Hosszú hétvége

A múlt hét különleges volt Irországban: miután a St Patrick nap csütörtökre esett, péntek is munkaszüneti nap lett, igy 4 napos hosszú hétvégénk volt, amit errefelé le sem kell dolgozni se előre, se utólag. Minden adott volt egy fergeteges hétvégéhez: 2019 óta először újra voltak programok és a kb két héten át folyamatosan zuhogó eső után végre kisütött a nap és ragyogó idő volt már szerdától kezdve. Mivel T. úgy érezte, dolgoznia kell, ha áprilisban ki akar venni 2.5 hetet (erről később), ezer jobbnál-jobb tervem volt, hogyan üssük el az időt a gyerekekkel, hova menjünk, mit csináljunk, mint a régi szép időkben... 

Hát, ahogy az sejthető, nem jött össze a dolog. Szerdán Green Day volt a suliban, a fiúk annak rendje és módja szerint zöldbe öltözve mentek, Petinek a hajába is festettünk pár csikot, de Palika már reggel jelezte, hogy valami nem stimmel nála, nincs túl jól. Miután láza nem volt, elvittem azért, mert miért is ne, de amikor délután kókatagon jött ki a suliból, már tudtam, hogy lázas. Hát nyilván, 38.5. Palika előtörténetét ismerve biztam benne, hogy hamar átszalad rajta a láz és igy is lett, szerdán este még 38.5-el feküdt le, de csütörtökön már csak max 38-ig ment fel neki, úgy, hogy csak délelőtt kapott egy Nurofent és annyi, délután 2-3tól már csak 37.3-37.4-eket mértünk, még este, lefekvés előtt is. Mivel csütörtökön ugye egész nap ágyban maradt a legény (ha beteg, Palika nagyon jó beteg, fekszik, mint annak a rendje), Petivel felkerekedtünk és elbicajoztunk Harold's Crossra, mint tavaly ilyenkor, mikor még nem járhatott iskolába... Napsütésben indultunk, de már a sarkon orkán erejű szembeszélben tekertünk, azt hittem odafagyok a biciklire, de azért hősiesen kitartottunk és fél óra után megérkeztünk a játszóra, ahol Peti hintázott kicsit, majd kapott egy fagyit és indultunk is vissza. Mire hazaértünk, a felvonulás már elkezdődött, úgyhogy a TV-n követtük az eseményeket (vicces amúgy, hogy ez volt a 13. St Patrick napunk Irországban, ráadásul fél óra sétára lakunk a központtól, de még csak egyszer láttam a vonulókat, 2010-ben, mikor 7 hónapos terhesen betekertem a St Stephen's Green-hez). Pénteken, mivel Palika már nagyon fickós volt, elmentünk a Fernhill Gardens-be sétálni illetve hazafelé beugrottunk egy biciklikereskedésbe, mert mindketten kinőtték a bicajukat, gondoltuk körbenézünk, mi a pálya. Nyilvánvalóan nem találtunk megfelelő cangát egyiknek sem (a fickó egy darab használt példányt tudott mutatni Petinek, €375-ért, hát, köszi, nem), úgyhogy szépen hazaautóztunk, majd körbenézünk az adverts-en felkiáltással. A délután idillien telt: Gazdálkodj Okosoztunk, elvoltunk. A terv az volt, hogy másnap, szombaton Bray-be dartozunk és megnézzük a vidámparkot meg az oldtimer bemutatót, de sajnos ezt is keresztülhúzta Palika, aki szombat hajnalban 6-kor odamászott hozzám és közölte, hogy nem tud lábra állni, mert nagyon fáj mindkét vádlija... Köpni-nyelni nem tudtam, mi az isten van, Petinél is volt hasonló, többször is, úgyhogy annyira nem paráztam rá a dologra, de azért na, órákon át böngésztem a netet, mégis mi lehet ez. Miután elnyomtam magamban az izomsorvadás, ALS, Lyme-kór és Duchenne szindróma diagnózisokat, abban maradtam magammal, hogy biztos a virus húzódott rá az izmaira és pár óra múlva jobban lesz (mint ahogy Peti is mindig jobban lett kb fél nap múlva). Hogy Peti ne maradjon már ki minden jóból és szivjon némi levegőt, ketten elmentünk Bray-be, darttal, majd miután sétáltunk kicsit és megnéztük az autókat, leültünk a partra inni egy jégkását és megállapitottuk, hogy hiányoznak a többiek. 4 körül már otthon is voltunk, akkor T. sütött egy halom palacsintát és ezzel lezártnak is tekintettük a napot, bizva benne, hogy másnapra Palika sokkal jobban lesz. Na, lelövöm a poént, nem lett sokkal jobban. Ici-picit javult, de még vasárnap reggel is csak kacsázva tudott bicegni, úgyhogy T. elment Pipivel sétálni a Herbert parkba, én meg elvittem Pált a VHI Swift Clinicre, a világ végére, ahol közölték, hogy jaaa, hát ők ilyennel nem foglalkoznak, vigyem be a gyerekkórházba... Köszi, mondjuk nem véletlenül vittem magánklinikára csórikámat, reméltem, hogy ott 1-2 óra alatt ellátják, megvizsgálják és nem kell az állami gyerekkórházzal szarakodni, ahol minimum 6-8 órát kell várni a tömegben, dehát nyilván, ez Irország, ahol privátba csak akkor mehetsz, ha eltört a kezed vagy elvágtad az ujjad, más problémával ők ugyan nem foglalkoznak, pfff... (Meg is fogadtam, hogy többet én ide nem cipelem el a gyerekeket, mert semmi értelme, ha összesen törött végtagokkal fogadnak...) Na szóval áteveztünk Crumlinba (csak jelzem, hogy a rohadt Swift Clinic 21 km-re volt a gyerekkórháztól, miközben Dublin egy kisváros), pont dél volt, mikor leparkoltunk. A Triage-ba elég gyorsan, kb negyed óra múlva bejutottunk, de orvos elé csak fél 3kor... Már azt hittem eldobom az agyam, tekintve, hogy rajtunk kivül 2 gyerek várt összesen először, majd ők végeztek, mi meg még mindig sehol sem tartottunk. Össze-vissza cserélődtek mellettünk a népek, hol 2 új ember várt, hol 4, de mindenki előbb hazament, mint mi. Bahhhh! Végül fél 3kor jött egy kedves, fiatal doki, aki megvizsgálta Palikát, vett tőle vért és közölte, hogy úgy 1.5 óra a véreredmény, azt meg kell várnunk még, de ne izguljunk, valószinűleg "csak" izomgyulladás, de ezt nyilván a vértesztnek meg kell még erősitenie. A 1.5 óra nyilván több, mint 2.5 óra lett, szóval negyed 6 volt, mire a doki végre visszajött és mondta, hogy igen, ez virus okozta izomgyulladás, pár nap és minden oké lesz, de biztos, ami biztos, pénteken még jöjjünk vissza egy újabb vértesztre. Piha... Negyed 7-re haza is értünk, kicsit megnyugodtunk és hát igy zártuk ezt a cseppet sem tökeletes, szerencsétlen kis hosszú hétvégét...