Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 2

Szombat reggel a fiúkat elvittük Nagyival együtt egy szabadulószobába (régóta szerették volna megnézni, milyen egy ilyen hely, ez olyan kis kedves gyerekes volt, még Palikának is bejött), mi meg nekivágtunk Esztergomnak. Előtte sokat filóztunk, merre induljunk, mit csináljunk kettesben, végül Esztergomra esett a választás, mondván a többi kinézett helyet a gyerekek jobban élveznék. Az idő elég ramaty volt amúgy, nem volt hideg, de folyamatosan lógott az eső lába és hát azért elkelt rajtam egy vékony kardigán is, szóval nem volt kánikula. Esztergomba érve egy kis barátságtalan pékségben kezdtünk (azért mentük oda, mert ők legalább árultak előrecsomagolt gm cuccokat), ittunk egy teát meg egy kávét (mondjuk T. kérek egy teát kérésénél vágták a pofákat rendesen haha, utólag esett le, hogy ez Magyarország, itt nincs az a nagy teamánia, hogy ha a szembejövőtől kérsz egy teát, az is mosolyogva nyújt át egy csészényit, de végül megoldották, kapott egy pohár forró vizet meg egy ősrégi gyümölcstea filtert (fekete teát szeretett volna, de az persze nem volt)) meg ettünk egy-egy sütit (nekem volt előrecsomagolt kókuszkocka, hurrá) és sietve kioldalogtunk, mert nem volt egy szimpi hely sajnos. Reggeli után elmentünk a Bazilikához. Először körbejártuk az épp felújitás alatt álló épületet, készitettünk pár szép fotót, majd vettünk két kombinált jegyet és tetőtől-talpig végignéztük a Székesegyházat. A talptól-tetőig mondjuk jobb kifejezés: az altemplomnál kezdtünk ugyanis és onnan mentünk felfelé, kincstár, bazilika, kupola. Felmászni a kupolába nem volt egyszerű dolog (hálát adtunk az égnek, hogy nem hoztuk el Pált), de a kilátás gyönyörű volt, még úgy is, hogy durva felhők gyülekeztek mindenhol. A kupola után lesétáltunk, filóztunk kicsit, bemenjünk-e a Várba is, de mivel nem akartam túltolni T.-t, nagy kegyesen lemondtam a Várról, amit utólag azért bevallom, kicsit sajnálok. Mivel ekkor már délután volt, agyaltunk kicsit, ebédeljünk-e valahol vagy mi legyen, végül leautóztunk a Dunapartra, sétáltunk kicsit (az első partnál nem lehetett lemenni a vizig, a második állomásunkon már igen), majd elindultunk haza. Már Pest közelében betértünk egy Lidl-be venni valamit enni, mert már kezdtünk éhen halni és legnagyobb örömömre felfedeztem, hogy a Lidl-ben megjelent a gm kalács és kis sós teasütemény. Utóbbi valami isteni, mikor először megkóstoltam, azt hittem elsirom magam: az az igazi, békebeli vendégváró sajtos ize volt, amit már gyerekkoromban is imádtam és utoljára talán 8 évesen kaptam, mert túl drága volt mindig haha. Úgy 4-5 magasságában értünk haza, ekkor megebédeltünk, majd este még elautóztunk a soroksári Auchan-ba ezért-azért. Baromi rég voltunk hipermarketben (Irországban nincs ilyesmi), úgyhogy mikor megláttam, mekkora, majd' elájultam... Eszméletlen, mekkora volt a választék és az is durva, hogy elszoktunk már ettől. Mikor otthon éltünk, totál természetes volt, hogy minden van, sőt, mindenből ezerféle van, most konkrétan elkezdtem fotózni a boltban, mert nem akartam hinni a szememnek. Vagy 100 méteren keresztül csak gyümölcslé, barackléből vagy húszféle, hihetetlen. Miután kibámészkodtuk és kiámuldoztuk magunkat vagy tiz zacskóval megpakolva hazaautóztunk a naplementében. 

Vasárnap családi programunk volt: Gárdonyba mentünk a Rönkvárhoz ötösben. Ekkor még mindig nem volt iszonyú meleg, de azért bőven jobb volt az idő, mint bármikor Irországban. A várnál rengetegen voltak, voltunk már mi is párszor, de eddig ez volt a csúcs. Az animátor srácok rettentő unottan osztogatták a feladatlapokat, semmi mosoly, semmi extra szó, itt a papir, húzassálfőzessél. A fiúk ettől függetlenül rettentőre élvezték a rohangálást, imádták a rengeteg kis lyukat, az itt megyek be - ott jövök ki játékot, szóval alapvetően jól éreztük magunkat a meglehetősen hideg fogadtatás ellenére is. (Én mondjuk kicsit paráztam az egymást után felvett összeizzadt sisakoktól, de túléltük a dolgot. Nagyon durva amúgy, hogy több hónapnyi szigorú fegyelem után lecsöppentünk Magyarországra, ahol láthatóan mindenki leszarta ezt a virus dolgot, ezeket a sisakokat pl szerintem soha senki nem fertőtlenitette, az hétszentség... Na de mi irthat ki egy népet, aki hónapokig egy eldobhatós maszkot használ?) Miután - Palika kivételével - mindenki megunta a rönkvárazást, ettünk egy-egy szendvicset és elautóztunk a partra, hogy megnézzük a Velencei tavat közelről is. Mivel a lábunkat nem tudtuk belelógatni a vizbe (valami bicikliút mellett kötöttünk ki), nem maradtunk sokáig, mentünk is a következő állomásra, a kilátóhoz. A kilátónál - elfoglalva az utolsó parkolóhelyet - sikeresen megálltunk és felsétáltunk megnézni a tavat felülnézetből is. (500 Ft / fő mondjuk szerintem kicsit meredek volt (nincs se családi jegy, se gyerekjegy, mint ahogy a Rönkvárnál se volt kisérőjegy mondjuk, pedig mi nem játszóztunk a kazamatákban), de igy jártunk.) A kilátás szép volt, de mivel csöpögni kezdett, nem maradtunk sokáig, pár perc után indultunk is lefelé - épp időben, mert mire beültünk a kocsiba, elkezdett szakadni az eső. A hazaút eseménytelenül telt, 6 körül otthon is voltunk, vacsora, fürdés, pakolás, másnap ugyanis mentünk Balatonkenesére yaaaay.

Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 1

Hát bevallom, idén a repülő felszállásáig nem voltam biztos benne, hogy hazajutunk. A részleteket majd másik posztban irom le, ide csak a fun part jön, úgy döntöttem. 

Szóval július 13-án 19.55-kor hosszas-hosszas küzdelem után elhagytuk Irországot. A reptér riasztóan csendes volt, mindenki maszkot viselt és két méterenként figyelt egy-egy kézfertőtlenitő. A gép természetesen fullon volt (hálistennek főleg magyarokkal, másoktól hallottam rémsztorikat a 90%-ban román utasokkal teli járatokról, akik direkt nem vettek fel maszkot vagy ha igen, hát rendeltek egy dobozos kólát az út elején és azt iszogatták végig, nehogy használni is kelljen azt a k* maszkot), egy tűt nem lehetett leejteni, de mivel a legutolsó sorban ültünk, nem zavart a tömegnyomor, elsőként szálltunk le és mögöttünk nem lihegett senki, hurrá. 

Budapesten pár perccel éjfél után szálltunk le és először a maszk miatt sajnos nem éreztem azt a tipikus Magyarország illatot, de amint ez eszembe jutott, letéptem a fejemről a cuccot és könnyes szemmel szivtam be azt a drága illatot, amit szerintem az, aki otthon él, észre sem vesz már, annyira természetes a megléte, pedig jézusom, dehogy természetes az, Irországnak például abszolút más: Magyarország szaga édeskés, meleg és száraz (utólag döbbentem rá, hogy talán akácszag ez?), Irország illata pedig sós, nedves, eső- és tengerszag. (Hasonlóképp egy magyar bolt szaga is teljesen más, mint egy iré (meg gondolom bármilyen más országé).)

Na szóval leszállás után félénken üdvözöltük egymást Anyuékkal - nem tudtam, mit gondolnak arról, hogy hazajövünk, de igazság szerint ha azt mondják, hogy ne jöjjünk, akkor is hazajöttünk volna, mert esküszöm, ha nem jutottunk volna haza, én rövid időn belül elmeosztályon végeztem volna. (Hetente többször sirtam, semmi, de semmi értelmét nem láttam semminek, reggelente alig tudtam kikászálódni az ágyból és rendszeresen csak úgy, a semmiből elkezdtem könnyezni, nagyon gáz volt.) Hazaérve azonnal bevetettük magunkat a fürdőszobába, mindenki alaposan megfürdött, hajat is mostunk, a ruháinkat azonnal bedobtuk a mosógépbe, majd egy gyors vacsora után lefeküdtünk - úgy fél 2-kor... 

Az otthonlétünk első etapja hétfő éjjeltől péntekig tartott: ekkor én a gyerekekkel Anyuéknál voltam, T. pedig Nagyinál. Bevallom, nem sok mindent csináltunk ezalatt a pár nap alatt, élveztük, hogy végre otthon vagyunk, melegben, Anyuék mellett és óriási szabadságban. Irországból úgy jöttünk el, hogy nem volt olyan alkalom, hogy ne kelljen sorban állni a boltok előtt, hogy az emberek közel jöttek volna hozzánk, hogy be tudtunk volna ülni sütizni vagy kávézni valahova, hogy bármit tudtunk volna csinálni beltéren, egyszóval, hogy bármilyen normalitás lett volna az életünkben. Magyarországra érve, mintha mindez eltűnt volna, azon kivül, hogy névleg, poénból fel kellett venni a maszkot a boltokban (azt is hülyén, orr kilóg, nyilván), nulla jelét éreztük annak, hogy itt valamiféle világjárvány ólálkodik körülöttünk.   

Szóval kedd délelőtt úgy - ahogy kipakoltam, majd elugrottunk a Forgách utcába locsolni meg macskát nézni. (Apu odaédesgetett valami kóbor macsekot - az egyik hátsó lábának a vége hiányzik...) Délután bementünk fagyizni a központba és ha már ott jártunk, hipphopp levágattuk a fiúk haját, hálistennek 30 percet kellett csak várnunk. (A fodrásznő elég unott és kedvetlen volt, forgatta a szemét, hogy lehet ekkora hajuk a fiúknak, bele sem kezdtem neki magyarázni, hogy képzelje, van ország, ahol március óta nem nyithattak ki a fodrászok, de mivel 3600 Ft-ért egy gyerek haját nem nyirták volna le Dublinban, itt meg ennyi volt a kettő haha, elviseltem a bunkóságát, hát istenem, Magyarországon vagyunk, tudom, hogy ez itt belefér. (Nem mintha bárkinek bármi köze lenne hozzá, mekkora a gyerekeim haja.))  

Szerdán a fiúk megint Forgachoztak, én meg elmentem kicsit vásárolni biciklivel: DM, Aldi. Délután játszóztunk kicsit a fiúkkal a Kresz pályás játszón és ennyi volt a nap. A másnapi program szintén ilyesmi volt, Petivel beugrottunk az Aldiba, egy cukrászdába és a könyvtárba is, mert gondoltam jobb, ha ő választ magának magyar nyelvű könyvet, nem én... Délután még kicsit játszóztunk és hello. Pénteken T. bérelt egy kocsit (román rendszámmal haha, igy sikerült) és azzal jött értünk úgy 1 körül. Együtt ebédeltünk, majd 5 körül elindultunk Nagyihoz mind a négyen. Odafelé megálltunk a Market Central-ban Vecsésnél és kb 15 perc alatt lőttem a gyerekeknek egy-egy szandit, mert a tavalyit persze full kinőtték.   

Ennyi volt a bevezetésünk a magyar életbe, a gáz, hogy már ekkor sirt a szám, hogy már "csak" 5 hét és mehetünk is vissza a bús, hideg, totálisan bezárt Irországba, pedig ekkor még durván sok idő volt előttünk...