Magyarország július 13 - augusztus 20 - part 3

Hétfőtől péntekig tehát Balaton. Anyuék kerestek nekünk szállást és ők állták az egészet késői 40. szülinapi ajándékként. Eredetileg is szerettünk volna némi Balatont, szóval mikor kérdezte Anyu, mikor lenne nekünk jó és van-e extra igényünk, örültünk, hogy legalább ezzel nem kell majd foglalkoznunk, hogy szálláskeresés, foglalás stb stb 

Mivel sejtettük, hogy idén Anyuék nincsenek olyan passzban, hogy nyaralni menjenek, javasoltuk, hogy jöjjenek ők is le kicsit velünk, mégis nagyobb móka az úgy. Hétfőn tehát külön külön utakon érkezve, de Balatonkenesén végül összefutottunk. Megebédeltünk és irány a balatonfűzfői strand. Bár 4 után mentünk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a parkoló fullon volt... Beérve szintén elkerekedett szemmel láttuk, hogy a magyarok megfogadták a tanácsot: úgy tűnik idén mindenki belföldön nyaralt -  egy törölközőnyi helyet alig találtunk a parton. A vizben nem volt akkora gáz a social distancing teljes hiánya, mert hálistennek volt hely azért az emberek között, de na, ettől függetlenül azért megdöbbentő volt látni, hogy tavalyhoz képest mennyivel többen voltak most ezen a strandon. A viz amúgy az elmúlt napok hűvöskés időjárása miatt nem volt túl meleg, sőt, meglehetősen sportos volt, úgy 21 fokos, de azért fürödtünk bőven, elvégre legalább nem esett haha. A fiúk fagyiztak és lángosoztak is (mondjuk utóbbi borzalmas volt, annyira, hogy otthonlétünk 6 hete alatt több lángost talán nem is vettünk), majd fél 7 körül hazaindultunk. Este, kihasználva, hogy Anyuékra lehet bizni a fiúkat, T.-vel lesétáltunk a Vak Bottyán strandra, ami úgy 8-10 perc sétára volt a szállásunktól. Először bámulni akartuk a Balatont egy pohár limonádéval a kezünkben, de mivel T. közölte, hogy éhes, inkább beültünk valahova és amig ő evett egy pizzát, én elrágcsáltam egy Cézár salátát szigorúan persze kenyérkockák nélkül. Mire megvacsoráztunk, lement a nap, úgyhogy már csak pár romantikus képet tudtunk lőni és indultunk is haza. 

Másnap, kedden, délelőtt hatosban lecuccoltunk a Vak Bottyán strandra és egészen 6-ig ott is maradtunk. Rengeteget fürödtünk, ott is ebédeltünk, béreltünk vizibiciklit is, szóval szórtuk a pénzt keményen... Este, mivel Apu úgy döntött, hogy szerda reggel ő hazamegy, hosszas rábeszélésre Anyuék sétáltak le még a partra romantikázni egyet. Ja, ahhoz képest, hogy fel voltunk készülve, hogy szarrá zabálnak majd minket a szúnyogok, nem volt vészes a helyzet, valószinűleg mázlink volt és irtás után mentünk már, mert egy-egy kóbor szunyi ugyan betalált, de nem volt elviselhetetlen az invázió.  

Szerdán reggel Apu tehát elhatározásához hiven hazament, mi pedig újra nekivágtunk a Vak Bottyán strandnak. Mehettünk volna ugye a szabadstrandra is, de annyi cuccunk volt, hogy úgy döntöttünk, ketten sétálunk, a többiek meg autóznak a motyóval, mert nincs elég kezünk cipelni azt a sok táskát, amire nekünk szükségünk van egy egyszerű strandolásnál. Ez a napunk amúgy eléggé bénácska lett, kb egész nap lógott az eső lába és hol esett, hol nem, hol kiszaladtunk a vizből, hol vissza. Végül 2-kor végleg a hol esett felé billent a mérleg és bár először kitartottunk - egy nagy zuhét kivártunk az értékmegőrző szekrényeknek lapulva - miután visszacuccoltunk a vizes partra, 10 percig aggódva néztük jön-e még újabb égi áldás és hát bumm, jött is, szóval feladtuk és 3 körül hazamentünk. Délután T.-vel elmentünk patikába (jól leégett és vörös volt a háta) meg pékségbe és épp azon tanakodtunk, felmenjünk-e még a Tátorján kilátóba, mikor észrevettük, hogy egy gigászi csavar állt bele a kocsi bal első kerekébe óójeee. Hazagurultunk, majd T. megpróbálta kicserélni a kereket, de kiderült, hogy nincs pótkerék az autóban... Keresni kellett hát egy gumist, aki minél előbb elvállal minket, mit ne mondjak, nem voltunk boldogok. Hálistennek T. talált egy vállalkozót, akihez másnap 10-re el lehetett vinni az autót, de aznap máshova kocsival nyilván már nem tudtunk menni. Mivel a fiúknak eddig kimaradt az esti balatoni séta, úgy gondoltuk itt az idő erre is, igy 6 körül lesétáltunk a partra négyesben. Az éttermeknél kezdtünk, majd egy-egy jégkásával besétáltunk a strandra meg a játszóra. Innen a kacsákhoz gyalogoltunk, ahol a fiúk jó adag eledelt kiosztottak a rászorulóknak, majd végül a naplementét megcsodálva 8 körül hazaindultunk.

Másnap T. a gumisnál kezdett, de 11 körül már haza is ért egy ép és működőképes autóval. Hogy kicsit változatosabb legyen a program, úgy döntöttünk, hogy délelőtt várost nézünk, igy kb fél óra alatt elautóztunk Veszprémbe. Először megnéztük felülről a várost, felsétáltunk a Várhegyre, majd tettünk egy kört a történelmi központban és megnéztük István király és Gizella szobrát. Rajtunk kivül kb 3 ember volt a város ezen részén, az igazat megvallva, nem is értettem, miért. Mivel a hegyről a fiúk megláttak egy játszót és T. már eléggé unta magát (kb úgy 10 perc után), rövidesen lesétáltunk a lépcsőkön és megkerestük a Séd mellett lévő Rézsüs Játszóteret. Miután elég meleg volt, itt sem maradtunk sokáig, mert láttam T.-n, hogy kezd besokallni. Rákerestem, van-e a veszprémi McDonald's-ban gluténmentes sajtburger és miután hálistennek volt, meg is indultunk, hogy ott ebédeljünk. A Mekihez érve irtózatos sor fogadott minket, de ha már ott voltunk, kivártuk a dolgot, úgysem volt más ötletünk, hol és mit együnk. Nagy nehezen rendeltünk (nem ment a légkondi benn, virusveszély miatt haha illetve nem volt viz vagy szénsavmentes üditő pfff de még egy kávé sem), majd miután mindenki alaposan kezet mosott, kinn ülve megebédeltünk. A kaja után hazaautóztunk, ejtőztünk kicsit és 4re lesétáltunk a Vak Bottyán strandra. (Itt vicces volt, 3.58-kor nem adott ki kedvezményes jegyet a néni, mert még nincs 4 óra, azt mondta, vegyünk inkább egész napos jegyeket, hát... anyád.) A parton semmi rendkivüli nem történt, fürödtünk ezerrel, próbáltuk kihasználni a napot, hiszen másnap, pénteken már mentünk is haza. 

Pénteken tehát becsomagoltunk, összepakoltunk mindent, kikészitettük a csomagjainkat az előtérbe és még egyszer, utoljára levonultunk strandolni. Jó sokáig maradtunk, bár totál felhős volt az ég, egyikünk sem akart kijönni a vizből, mert tudtuk, hogy jövő nyárig utoljára látjuk a Balatont. 2 körül végül felkászálódtunk a házhoz, ebédeltünk egyet (a néni megengedte, hogy együnk még egyet, mert nem jött aznap más vendég), majd 3kor hazaindultunk. Pestre érve először ledobtuk a gyerekeket Nagyinál, majd Anyut is hazavittük kettesben. Jó kis nyaralás volt, a Balaton azért mégis csak a Balaton, imádjuk minden körülmények között.