Szombat reggel a fiúkat elvittük Nagyival együtt egy szabadulószobába (régóta szerették volna megnézni, milyen egy ilyen hely, ez olyan kis kedves gyerekes volt, még Palikának is bejött), mi meg nekivágtunk Esztergomnak. Előtte sokat filóztunk, merre induljunk, mit csináljunk kettesben, végül Esztergomra esett a választás, mondván a többi kinézett helyet a gyerekek jobban élveznék. Az idő elég ramaty volt amúgy, nem volt hideg, de folyamatosan lógott az eső lába és hát azért elkelt rajtam egy vékony kardigán is, szóval nem volt kánikula. Esztergomba érve egy kis barátságtalan pékségben kezdtünk (azért mentük oda, mert ők legalább árultak előrecsomagolt gm cuccokat), ittunk egy teát meg egy kávét (mondjuk T. kérek egy teát kérésénél vágták a pofákat rendesen haha, utólag esett le, hogy ez Magyarország, itt nincs az a nagy teamánia, hogy ha a szembejövőtől kérsz egy teát, az is mosolyogva nyújt át egy csészényit, de végül megoldották, kapott egy pohár forró vizet meg egy ősrégi gyümölcstea filtert (fekete teát szeretett volna, de az persze nem volt)) meg ettünk egy-egy sütit (nekem volt előrecsomagolt kókuszkocka, hurrá) és sietve kioldalogtunk, mert nem volt egy szimpi hely sajnos. Reggeli után elmentünk a Bazilikához. Először körbejártuk az épp felújitás alatt álló épületet, készitettünk pár szép fotót, majd vettünk két kombinált jegyet és tetőtől-talpig végignéztük a Székesegyházat. A talptól-tetőig mondjuk jobb kifejezés: az altemplomnál kezdtünk ugyanis és onnan mentünk felfelé, kincstár, bazilika, kupola. Felmászni a kupolába nem volt egyszerű dolog (hálát adtunk az égnek, hogy nem hoztuk el Pált), de a kilátás gyönyörű volt, még úgy is, hogy durva felhők gyülekeztek mindenhol. A kupola után lesétáltunk, filóztunk kicsit, bemenjünk-e a Várba is, de mivel nem akartam túltolni T.-t, nagy kegyesen lemondtam a Várról, amit utólag azért bevallom, kicsit sajnálok. Mivel ekkor már délután volt, agyaltunk kicsit, ebédeljünk-e valahol vagy mi legyen, végül leautóztunk a Dunapartra, sétáltunk kicsit (az első partnál nem lehetett lemenni a vizig, a második állomásunkon már igen), majd elindultunk haza. Már Pest közelében betértünk egy Lidl-be venni valamit enni, mert már kezdtünk éhen halni és legnagyobb örömömre felfedeztem, hogy a Lidl-ben megjelent a gm kalács és kis sós teasütemény. Utóbbi valami isteni, mikor először megkóstoltam, azt hittem elsirom magam: az az igazi, békebeli vendégváró sajtos ize volt, amit már gyerekkoromban is imádtam és utoljára talán 8 évesen kaptam, mert túl drága volt mindig haha. Úgy 4-5 magasságában értünk haza, ekkor megebédeltünk, majd este még elautóztunk a soroksári Auchan-ba ezért-azért. Baromi rég voltunk hipermarketben (Irországban nincs ilyesmi), úgyhogy mikor megláttam, mekkora, majd' elájultam... Eszméletlen, mekkora volt a választék és az is durva, hogy elszoktunk már ettől. Mikor otthon éltünk, totál természetes volt, hogy minden van, sőt, mindenből ezerféle van, most konkrétan elkezdtem fotózni a boltban, mert nem akartam hinni a szememnek. Vagy 100 méteren keresztül csak gyümölcslé, barackléből vagy húszféle, hihetetlen. Miután kibámészkodtuk és kiámuldoztuk magunkat vagy tiz zacskóval megpakolva hazaautóztunk a naplementében.
Vasárnap családi programunk volt: Gárdonyba mentünk a Rönkvárhoz ötösben. Ekkor még mindig nem volt iszonyú meleg, de azért bőven jobb volt az idő, mint bármikor Irországban. A várnál rengetegen voltak, voltunk már mi is párszor, de eddig ez volt a csúcs. Az animátor srácok rettentő unottan osztogatták a feladatlapokat, semmi mosoly, semmi extra szó, itt a papir, húzassálfőzessél. A fiúk ettől függetlenül rettentőre élvezték a rohangálást, imádták a rengeteg kis lyukat, az itt megyek be - ott jövök ki játékot, szóval alapvetően jól éreztük magunkat a meglehetősen hideg fogadtatás ellenére is. (Én mondjuk kicsit paráztam az egymást után felvett összeizzadt sisakoktól, de túléltük a dolgot. Nagyon durva amúgy, hogy több hónapnyi szigorú fegyelem után lecsöppentünk Magyarországra, ahol láthatóan mindenki leszarta ezt a virus dolgot, ezeket a sisakokat pl szerintem soha senki nem fertőtlenitette, az hétszentség... Na de mi irthat ki egy népet, aki hónapokig egy eldobhatós maszkot használ?) Miután - Palika kivételével - mindenki megunta a rönkvárazást, ettünk egy-egy szendvicset és elautóztunk a partra, hogy megnézzük a Velencei tavat közelről is. Mivel a lábunkat nem tudtuk belelógatni a vizbe (valami bicikliút mellett kötöttünk ki), nem maradtunk sokáig, mentünk is a következő állomásra, a kilátóhoz. A kilátónál - elfoglalva az utolsó parkolóhelyet - sikeresen megálltunk és felsétáltunk megnézni a tavat felülnézetből is. (500 Ft / fő mondjuk szerintem kicsit meredek volt (nincs se családi jegy, se gyerekjegy, mint ahogy a Rönkvárnál se volt kisérőjegy mondjuk, pedig mi nem játszóztunk a kazamatákban), de igy jártunk.) A kilátás szép volt, de mivel csöpögni kezdett, nem maradtunk sokáig, pár perc után indultunk is lefelé - épp időben, mert mire beültünk a kocsiba, elkezdett szakadni az eső. A hazaút eseménytelenül telt, 6 körül otthon is voltunk, vacsora, fürdés, pakolás, másnap ugyanis mentünk Balatonkenesére yaaaay.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése