Még mindig azon tökölünk, hová menjünk az álomutazásra... Aranyvirágom mindenképp valami hűvösebb, "különlegesebb" (ami persze szerintem iszonyat drága) tájékra menne, pl Anglia, Skandinávia, Dánia, én meg Olaszországot, Törökországot vagy Franciaországot preferálnám. Nem látom még, mi lehetne a közös megegyezés... "Mert akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak..." - hiába mondom neki, nem érdekli...
Amúgy nem itthon ebédeltünk, úgyhogy ma is megmenekültünk a főztömtől. Délelőtt voltunk az Iparművészetiben (tervezte Lechner Ödön) és megnéztünk a kártyás és az órás kiállítást. Az órás is jó volt, de engem a kártyás egyszerűen elbűvölt. De komolyan...
Miután vitustáncot jártam az elmúlt napokban az örömtől, hogy megvan az angol abszolutórium meg pszichoból is össz-vissza egy évem van hátra (az összesen olyan 15-18 tanegység) ma ismét lehangolódtam, hallva egy-két ízes sztorit az államvizsgák szívatós világáról, a laissez-faire hozzáállású konzulenseknek köszönhető oltári pofáraesésekről.
Ma voltam Nagyapánál. Szeretek hozzá menni, mert meg van győződve róla, hogy 30 éves vagyok és olyan megnyugtató felvilágosítani, hogy neeem, Nagypapa, nem vagyok még 30, csupán 25. Ilyenkor olyan fiatalnak érzem magam. Nagyapában azt is szeretem, hogy az szokta mondani, hogy Impol rádió. Az Info helyett persze. De Ő legalább hallgatja az Impolt.
Voltunk biciklizni a temetőben:
- Odass, jobbraaaa....
- (Aranyvirág erősen balra néz)
- Jobbraaa, jobbraaa, jobbraaa... Ott egy rohadt nagy Mária...
- Nincs is!
Pedig volt. Egy 1,5 méteres Mária (esetleg szimpla angyalka) szobrot láttam ma először a református temetőben. Mik vannak!
Szóval ma végre megkezdődött a tűzfalunk újjáépítése, amire oly rég epedve vártunk. Nagyon reménykedem, hogy pár napon belül végeznek, szerencsére az egyik pali Anyu régi játszópajtása volt (általában Ki nevet a végén-t játszottak, mint megtudtam), úgyhogy ha van benne egy cseppnyi nosztalgia, már a régi jó barátságra való tekintettel sem fog itthagyni minket a sz@rban, hogy hetekig húz egy pár napos melót.
Mondjuk kéményünk már nincs, (a viszonylagos tisztasággal egyetemben) sikeresen megszabadultunk tőle. Béke poraira. Bár egyenlőre a porai a konyhára helyesebb.
No. Mindenesetre évek óta először 9 ELŐTT voltam bevásárolni, nagyon furcsa volt, tök sokan voltak. Áru persze alig, mert "még nem pakoltunk ki". Úgyhogy ismét százezer kilométert futva próbáltam pulykahúst keríteni a Macskának, aki - mivel a változatosság gyönyörködtet - még mindig f*sik... Sajnálom nagyon szegényt persze, de azért be vagyok rá rágva is, mert mindig az alma elég trottyant. Jó, jó, sürgős, nem ér oda, de akkor is.
Kicsit kezd káoszosodni az ügy, immáron négy darab autó áll a házunk előtt és a békés kis otthonunkban összesen heten dolgoznak (+ egy Macska alszik). Mondjuk ne szóljak egy szót sem, az előbb még öt autó volt előttünk, ugyanis G. A. (akiről azt érdemes tudni, hogy gégemikrofonja van és a környék legrendesebb szakija és naponta vagy három liter kávét gurít le a torkán, igen, a gégemikrofonos torkán) hozott pár cserepet is...
Ezek az ácsok amúgy borzasztó ügyes teremtmények. Lenn áll egy szaki és felsom egy cserepet, a másik meg ELKAPJA. Durva. És mindezt vagy tíz méter magasságban. Én egy frizbit alig kapok el, ezek meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése