Bár vasárnapra nem igazán terveztem semmit (gondoltam kipihenem az egész napos utazást), a délelőtti láblógatás után megebédeltünk (én hurkát kaptam kolbásszal, imádom, de itt megfizethetetlen, már ha találok) és 1 körül elindultunk Ócsára. A tájháznál kezdtünk, majd mivel a templomban épp esküvő volt, elsétáltunk a közeli cukrászdába inni valamit és fagyizni (én voltam az ivós, mert bár régebben sem rajongtam a fagyiért, gluténérzékenyként túl nagy macera fagyizni és miután amúgy sem szeretem nagyon, hát egyszerűbb egy az egyben elkerülni és az ilyen helyeken inkább limonádét vagy Kinley gyömbért kérni, mivel ezek nem kaphatók Irországban). A cukiból a Selyemréti tanösvény felé vettük az utunkat, ami nem volt egy nagy buli, mert azon kivül, hogy simán elmentünk mellette és keringhettünk visszafelé, mikor végre megtaláltuk a parkolót, én szabályos pánikrohamot kaptam, annyi volt a darázs / bögöly / fenetudjamicsoda. Kiszálltunk ugyan egy pillanatra (vagyis kiugrottunk az autóból, mert mikor megálltunk, a lehúzott ablakokon át millió ilyen kisebb / nagyobb szar zállt be), de azonnal eldöntöttük, hogy ennyi erről. (Amint kiszálltam legalább 5 szúnyogot csaptam le a lábamon, borzasztó volt, undoritó, gyűlölöm a szúnyogokat.) Miután szerencsésen megmenekültünk, felmentünk a pincékhez, ahol sétáltunk kicsit, majd lerogytunk egy padra és beszélgettünk. Jó meleg volt, megérdemeltük a pihenést haha. 6 körülre értünk haza, akkor megint kiültünk kicsit a kertbe a hintaágyra és ennyi volt a nap.
Hétfőn nagy programunk volt: elmentünk a Palatinusra, mert nincs nyár strand nélkül. A 2500 forintos sajtos-tejfölös lángoson ugyan dobtam egy hátast, de összességében nem okozott csalódást a hely. Miután még nem ért véget a suli, napozóágyakat is szereztünk, szóval volt öröm és boldogság. Jó sokáig, fél 6ig maradtunk, mire hazaértünk 7 is elmúlt, de megérte, imádom a Palát. Mikor hazaértünk, várt a vadas, amit Anyu még előző este elkészitett, szóval tökéletes volt ez a nap is. Este regisztráltuk a gyerekeket egy Speedcubing versenyre Kilkenny-be, de nem tudom, mennek-e majd, mert ahogy látom, nincsenek korcsoportok, mindenki verseng mindenkivel...
Kedden Gödöllőt vettünk célba, de előtte megálltunk Máriabesnyőn, ahol megnéztük a templomot és elsétáltunk Teleki Pál sirjához. Innen beugrottunk a Mekibe ebédelni (olyan királyság, hogy otthon van gm hambi, el sem tudom mondani... nem vagyok egy nagy Mekis, de a tény, hogy odamegyek, rendelek valamit és megeszem, hát az borzasztó menő) és bár Anyuék ugyan nem voltak oda a 20 db-os chicken nuggets-ért nagy krumplival, örültünk, hogy legalább egy nap nem kellett ebédfőzéssel bajlódni. A Mekiből az Erzsébet parkot céloztuk meg, ahol szerintem én még nem voltam, majd onnan átsétáltunk a kastélyparkba (itt találtunk egy mezitlábas ösvényt, amit kipróbáltunk, de engem speciel iszonyúan szúrt mindegyik , ahonnan meg át az Alsóparkba. Mivel Apu annyira nem sétálós, mig mi sétáltunk, ő ücsörgött valahol meg evett egy fagyit, de hát igy járt. Ezen a napon kicsit hamarabb értünk haza, mert 6kor találkoztam Molnár Dórával egy kis cukiban. (Elvileg többen találkoztunk volna, de sokan nem értek még rá sajnos, ő viszont otthon van, mert várja a 3. gyerkőcöt... Atyaég, egyidősek vagyunk, 43 lesz, mire megszületik az a baba, ami még csak hagyján, de 61, mire leérettségizik. Na engem ez riaszt vissza egy harmadiktól, no meg az, hogy mikor én voltam terhes 29, 33 évesen, akkor még nem ment ez a nagy klimaválság téma, legalábbis nem ennyire aktivan, szóval manapság már nagyon átgondolnám, milyen jövő is vár a gyerekeimre. Persze menő meg minden babázni, én is nagyon szeretnék, de felettem az agyam durván uralkodik.) Na szóval 9ig dumáltunk, nosztalgiáztunk, majd hazasétáltunk és hát igy eltelt még egy nap.
Szerdán - vagyis az utolsó napomon - Gül baba türbéjéhez mentünk, ami nagyon klassz volt felnőtt fejjel, de a gyerekeket nem hiszem, hogy el tudnám rángatni ide, szóval jó választás volt. A türbétől a Bohémtanyába mentünk, ahol meghivtam Apuékat egy "elő-szülinapi ebédre". Elvileg a tesómékat is hivtam, de azt mondta az ő gyerekeivel nem lehet még étterembe menni (?), szóval nem erőltettem a dolgot, hármasban ettünk. Az ebéd baromi jó volt és rengeteg (nem is értem, minek adnak ennyit haha), a felét otthagytam, de legalább megvolt a vacsoráravaló is. Filóztam, hogy hazafelé beugrom a Retró Lángoshoz is, de végül győzött a józan ész, nem lett volna alkalom megenni még egy lángost is, hiába nem jutok hozzá, csak ha otthon vagyunk. Az étteremből a Bazilikához sétáltunk, amit körbejártunk, de ahova nem mentünk be, majd innen már hazafelé vezetett az utunk, igaz, utolsó pillanatban még beugrottam egy jeges kávéért a Mekibe. Mivel ez volt az utolsó esténk, egy üveg bor mellett ismét felköszöntöttem Aput (előre) és lezártuk ezt a pár szép napot.
Csütörtökön sajnos Anyunak a tesóm gyerekeire kellett vigyázni, igy már nem nagyon találkoztunk, igaz, nem is volt hosszú a délelőtt, mivel fél 12kor már indulnunk kellett a reptérre. Előtte még szépen megreggeliztem a kertben, rácsodálkoztam a rengeteget megérett málnára és meggyre, majd elugrottunk az Aldiba venni még ezt-azt (nem túl sok ezt-azt, mert 8 kg-s bőrönddel jöttem csak, szóval nem volt sok lehetőségem kibontakozni). Negyed 1re értünk a reptérre, 12.20kor már át is sétáltam a security-n, ami nagyon durva, tekintve, hogy ha a németek és a magyarok meg tudják csinálni, hogy ne legyenek sorok, akkor az irek vajon miért nem, itt miért kell órákig sorban állni... Na mindegy, a gép 14.50 körül szállt fel (késtünk 20-25 percet), de időben, 4 körül landoltunk Frankfurtban. Itt kicsit kevesebb időm volt, mint odafelé, ezért gondolkoztam, kimenjek-e a városba, de mivel igy is volt 2-3 üres órám és ott lapult a zsebemben a €9-s jegy, úgy döntöttem, uccu neki, irány a központ. A városba vezető vonatot a frankfurti reptéren kicsit nehezebben találtam meg, mint Münchenben (ugyanúgy valami S betűjelű metrószerűséget kellett keresnem, de valahogy nagyon el volt dugva a lejáró, folyton a T jelhez jutottam, ami nem tudom, hova vitt volna), de 20-25 percen belül igy is sikerült felülnöm a Óvárosba tartó járatra. A központban leszállva még melegebb fogadott, mint Münchenben, itt konkrétan szétfolytam hosszú gatyóban... Első állomásom az Isabella's patisserie volt, ahol minden csupa gm volt, szóval tombizhattam. Mivel már igy is nagyon nehéz volt a táskám, visszafogtam magam és csak egy túrós-mazsolás bucit vettem elvitelre meg kértem egy sonkás-sajtos szendvicset ott fogyasztásra. A magyar gyömbérrel kb 10 perc alatt beburkoltam a szendót, majd indultam tovább felfedezni a várost. A kávézó közelében megtaláltam az Óvárost, ott nyomtattam egy emlékérmet (imádom ezeket, €1 és 5 cent és lesz egy kis emléked mindenhonnan), onnan elsétáltam a székesegyházhoz, majd onnan le a Majna partjára (Majna? ezt tényleg igy hivják vagy csak én találtam ki?), ahol már nagajából ezer fok volt, de kitartottam. Felsétáltam a gyaloghidra, lefotózgattam a folyót innen-onnan, majd húztam lefelé, mert tényleg a spontán elégés határán jártam. A reptérre visszatérő metró felé tartva még megálltam a Goethe Haus előtt, ami kicsit csalódás volt, mert egy árva tábla nem jelezte, hogy a jó épület előtt állok-e. Úgy fél 7-re értem vissza a reptérre, leizzadva, fáradtan, de örültem, hogy volt lehetőségem megpillantani Frankfurtot is, ki tudja, látom-e még valaha. A gép 21.50-kor indult, innen már csak egy órát repültünk és otthon is voltam Dublinban. T. kijött elém a reptérre, a gyerekeket otthon hagyta, de mondta nekik, hogy ne feküdjenek le, várjanak meg, nehogy valami baj legyen, mig alszanak.
Jó sűrű, aktiv nyaralás volt ez a pár nap, de abszolút nem bántam meg, hogy hazaugrottam, tök jó élmény volt. Nyilván jobb lett volna, ha a fiúk is ott vannak, de ez most igy jött ki, néha kell ilyen is... (A következő merényletem Anyu szülinapjára tervezem, de még nem mertem szólni T.-nek.)
