gondoltuk odamegyünk, iszunk egy jó forró teát, eszünk egy finom sütit a nagy ijedtségre és megvan mentve a nap... Hát ja. Kiszállva már láttuk, hogy eléggé le van pukkanva a hely, a játszótér két hinta volt egy gazos mezőcskén, de reméltük, hogy a teázó jobb lesz. Jobb is lett, viszont hely az nem volt egy szál sem. Ha nagyon akartuk volna, le tudtunk volna ülni három székre négyen, de mivel megnéztük a sütiket és alig volt valami (egy darab carrot cake, két rocky road, scone egy sem pl) mondtuk, hogy oké, ennyit erről, igy jártunk, itt mi bizony ma nem eszünk. Ha már ott voltunk, végigszaladtunk a Wax múzeumon (a gyerekek mondjuk fostak tőle), de az sem volt egy nagy szám sajnos, szóval nem is vesztegettük sokáig az időnket, indultunk tovább. Következő célunk - mivel 5 percig esett, 5 percig sütött a nap - a fedett Amazonia volt, egy kis állatkert csupa egzotikus állattal. Félúton Palika kijelentette, hogy neki kakilnia kell és ha ő ezt kijelenti, mindenki haptákba vágja magát, nehogy beszoruljon, úgyhogy igy tettünk ezúttal is, T. villámgyorsan keresett egy kis elhagyatott utcát, befarolt, én előkaptam a bilit (!) a csomagtartóból, Palika pedig vigan kakkantott a kocsi hátuljánál - még szerencse, hogy épp nem esett... A kis közjáték után nagy nehezen megtaláltuk Amazoniát (T. vagy háromszor rossz helyen hajtott ki egy óriási körforgalomból) és kezdődhetett a buli. Mivel "simogatós" jegyet vettünk, kicsit megnyúlt az arcunk, mikor kiderült, hogy fél 5kor kezdődik a legközelebbi tapizás (3 óra volt, a hely pedig olyan kicsi, hogy 3.15-re mindent láttunk már), de végül nagy nehezen elhúztuk az időt és természetesen maradtunk fél 5ig, a fő attrakcióig, mert Paja teljesen ráizgult, hogy ő pókot akar simogatni... (Igy is lett végül, csak mondom.) A handling session kb fél óra volt, ezalatt három egzotikus állatkát fogdoshattunk meg, egy gekkot (Pipinek ez tetszett legjobban), egy kigyót (nekem ez) és egy tarantulát (Palikának meg ez). (A fogdosás mondjuk túlzás, a gekkot meg lehetett fogni a tenyerünkben, az oké, de a kigyót nem mertem már odaadni a fiúknak, mert nehéz volt, ők csak simogatták, mig én fogtam, a pók pedig mindenkinek csak átmászott a kézfején, az is elég nagy élmény volt... (Főleg mert iszonyú könnyű volt az egész!)) Mivel ugye megvártuk ezt az interaktiv részt, jó későn, negyed 6kor indultunk haza, volt 3/4 6, mire hazaértünk, utána bolt, szóval lényeg a lényeg, hosszú volt a nap rettentőre és hát ahogy irtam, nem is ment zökkenőmentesen sajnos...

Vasárnap hálistennek újra jó napunk volt és kivételesen az időjárás is nagyon szuper volt. A Doune Castle-nál kezdtünk, ami a Gyaloggaloppból lehet ismerős. A vár maga sajnos elég kicsi, egész hamar végeztünk, pedig most nem is Peti vezetett haha, de mivel volt utána is programunk, nem is bántuk, hogy nem töltöttük ott az egész délelőttöt. A kastélytól egy vizeséshez mentünk, a Bracklinn Falls-hoz. Sajnos mivel ir módra nem volt túl jól kitáblázva, melyik parkolóba kell mennünk, kicsit kóvályogtunk, de végül meglett a megfelelő hely, ahonnan olyan fél órás könnyű sétával el is jutottunk a vizesésig, ami nagyon szép volt, szóval abszolút megérte betenni a programok közé... A vizeséstől Callander felé vettük az irányt, megcéloztuk tehát a Lock Lomond-ot. Mivel T. felfedezte, hogy útba esik egy magyarok által üzemeltetett étterem, a Brig O'Turk, beugrottunk, hátha tudunk ebédelni, de mivel sajnos csak kinn volt hely és lógott az eső lába, úgy döntöttünk, lemondunk a rántott húsról és a hortobágyi húsos palacsintáról, inkább csak sütizünk egyet és sietünk is tovább, nehogy elázzunk, mig várjuk, hogy megsüljön az ebéd. Igy is lett: miután ettünk egy-egy sütit és teáztunk egyet, újra kocsiba ültünk tehát és mentünk is a következő - és egyben utolsó - úticélunkhoz: a Bolloch Castle Country Park-hoz, ami közvetlenül a tó partján fekszik és - szokás szerint - gyönyörű. Mig odaértünk, megálltunk itt-ott, hogy készitsünk pár fotót, de a gyerekek persze nem szálltak ki, csak T. vagy én és 1-2 perc után indultunk is tovább, mert a fő cél ugye a park volt és a játszótér, nem holmi uncsi tavacskák. Végül 3 körül érkeztünk meg a parkba, ahol kicsit tököltünk, mégis hol lehet a játszótér, de végül meglett, a tó partján, úgyhogy a fiúk lerohantak a meredek domboldalon és kezdődhetett is a móka. Mint eddig mindegyik játszó, ez a játszótér is szuper volt, legalább egy óráig elszórakoztak a gyerekek. Mivel T. ekkor már igen unta a dolgokat, fél 5 körül összeszedtük magunkat, megnéztük közelebbről a tavat, majd visszaküzdöttük magunkat a domboldalon és indultunk is haza, számunkra sajnos ennyi volt a Skót Tavak Világa. (Igy is egész sokat kihoztunk belőle úgy érzem.)
Hétfőn, az utolsó napunkon nem akartunk olyan aktivak lenni, mint vasárnap, ezért csak egy programot terveztem be: a Calderglen Country Park-ot. Lazán, 10 körül indultunk és bár a fiúk már messziről látták a játszóteret, az állatkertben kezdtünk, mert hogy az is volt a parkban... (4-en kevesebb, mint 4 fontot fizettünk a belépőkért, csak mondom.) A belső részen kezdtünk, ami olyasmi volt, mint az Amazonia, majd körbejártuk a külső részen lévő ketreceket is, ahol madarak, kis majmok, ilyesmik voltak, szóval azért nem elefánt meg zsiráf persze. Kb egy órát töltöttünk az állatok között, majd mentünk tovább a játszótérre, ami eskü a legjobb volt, ahol valaha voltunk. Nagy területen, rengeteg izgalmas játék, a fiúkat alig lehetett hazarángatni2 óra múlva... Mivel még nem vettünk semmi szuvenirt, T. rábeszélt, hogy hazafelé menjünk be a központba és szerezzünk pár hűtőmágnest - és igy is tettünk. Sajnos ez az élmény nem volt tökéletes, Glasgow belvárosa ugyanis iszonyú: koszos, büdös és tele van lepukkadt emberekkel. (Arról nem beszélve, hogy vagy 20 percet keringtünk, mire találtunk parkolóhelyet.) Na de a lényeg a lényeg, aranyáron szereztünk magunknak egy hűtőmágnest meg egy Nessie-t (haha) és húztunk is haza azonnal pakolni, másnap ugyanis már repültünk haza.

Keddre nyilvánvalóan már nem terveztünk semmit: a gép 15.25kor indult haza, előtte már csak pakolásztunk, elugrottunk a Tesco-ba és ennyi. Dél körül elindultunk a reptérre leadni a kocsit, minden simán ment, szinte karikacsapás-szerűen, túl szép, hogy igaz legyen módon... Visszavittük a kocsit, feladtuk a bőröndöket, felsétáltunk a security-hez, átmentünk rajta, majd vártuk, hogy kiirják a kapunk számát. És csak vártuk, vártuk. Nem irták ki. Helyette megjelent a delayed felirat, mi pedig letepedtünk, ettünk egy-egy szendvicset, barchobáztunk, próbáltuk húzni az időt, hiszen a gépet 17.30-ra irták ki. Nagy nehezen eljött fél 6, odasétálhatunk hát végre a kapuhoz - és elhűlve láttuk, hogy egy Aerlingus gép indul nemsokára Dublinba... Megfordult velünk a világ, mégis mi az isten van most, hiszen nekünk Ryanairrel kéne hazamennünk. Odarohantunk a nagy táblákhoz és bajsejtésünk beigazolódott: elnéztük a járatot, a mi Ryanair gépünk pontosan felszállt 15.25-kor, mi pedig a 15.15-ös Aerlingus gépet vártuk, ami valóban késett. Ott voltunk tehát fél 6kor Glasgow-ban, a gépet lekésve és csak pislogtunk, hogy ilyenkor mégis mi van. (Az volt amúgy a baj, hogy a két gép elvileg 10 perc különbséggel indult és a táblán nem az volt ám kiirva, hogy Dublin - Ryanair - 15.25 és Dublin - Aerlingus - 15.15, hanem csak a járatszámok, nekünk meg fogalmunk sem volt, mi a járatunk száma és azt sem tudtuk, hogy két gép indul egymás után, szóval mikor láttuk, hogy Dublin delayed, azonnal feltételeztük, hogy az a mi gépünk és eszünkbe sem jutott csekkolni a járatszámot és hogy van-e másik dublini gép...) Na de visszatérve a történethez: ahogy rohantunk vissza a check-in pultokhoz, Peti tök véletlenül felfedezte az egyik szalagon, hogy jééé, ott jönnek a csomagjaink. Ezt először el sem hittük, mert úgy gondoltuk, a bőröndjeink már vidáman Dublinban vannak, de tényleg, a mi csomagjaink keringtek a szalagon, szóval jó lett, hogy észrevette, az lett volna még poén, ha mi nagy nehezen hazajutunk, a bőröndök meg Glasgow-ban maradnak... Na tehát miután realizáltuk a helyzetünket, elmentünk a Ryanair pulthoz, ahol kideritették, hogy a következő, 9.30as gépre át tudnak minket tenni 100 fontért per fő... (Oda-vissza €190 volt a 4 jegy, csak mondom...) Gyorsan rákerestünk, Aerlingus gép van-e még és hálistennek volt, korábban, 20.15kor és "olcsóbban" is, 330 fontért... Mit volt mit tenni hát, megvettük a hazajegyeket még egyszer és leültünk újra, hiszen a gépig még mindig volt 2 óránk. (Dél körül indultunk el a szállásról ugye, cseppet sem untuk már a banánt.) Végül 7 körül becsekkoltuk a csomagokat újra, átsétáltunk a security-n újra és negyed 9kor végre felszállhattunk a gépre - ami egy kisgép volt, nem az az igazi, megszokott, hanem ilyen helyi járat, szóval hazaúton úgy rázott, hogy Peti és T. majdnem kidobta a taccsot. A lakásba fél 11 körül értünk, teljesen-totálisan kidögölve, szóval ekkor már csak egy gyors fürdés jött és zuhantunk is be az ágyba, ennyi volt az idei közös nyaralásunk megbolonditva egy kis késéssel.
És pár random kép még:

Szuvenirbolt

Csűrcsavarintót néznek

... a kisgép